Lelki-tipp 2021

Ez hozhatja el neked a lelki békét a csillagok szerint!Ha volt valaha egy év, ami lelkileg megviselt minket, akkor a 2020-as biztosan ilyen esztendő volt, ám még mindig nem vagyunk túl a tavalyi megpróbáltatásokon, éppen ezért 2021-ben is fontos, hogy odafigyeljünk a lelki egészségünkre.

Ebben lehet segítségedre a horoszkóp, ami most azzal kapcsolatban ad tanácsot, hogy hogyan teremtheted meg a lelki békédet 2021-ben a csillagjegyed alapján.

Kos: A kalandos természeted miatt komoly kihívás a számodra az, hogy a járvánnyal kapcsolatos korlátozások miatt még mindig nem utazhatsz és szórakozhatsz. Amíg arra vársz, hogy végre újra szabadon járhass a világban, lélekben utazz vissza azokra a helyekre, ahol már jártál. Ezt nem kell egyedül tenned. Bátran invitálnád meg a családodat vagy a barátaidat, hogy együtt nézegessétek a régi fényképeket!

Bika: Bika jegyűként te vagy a zodiákus azon tagja, aki tisztában van azzal, hogy mennyire fontos a pihenés és a lelki feltöltődés. 2021-ben engedd el azt a kényszert, hogy minden nap produktívnak kell lenned, és ne érezz bűntudatot, amiért kicsit lustálkodsz!

Igazán eltökélt és szorgalmas teremtés vagy, viszont nem feledkezhetsz el arról, hogy a jó egészséghez a relaxáció is hozzátartozik!

Ikrek: Az elmúlt néhány évben sokkal nagyobb figyelem irányul a mentális betegségekre, és arra, hogy azokat komolyan vegyük, a társadalom pedig egyre kevésbé bélyegzi meg azokat, akiknek ilyen jellegű problémával kell szembenézniük.

2021-ben szembe kellene nézned azzal, hogy gyakran vagy ideges és a gondolataid erősen csaponganak. Ha kell, akkor kezeld ezt!

Rák: Mindenki tudja, hogy a természetben töltött idő remek hatást gyakorol a lélekre, méghozzá olyannyira, hogy Angliában még az orvosok is „felírják” a betegeknek a természetjárást. Mivel a járvány miatt neked is sokkal több időt kellett otthon töltened, ezért 2021-ben nagyon jól fog esni a lelkednek az erdőben töltött idő.

Oroszlán: Oroszlán jegyűként extrovertált személyiség vagy, így alaposan megszenvedhetted a 2020-as évet, és sajnos, egyelőre a 2021-es esztendő sem hozott számottevő változást ezen a téren, ám ez nem jelenti azt, hogy nem töltődhetsz fel!

Idén testileg és lelkileg kényeztesd magad otthoni spa-estékkel, gyógyító fényterápiával és meditációs alkalmazások segítségével!

Szűz: Szűzként soha nem nyugszik a pedáns és rendszerető éned, ezért 2021-ben jól tennéd, ha az otthonodba beszereznél néhány nyugtató illóolajat és kristályt. Ezek közül például a szantálfa-olaj a gondolataid akadálymentes áramlásában, a jádekő a negatív energiák távol tartásában lehetne a hasznodra az esztendőben.Mérleg: A lelki egészséged szempontjából az lenne a legjobb, ha 2021-ben nem temetnéd el magadban mindazt, ami bánt és nem áldoznád be a lelki egyensúlyodat azért, hogy a környezetedben béke legyen.

Ha akad olyan rokonod vagy barátod, akivel van mit megbeszélnetek, akkor ne halogasd tovább a dolgot, hanem minél előbb ülj le az érintettel, mert elhiheted, hogy lelkileg meg fogsz könnyebbülni, ha sikerül felszámolnotok a köztetek lévő konfliktust!

Skorpió: A lelki békéd érdekében szabadulj meg az összes mérgező érzéstől, gondolattól és behatástól 2021-ben! Skorpió jegyűként hajlamos vagy bezárkózni és titkolózni, még abban az esetben is, ha tombolnak benned az érzelmek. Legyen ez a mostani a megtisztulás esztendeje! Engedj el mindent, amiről nagyon jól tudod, hogy semmit sem ad neked, hanem csak elvesz!

Nyilas: Attól, hogy az utazás még 2021-ben is kétséges, még nem kell otthon unatkoznod! Bátran fedezz fel a lakhelyedhez közeli városokat és próbáld ki az új divatot, a „lassú utazást”, ami azt jelenti, hogy nem villámlátogatást teszel, hanem több időt töltesz egy helyen, hogy felvedd a helyiek ritmusát, valamint megtapasztald az új környezet és kultúra mindennapjait!

Bak: A kiegyensúlyozott lélekhez egészséges testre van szükség, ám Bakként ezt hajlamos vagy elhanyagolni a munka miatt. 2021-ben igyekezz lazítani, jelölj ki magad elé kevésbé nehéz célokat és figyelj oda a szervezeted jelzéseire! Sokkal nyugodtabb és felszabadultabb lehetsz, ha nem veszel magadra olyan terheket, amelyek szorongást váltanak ki belőled!

Vízöntő: Vízöntő jegyed alapján született humanitárius vagy, aki igyekszik mindenkin segíteni. 2021-ben azonban el kell fogadnod, hogy nem mentheted meg a világot, úgyhogy foglalkozz inkább a közvetlen környezeteddel. Ennek érdekében szervezz például kiscsoportos, családi vagy baráti sport-napot, menjetek túrázni, vagy tartsatok jóga órát! Ha ezt megteszed, akkor biztos, hogy hálásak lesznek neked érte.

Halak: Mivel Halak jegyűként nagyon érzékeny vagy, ezért a negatív energiák könnyen befolyásolják a hangulatodat. A lelki békéd érdekében próbáld ki a digitális detoxot 2021-ben, tehát kerüld a közösségi médiát. Ha ezt megteszed, akkor lelkileg érezni fogod, hogy milyen jót tesz neked, hogy nem foglalkozol az online sárdobálással.

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

Így alakulhat a szerelmi életed 2025 őszén!

Így alakulhat a szerelmi életed 2025 őszén!

Mire számíthatsz az érzelmek terén az évszakban?

2025-ös őszi horoszkóp

2025-ös őszi horoszkóp

Így telhet az évszak!

Ebből lehet tudni, ha a férfi szerelmes

Ebből lehet tudni, ha a férfi szerelmes

Szavak nélküli vallomás.

Beszélgetésindító kérdések az első randevúra

Beszélgetésindító kérdések az első randevúra

Ezek a kérdések megtörhetik a jeget!

Lepd meg egy nyári élménnyel a párodat!

Lepd meg egy nyári élménnyel a párodat!

Ebből a horoszkópból kiderül, hogy milyen nyári élményre vágyhat a társad 2025 nyarán.

Egyiptomi horoszkóp 2025 második felére

Egyiptomi horoszkóp 2025 második felére

Erre számíthatsz az egyiptomi jegyed alapján.

Bizalom-horoszkóp

Bizalom-horoszkóp

Hogyan tanulhatsz meg újra bízni, ha csalódás ért?

Utazási szokások

Utazási szokások

Ez az, amit az asztrológia szerint egyből megteszel, ha megérkeztél az úti célodhoz.

Könyvmoly bűnök

Könyvmoly bűnök

Milyen megbocsáthatatlan hibát követsz el olvasáskor?

Forma-1 horoszkóp

Forma-1 horoszkóp

Melyik pilóta lehet a lelki társad?

http://ujhazak.com