Küldetéshoroszkóp 2018

Milyen nagy célt tűztek ki eléd az égiek?Az életben általában van egy fő célunk, amit lehet, hogy az életünk során, vagy szűkösebb határidővel, egy év alatt próbáljuk elérni, miközben kisebb küldetéseket is teljesíthetünk. Amellett, hogy eldöntöttünk, mit a leghőbb vágyunk, még az égiek is kijelölnek nekünk egy-egy éves küldetést.

Vajon 2018-ban mi a küldetésed? A csillagjegyedtől megtudhatod!

Kos: 2018-ra szerelem küldetést kaptál. Ha jelenleg egyedülálló vagy, akkor az üzenet egyértelmű, idén párt kell találnod. Természetesen ezt ne vedd parancsnak, elvégre senki és semmi sem utasíthat arra, hogy márpedig szerelmesnek kell lenned, ám arra számíthatsz, hogy a lelkedben feltámad a vágy a párkereséshez.

Ha legbelül úgy érzed, hogy elég volt a szingli életmódból, akkor onnantól kezdve az lesz a legnagyobb célod, hogy megtaláld az ideális párodat. Amennyiben ezen már túl vagy, akkor a 2018-as küldetésed arról szól, hogy úgy érezheted, magasabb szintre kell emelned a szerelmi életed, hogy az kiteljesedhessen.

Bika: 2018-ra a spirituális út küldetését kaptad, ami azt jelenti, hogy meg kellene találnod a saját spirituális utadat, ha ez még nem történt meg. Amennyiben eddig nem mélyedtél el a spiritualitásban, akkor idén hosszú, kalandos és élményekben gazdag út vár rád, miközben megismered a téma különböző ágait, amelyek között megtalálhatod azt, amelyiket a leginkább a magadénak érzel.

Abban az esetben, ha már korábban megtaláltad a spiritualitás utadat, akkor egy új út vár téged, mert meg kell találnod azt az új vallást, filozófiát, életszemléletet, amit neked szánt az élet. 2018-ban minden Bika szülöttnek át kell adnia magát valamilyen szinten a spiritualitásnak.

Ikrek: 2018-ra az álom küldetéssel bíztak meg az égiek. Ez azt jelenti, hogy legyen bármi az álmod, akár az, hogy megjelenteted a regényed, elutazol a kedvenc országodban, esetleg saját vállalkozást nyitsz, idén kell azt megvalósítanod.

Ha nem is a legfőbb álmodat teljesíted be, akkor azt, ami mostanában sokat foglalkoztat! Az, hogy melyik ez a vágyad, csak te érezheted a lelkedben, a csillagjegyed nem mondhatja meg. Ha tudod, hogy melyik álmodról van szó, akkor ne csak várd, hogy magától legyen vele valami, hanem tegyél erőfeszítések a megvalósulásáért!

Rák: Az égiek úgy döntöttek, hogy 2018-ban az új élet küldetésével bíznak meg téged, tehát legbelül úgy kezdheted érezni, hogy idén új életet kell kezdened. Itt lehet szó arról, hogy jót tenne neked, ha elköltöznél, új munkát keresnél, kiszállnál a rossz kapcsolatokból.

Hamarosan feltámadhat benned az a belső sürgetés, ami arra biztat, hogy szakíts a régi életeddel, hogy új dolgokba vághass bele, még akkor is, ha egyelőre nem tudod, hogy mi legyen az. 2018-ban légy bátor és kövesd a késztetést, mert csak nyerhetsz azzal, ha beleveted magad az új élet megvalósításába.Oroszlán: 2018-ban a megtisztulás küldetése vár rád, tehát testben és lélekben egyaránt meg kellene tisztulnod. Ha van káros szenvedélyed, akkor attól meg kellene szabadulnod, és el kellene végezned egy komoly tisztítókúrát.

A testi egészséged mellett a lelkiről se feledkezz el, tehát szabadulj meg mindentől, ami már nem szolgál, hanem rossz, felesleges! Lehet ez működésképtelen kapcsolat, depresszió, vagy bármi, ami rossz érzéseket kelt benned.

2018-ban űzd el a félelmeidet, tedd le a terheidet, mert csak akkor lehet teljes az életed, ha előbb megtisztultál. Ha van erre lehetőséged, akkor jót tenne neked egy kisebb-nagyobb zarándokút, mert az sokat segítene a megtisztulásod folyamatában.

Szűz: 2018-ban a jobb kéz küldetését kellene teljesítened. Ez azt jelenti, hogy önzetlenül, magadtól felajánlva kellene annyit segítened másoknak, amennyit csak tudsz, ám ez nem azt jelenti, hogy görcsösen és erőszakosan próbálj segíteni, hanem csak arról van szó, hogy tégy annyit, amennyit tudsz, a fellépésed pedig legyen segítőkész.

Azt senki és semmi sem várja el, hogy a világ megmentésén ügyködj, de arra sincs szükség, hogy mások életét mentsd meg, hanem csak annyit kell tenned, hogy légy mások segítő jobb keze, például önkéntes munkával, adománnyal.

Az éves küldetésed teljesítését kezdheted a környezeteddel, hiszen a lehetőségek adni fogják magukat. Ne felejtsd el, hogy azzal, hogy másoknak segítesz, önmagadon is segítesz!

