Kínai horoszkóp 2016

Mi vár ránk a következő évben?monkeyA kínai asztrológia szerint a Majom éve következik. Ez azt jelenti, hogy a következő 12 hónapban bármi megtörténhet. A Majom éve bőséget, motivációt, sikert tartogat, tehát igen optimista esztendőre számíthatnunk.

Ha szeretnénk tudni, hogy nekünk mit tartogat a 2016-os év a kínai horoszkóp szerint, akkor keressük meg a jegyünket!

Sárkány: Jövőre az éles eszünket, eredeti gondolatainkat kell kiaknáznunk a sikerhez. Ne ijedjünk meg a kihívásoktól, hanem vállaljuk el az ilyen jellegű munkákat! Május és július között párkapcsolati nehézségünk akadhat. A kihívásokat, amiket a Majom évétől kapunk, könnyen megoldjuk. Sok utazásra is számíthatunk, valamint muszáj rendet tennünk az anyagi ügyeinkben.

Kígyó: A Majom évében remekül kihasználhatjuk a kommunikációs készségünket, amivel könnyen eladhatjuk az ötleteinket. Ha 2015-ben kevésnek találtuk az energiánkat, akkor 2016-ban nem lesz okunk a panaszra. Az év közepén vissza kell vennünk a tempóból, mert ellenkező esetben test-lelki és anyagi problémáink lehetnek.

Ló: Ha szorgalmasak vagyunk, akkor az meghozza az eredményét, mert 2016-ban az élet minden területén sikeresek lehetünk. A korábbi években végzett fáradtságos munka gyümölcse is most fog beérni.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ne kételkedjünk magunkban! Tegyünk bármit, azt mindig optimistán, magabiztosan cselekedjük! A személyes vonzerőnknek a magánéletünkben használhatjuk.

Kecske: Az év egyik legfontosabb dolga az, hogy figyeljünk az érzéseinkre! Ne találjunk ki olyan célt, amit nem tudunk teljesíteni! Erre főleg októberben és novemberben figyeljünk oda! 2016-ban lehetőségünk lesz a nagy változásokra, hatalmas fejlődésre. Május és október között egy régi kapcsolat emléke kísérthet. Legyünk óvatosak, de az érzéseinket őszintén mutassuk ki!chineseMajom: Isteni segítséget kapunk az év első öt hónapjában. 2016-ban jó lehetőségeink lesznek a fejlődésre, a jövőbe optimistán tekinthetünk. Június és szeptember között ne vállaljunk olyan kötelezettségeket, amelyeket nem tudunk teljesíteni. A céljaink felé türelmesen, fegyelmezetten haladjunk. A bevételeinknek a február és május közötti időszak fog kedvezni.

Kakas: 2016-ban új emberekkel ismerkedhetünk meg, és az sem kizárt, hogy egyikükkel komolyabb kapcsolatot alakítunk ki. Fontos tudnunk, hogy változtatnunk kell azon, ahogy megpróbáljuk elcsábítani a kiválasztott személyt. A karrierünk tekintetében a májustól kezdődő időszak kedvez a fejlődésnek. Júniustól novemberig remek lehetőségünk lesz egy új vállalkozás beindítására.

Kutya: A Majom éve jó esélyt ad arra, hogy érzelmileg boldog, kielégítő életet éljünk. Április és június között leszámolunk a pénzügyi nehézségekkel. Figyeljünk oda arra, hogy ne költekezzünk! Bánjunk nagyon óvatosan a kiadásokkal! A szerelmi életünkben sok lesz a szórakozás, romantika. Szingliként egy baráti összejövetelen ismerhetjük meg az igazit.

Disznó: Az elmúlt időszakban nem voltunk túl magabiztosak, de ez most megváltozik. A Majom évében megkapjuk a lehetőséget arra, hogy azt tegyük, amit csak akarunk. Az érzelmek tekintetében minden jó lesz, és a vágyaink is teljesülhetnek. Május és augusztus között egy baráti találkozón találhatjuk meg a szerelmet. A szakmai célokat kitartással teljesíthetjük szeptemberig.

Patkány: A Majom évében azokra a feladatokra kell fókuszálnunk, amelyeknek elvégzését évek óta halogattuk. 2016-ban kapcsolati problémákkal kell szembenéznünk, de ezeket sikerül megoldani, ha a másik féllel összefogunk, illetve mindent megbeszélünk. Az esztendő végére jó kapcsolatot alakíthatunk ki néhány befolyásos személlyel a munkahelyünkön. A remek kommunikációnk nagy segítség lesz ebben.Chinese2015Bivaly: 2016-ban több optimizmusra lesz szükségünk. Ideje, hogy búcsút intsünk azoknak, akik csak kihasználnak a saját érdekükben. A kapcsolati lomtalanítást május és október között kell megejtenünk. A munkában tartsuk szem előtt az optimizmust, intelligenciát, szorgalmat, mert így feljebb léphetünk a ranglétrán.

Tigris: A Majom évében végre világosan látjuk az életcéljainkat. A 2015-ben elkövetett hibákból levonjuk a tanulságot, és ennek köszönhetően nagyobb önismerettel vágunk neki a következő esztendőnek. A magunk elé kitűzött célokat sikerül elérni, emiatt év végén elégedetten dőlhetünk hátra. Szingliként nem fog elkerülni a szerelem, de legyünk majd óvatosak!

Nyúl: A fontosabb döntések meghozatalában isteni erők segítenek 2016-ban. Májustól júliusig tele leszünk életerővel, amit használjunk fel arra, hogy megfelelő irányba tereljük az életünket. Az utolsó negyedévben, főleg októberben, jobbnál jobb ötleteink lesznek, ezért nagyon jó helyzetbe kerülhetünk.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Te melyik kutyára hasonlítasz?

Te melyik kutyára hasonlítasz?

A csillagjegyed jellemzői alapján kiderül, hogy milyen kutyafajta lehetnél.

Pénzügyi tanács az őrangyalodtól

Pénzügyi tanács az őrangyalodtól

Így gazdagodhatsz meg az őrangyalod szerint.

Ennek a virágnak örülhetnek a nők anyák napján

Ennek a virágnak örülhetnek a nők anyák napján

A horoszkóp segít, ha nem tudod, hogy melyik virágot válaszd.

Ilyen pozitív változásban lehet még részed 2026 tavaszán

Ilyen pozitív változásban lehet még részed 2026 tavaszán

Milyen jó irányra számíthatsz az asztrológia szerint?

Ilyen lehetne a tökéletes nyaralás 2026-ban

Ilyen lehetne a tökéletes nyaralás 2026-ban

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy hogyan kellene töltened az idei vakációdat.

Fura unatkozási szokások

Fura unatkozási szokások

Milyen különös dolgot csinálsz, ha unod magad?

Életkedv-horoszkóp

Életkedv-horoszkóp

Így nyerheted vissza a lelkesedésedet, ha mostanában kedvetlennek érzed magad!

Húsvéti angyalüzenet

Húsvéti angyalüzenet

Ezt tanácsolják az angyalok az ünnepre!

Virághoroszkóp

Virághoroszkóp

Ennek a virágnak örülhetnek a nők a csillagjegyük alapján.

Nőnapi horoszkóp

Nőnapi horoszkóp

Nőknek szóló csillagüzenet.

http://ujhazak.com