Konfliktusveszélyt teremt a Mars-Plútó együttállás Valentin-napon

Így hat rád a konstelláció február 14-től a hónap végéig!Február 14-én, azaz ma kerül együttállásba a Mars és a Plútó a Vízöntő jegyben, ami fokozza a konfliktusveszélyt, de nemcsak a szerelemben és a párkapcsolatban, hanem az élet más területein is. Azt, hogy rád milyen hatást gyakorol a konstelláció, az alábbi horoszkópból tudhatod meg!


Kos:
Alaposan meglephet a Mars-Plútó együttállás. Könnyen lehet, hogy egy váratlan kijelentést tesz az egyik barátod. Ezzel kapcsolatban jó lenne, ha nem látszana rajtad a döbbenet. Lehet, hogy bevallja, hogy többet érez irántad barátságnál, vagy olyan kritikát kapsz tőle, amilyenre nem számítottál.

Ami biztos, hogy olyasmit fogsz hallani tőle, ami miatt megkérdőjeleződik benned a barátságotok folytatása. Az együttállás mindenképpen súlyos következményeket jelez, ezért a legjobb az lesz, ha inkább nem reagálsz semmit a helyzetre!

Bika: Ha nem vagy karrierista, akkor is ambiciózussá tehet a Mars-Plútó együttállás. Ez hatalmas erőt ad neked a jövőd szempontjából. Ugyanakkor a két bolygó a Vízöntőben önfejűvé tehet, ezért figyelj oda arra, hogy ne mások rovására érvényesülj! Abban az esetbe se, ha ez versenyszellemmel párosul.

Ha jelenleg munkát keresel, akkor légy nyitott, mert váratlan fordulat következhet be! Ha van munkád, akkor a főnököddel lehet konfliktusod.

Ikrek: A csillagjegyed alapján te vagy az egyik nyertese a Mars-Plútó együttállásnak, főleg azért, mert február végéig érezheted a konstelláció hatását. Ugyanakkor ehhez el kell hagynod a korlátozó beidegződéseket.

A Mars-Plútó együttállás pozitív hatást gyakorol a jogi-, hivatalos ügyekre, továbbtanulásra, vizsgákra, utazásra és a külfölddel kapcsolatos tervekre, úgyhogy a siker garantált, ha ezek közül valamelyik aktuális nálad.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebben az időszakban ne feledd, hogy nagyon fontos a rugalmasság!

Rák: A Mars-Plútó együttállás időszakában meg kell szabadulni a hiedelmektől, illúzióktól! Ez belső konfliktust okozhat, ám nem kellene megijedned, mivel ez a konstelláció felszabadít. Emellett figyelj oda a kiadásaidra!

Egészen a hónap végéig gondold át alaposan, hogy mire és mennyit költesz! Ez azért is fontos, mert még így is előfordulhat, hogy olyasmire kell pénzt kiadnod, amire nem terveztél, ugyanis elromolhat, elveszhet valami, amit pótolni kell. Sok pénzt takaríthatsz meg azzal, ha pánik helyett megoldást keresel.

Oroszlán: Téged érint a legérzékenyebben a Mars-Plútó együttállás, ami a párkapcsolat terén hozhat olyan hatásokat, amelyek mélyen fognak érinteni. Ebben az időszakban az a legfontosabb, hogy figyelj oda a kommunikációdra, nehogy azzal megbántsd a másikat, és ő se bántson meg téged!

Ez nem csak a szerelmi kapcsolatra vonatkozik! A másik fél bárki lehet, így például egy barátod, a főnököd, a kollégád, a szomszéd, a szüleid, a gyerekeid, ezért légy megértő mindenkivel!

Szűz: Míg te alapvetően rugalmas vagy, addig a kollégáidról ez nem mindig mondható el. A Mars-Plútó együttállás időszakában félre kell tenned az önérzetedet, ha meg akarod tartani a munkádat. Ez a konstelláció a merev hozzáállásból fakadó konfliktust jelképezi.

Esetedben azonban nem lehet és nem is kell megküzdened ezzel a szűklátókörűséggel. Légy bölcs és inkább hajolj el! Emellett az egészségedre is figyelj, ugyanis az együttállás miatt megbetegíthet, ha belemész a csatába.Mérleg: Ha van gyereked azért, ha nincs, akkor azért lesz számodra meghatározó a Mars-Plútó együttállás, ugyanis az elsősorban a gyermek területen gyakorol hatást rád. Ez jelenthet saját gyereket, de az sem kizárt, hogy más gyereke okoz fejfájást, konfliktust, sőt, szimbolikus értelemben vett gyerekről is lehet szó.