Mérleg: 2018-ban a fény küldetését kaptad az égiektől, tehát fényt kell vinned mások életébe. Ennek a feladatnak az elvégzéséhez elég, ha például rámosolyogsz valakire, mindenkihez lesz egy kedves szavad, jó tanácsot adsz, tehát lehet bármi, amit szívből tudsz adni. Emellett nagyobb segítséget is nyújthatsz, szívességet tehetsz.

Mint láthatod, az rád van bízva, hogy hogyan viszel fényt mások életébe, ám az fontos, hogy ezt ne erőszakosan tedd, hanem úgy, hogy amikor adja magát a helyzet, akkor cselekszel. A feladat teljesítését kezdheted a környezeteddel! A lehetőségek adni fogják magukat, te pedig láthatod, hogy miközben mások életébe fényt viszel, a sajátod is ragyogóbb lesz.

Skorpió: A tanító küldetést kaptad az égiektől, ami azt jelenti, hogy 2018-ban tanítanod kell, de nem feltétlenül úgy, hogy válts karriert és légy tanár, ahogy arra sincs szükség, hogy naponta kioktasd az embereket, de azt is felejtsd el, hogy erőszakosan tolod le a torkukon a gondolataidat.

A küldetésed arról szól, hogy add át a tudásodat, tanítsd azt, amihez a legjobban értesz, vagy amit még neked is meg kell tanulnod! 2018-ban légy bölcs, és adj tanácsot, ha valaki ezt kéri tőled! Ha azt látod, hogy egy személy nyitott erre, akkor tanítsd, mert ezáltal te magad is kivételes dolgokat fogsz elsajátítani, ez pedig szebbé és gazdagabbá teheti az életedet.

Nyilas: A kapcsolatok küldetését kaptad 2018-ra. A feladatod első része abból áll, hogy reformáld meg a kapcsolataidat, engedd el azokat, amelyek rosszak, nem szolgálnak téged, és erősítsd azokat, amelyek támogatnak, amiknek van célja!

Miközben ezen dolgozol, nyitottnak kell lenned arra, hogy új kapcsolatokat építs fel. Barátkozz, ismerkedj, mert 2018-ban előnyös kapcsolatokra tehetsz szert, hiszen olyan barátokat, üzletfeleket szerezhetsz, akik hozzá fognak tenni a sikeredhez, boldogságodhoz. Dolgozz a meglévő és az új kapcsolataidon!Bak: 2018-ban az élet küldetését kell teljesítened, ami azt jelenti, hogy meg kell élned az életedet. Idén tanulj meg igazán élni, játszani és használd ki az élet adta örömöket, ám figyelj oda a mértékletességre, mert nem arról van szó, hogy hedonistává válj!

2018-ban meg kell találnod az élet nyújtotta lehetőségeket, örömöket, és meg kell tanulnod, hogy az élet nem csak a munkáról, a pénzhajhászásról és a problémákról szól! Idén fel kell ismerned, hogy az élet valójában egy hatalmas játszótér, ahol azzal töltheted az idődet, amivel szeretnéd.

Utazz, figyelj jobban a lelked kívánságaira, mulass és szórakozz! Bátran vágj bele az új kalandokba és szerezz új élményeket!

Vízöntő: 2018-ban a teremtés küldetését kell teljesítened. Ez jelentheti azt, hogy amennyiben erre készen állsz, akkor teremts új életet, vagyis válj szülővé, alapíts családot. Ha erről hallani sem akarsz, akkor a tehetségedet kell felhasználnod arra, hogy új világokat teremts.

Lehet itt szó zenéről, írásról, festésről, tehát bármiről, amivel üzenhetsz a világnak és adhatsz valami újat az embereknek. Add át magad a kreativitásnak és alkoss valami nagyot 2018-ban, mert ezzel nem csak a saját lelkednek teszel jót, hanem azokat is boldoggá teszed, akiknek megmutatod a műveidet.

Halak: 2018-ban a lelki béke küldetése vár rád. Ez azt jelenti, hogy idén meg kell lelned a lelki békédet, önmagadat, az otthonodat, a világban elfoglalt helyedet. Keményen meg kell dolgoznod azért, hogy leküzd a félelmeidet, hogy megszabadulj a negatív dolgoktól, tehát mindentől, ami megzavarja a lelki békédet.

Szintén a küldetésedhez tartózik az is, hogy egyensúlyt teremts önmagadban és elegendő pozitivitással töltsd fel lelkedet. A cél érdekében sokat kell tanulnod, tapasztalnod, így például leckét kell venned a türelemről, az elfogadásról, az elme kiürítéséről, és meg kell találnod az igazi értékeket.

Az éves küldetésed sikeres teljesítése érdekében szükséged lehet olyan eszközökre, mint a meditáció, a jóga, tehát olyasmire, amivel közelebb kerülhetsz a lelki nyugalmadhoz. Amikor pedig sikerült megteremtened a lelki békédet, akkor segíthetsz másoknak ugyanebben.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

A félelem horoszkópja

A félelem horoszkópja

Mitől tartasz a legjobban?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

A horoszkóp elárulja, hogy melyik jelkép illik hozzád.

Márciusi mantra

Márciusi mantra

Melyik mondatból meríthetsz erőt a tavasz első havában?

Nőnapi csillagüzenet

Nőnapi csillagüzenet

Neked mit jósol a horoszkóp?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Hiszel bennük, fenntartásokkal kezeled a témát vagy kizártnak tartod az idegenek létezését a horoszkóp szerint?

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Erre számíthatsz február 22-én a csillagjegyed alapján!

http://ujhazak.com