Májusi szerelmi horoszkóp

Mi várható az érzelmek terén a tavasz utolsó havában?A május jelentős változásokat hozhat a párkapcsolatban élők számára, akik esetében akár hűtlenség és szakítás is bekövetkezhet. A párkeresőknek most megéri olyanokkal is randizniuk, akik nem felelnek meg az ideáljuknak, mert könnyen kiderülhet, hogy egy ilyen személy lesz az igazi.

Te vajon mire számíthatsz a szerelem terén a tavasz utolsó havában? A csillagjegyed alapján kiderül!

Kos: Ha kapcsolatban élsz, akkor izgalmakkal, romantikával teli májusnak nézel elébe, aminek napjaiban jól érezheted magad és emlékezetes élményekkel kedveskedhetsz a párodnak. Most bármi megtörténhet veled, akár az is, hogy valaki megpróbál elcsábítani, pedig te nem keresel házon kívüli örömöket.

Ha párt keresel, akkor májusban mondj nemet az egyhangúságra, változtass a szokásaidon, öltözz az eddigitől eltérően. Engedd, hogy a vonzás és a taszítás érzése elvezessen valakihez! Bátran randevúzz bárhol, bárkivel!

Bika: Ha van párod, akkor májusban törekedj a harmóniára, kerüld a vitákat, mert könnyen lehet, hogy te fogsz konfliktust generálni. Most egy rosszul megválasztott szó is elég lesz ahhoz, hogy magadra haragítsd a párodat. Májusban tartsd szem előtt, hogy mire vágysz, egyáltalán akarod-e még ezt a kapcsolatot!

Párkeresés esetén izgalmas flörtökkel telhet a májusod. Nyugodtan mutasd meg, hogy ki vagy, és légy nyitott arra, hogy mi rejlik a másik szívében, fejében. A tavasz utolsó heteiben több jelöltre számíthatsz, és lehetséges, hogy valamelyiknek sikerül meghódítania.

Ikrek: Ha van párod, akkor mostanában nem jutott sok időd és energiád a kapcsolatod ápolására, ezért májusban muszáj lesz többet törődnöd a partnereddel. Adj tered a kedves, vonzó énednek, amiért a párod biztos, hogy hálás lesz. A kapcsolatotok figyelmet és szeretet igényel, ez pedig számodra nem megvalósíthatatlan feladat.

Ha májusban párt keresel, akkor sokat randevúzhatsz, néha pedig kifejezetten romantikussá válhat az életed. A legjobban akkor járhatsz, ha minden randi lehetőségre igent mondasz. Májusban könnyen lehet, hogy nem az ideálodnak megfelelő személlyel jössz majd össze, éppen ezért ne a külső alapján dönts!

Rák: Ha van párod, akkor májusban több időt és energiát kell fordítanod rá, már csak azért is, hogy eldöntsd, hosszabb távra tervezel-e vele. Ne viselkedj felületesen, hanem alaposan gondold át, hogy mit teszel, a saját kérdéseid mellett pedig az övéire is felelj! Viták helyett a megegyezés lehetőségét keresd!

Ha párt keresel, akkor május leterhelőnek ígérkezik, viszont a változás sem marad el, sőt, a szerelem is megérkezhet. A leendő kedvesedet ne csak ismeretlenek között keresd, mert könnyen lehet, hogy már ott van a közeledben az igazi, akinek felismeréséhez csak az kell, hogy másként tekints a meglévő kapcsolataidra. Jó, ha mindenkiben meglátod a lehetőséget.

Oroszlán: Ha van párod, akkor izgalmas impulzusokkal teli májusban lesz részed, aminek heteiben akár el is csábulhatsz, és szerelmi háromszögben találhatod magad. A kérdés csak az, hogy tényleg szükséged van-e erre a kockázatra? A májusi változások során könnyen megbánthatod a párodat, ezért jobb lesz, ha inkább időben eldöntöd, hogy mit akarsz!