Az utóbbi eset a kreativitásod eredménye: ötlet, projekt, vállalkozás. Ez a konstelláció képes reménytelen helyzetből visszahozni bármit és bárkit, de csak akkor, ha végig optimista leszel.

Skorpió: Az otthonodba vagy a családodba hoz megdöbbentő változást és/vagy konfliktust a Mars-Plútó együttállás. Ez ijesztőnek hangzik, ám nincs mitől félned. A hónap végig lehet jövés-menés a családodban, mert például valaki elköltözik, vagy visszaköltözik, de ez lehetsz te magad is.

Ebben az időszakban bármi lehetséges. A konstelláció által szimbolizált erő segít az ingatlan ügyekben, de csak abban az esetben, ha hajlandó vagy kilépni a komfortzónádból.

Nyilas: Utazásra és/vagy tanulásra motivál a Mars-Plútó együttállás, ám az csak rajtad múlik, hogy mibe mersz belevágni. Azt azonban érdemes tudnod, hogy a konstelláció energiája egész városnak is elegendő lenne, ezért érdemes most foglalkoznod a fejlődéssel és változással. Ne várd a csodát, mert az most történik! Ha esetleg bizonytalan vagy, akkor nyugodtan beszélj az egyik agilis ismerősöddel!

Bak: A pénzügyeidre gyakorol sokkoló hatást a Mars-Plútó együttállás, ezért mindenképpen át kell gondolnod, meg kell tervezned és tartanod a bevétel és kiadás egyensúlyát. Annak érdekében, hogy ez sikerüljön, valószínűleg le kell mondanod, át kell ütemezned valamit.

Ahelyett, hogy emiatt sajnálod magad, inkább légy büszke arra, hogy következetesebb lettél anyagi téren! Ha ezt megteszed, akkor jutalmul gyarapodásra számíthatsz.

Vízöntő: Nemcsak a hónap, az év, hanem életed legfontosabb konstellációja a Mars-Plútó együttállás a jegyedben. Ez gyökeres változást hoz, úgyhogy felejtsd el a következetességet! Sokkal jobban jársz, ha hagyod, hogy te is változz.

Ebben az se akadályozzon meg, ha valakinek nem tetszik, hogy megváltozik az ízlésed, a véleményed, a stílusod. Emlékezz, hogy a változás maga az élet! A konstelláció hatása egész hónapban kitart, úgyhogy a változás elkerülhetetlen.

Halak: A Mars-Plútó együttállás hatására egy olyan titkot tudhatsz meg, ami sokkoló lesz a számodra. A konstelláció miatt ez nem lesz könnyű, mégis törekedj arra, hogy ez ne nyomasszon! A titok témája lehet, hogy ellentétes lesz az erkölcsi, etikai, morális értékrendeddel. De az is okozhat számodra belső konfliktust, hogy eddig elképzelhetetlennek tartottad, hogy hallgass.

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerti sütögetésben is segíthet a horoszkóp

A kerti sütögetésben is segíthet a horoszkóp

Így kellene grillezned az asztrológia szerint!

Az Univerzum nyári üzenete

Az Univerzum nyári üzenete

A csillagjegyed alapján megkapod a neked szóló tanácsot.

Cigánykártya jóslat 2026 nyarára

Cigánykártya jóslat 2026 nyarára

A csillagjegyed alapján kapod meg az üzenetet.

Ez a mondat adhat erőt 2026 nyarán

Ez a mondat adhat erőt 2026 nyarán

A csillagjegyed alapján kapott mantra segíthet az évszakban.

Nyári egészségtippek

Nyári egészségtippek

Erre figyelj, ha jó formában szeretnéd tölteni az évszakot!

Így alakulhat a szerelmi életed 2026 nyarán!

Így alakulhat a szerelmi életed 2026 nyarán!

Mire számíthatsz az érzelmek terén az asztrológia szerint?

Így alakulhat az anyagi helyzeted 2026 nyarán!

Így alakulhat az anyagi helyzeted 2026 nyarán!

Erre számíthatsz a pénz terén az évszakban.

Nyári horoszkóp 2026

Nyári horoszkóp 2026

Így alakulhat az évszak az asztrológia szerint!

Így hat rád az Ikrekbe lépett Uránusz!

Így hat rád az Ikrekbe lépett Uránusz!

2026. április 26-tól 2032-ig marad a bolygó a csillagjegyben.

Te melyik kutyára hasonlítasz?

Te melyik kutyára hasonlítasz?

A csillagjegyed jellemzői alapján kiderül, hogy milyen kutyafajta lehetnél.

http://ujhazak.com