Ha párt keresel, akkor május elején fogalmad sem lesz arról, hogy mit akarsz. Ide-oda sodródsz, nem tudod eldönteni, hogy kapcsolatra vágysz-e, vagy jobb neked egyedül. Döntsd el, hogy a munka vagy a szerelem fontosabb-e, aztán csak arra koncentrálj!

Szűz: Ha van párod, akkor májusban komoly változásra számíthatsz, ami könnyen jelenthet szakítást. A hónap első napjaiban határozottan el kell döntened, hogy új szerelmet keresel, vagy inkább a meglévő kapcsolatodra áldozol több időt és energiát!

Párkeresőként légy spontán, mert csak így érhet meglepetés májusban, aminek napjaiban sokat flörtölhetsz és randizhatsz. A tavasz utolsó heteiben bármi megtörténhet, és akár többen is próbálkozhatnak a meghódításoddal. Szabályok és tervek helyett inkább csak sodródj az árral!Mérleg: Ha van párod, akkor válaszút előtt találhatod magadat májusban. Ez elől nem futhatsz el! Mindegy, hogy költözésről, eljegyzésről, családalapításról lesz-e szó, neked bátran ki kell mondanod, hogy mire vágysz. Csak arra bólints rá, amit tényleg igényelsz. 22-ig akár szakítás is bekövetkezhet.

Párkeresőként bárkit elcsábíthatsz májusban, mert a tavasz utolsó heteiben az is vonzónak találhat, akinek figyelméért semmit sem teszel. Az udvarlóid remélik, hogy őket választod, ám neked azt kell eldöntened, hogy a hódításaid számát növeled, vagy inkább elkötelezed magad?

Skorpió: Párkapcsolat esetén bátran engedd szabadjára a fantáziádat, adj teret a vágyaidnak májusban, mert a kedvesed nyitott lesz erre, sőt, nagyon szívesen hordozna a tenyerén, ha hagynád neki. Most előfordulhat, hogy szerelmi háromszögbe keveredhetsz. Az kizárólag rajtad múlik, hogy mit kezdesz ezzel a helyzettel.

Ha nincs párod, akkor májusban találhatsz valakit, akit rendszeresen megnézel magadnak. Ha így lesz, akkor ne hezitálj, tégy lépéseket az ügyben, mert könnyen sikered lehet! Ha esélyt sem adsz magadnak, akkor nem is nyerhetsz. Bátran kezdeményezz!

Nyilas: Párkapcsolat esetén a Vénusz hozhat szenvedélyt május elején, és arra ösztönözhet, hogy őszinteséggel, odaadással figyeld és szeresd a társadat! Tartsd életben a vonzalmat, járj a társad kedvében, és válaszolj, ha fontos kérdést tesz fel neked!

Ha párt keresel, akkor ne maradj a komfortzónádban, hanem inkább láss világot! Ha májusban lehetőséged lesz erre, akkor utazz, sportolj, mert nagy az esélye annak, hogy egy aktív tevékenység során talál rád a szerelem. Bátran lépj rá az ismeretlen terepre, és ne félj, ha neked kell megtenned az első lépést!

Bak: Ha van párod, akkor májusban jól teszed, ha tüzet és lendületet viszel a mindennapokba. Bátran próbálj ki új praktikákat, és javíts a szerelmi életeden! Ne engedd ellaposodni a kapcsolatot, hiszen a szenvedély nemcsak ingyenes, hanem tökéletes megoldás erre! A terveddel célba fogsz érni, ráadásul lehet, hogy a párod is mutat neked valami újat.

Párkeresőként a karriered kaphatja a főszerepet május elején. Habár a munka nagyon fontos, mégis adj teret a szerelemnek, flörtöknek, randevúknak is, mert jöhet valaki, aki talán nem felel meg az ideálodnak, mégis a lelke könnyen elvarázsolhat.

Vízöntő: Ha van párod, akkor májusban mérlegelned kell, és talán néhány dolgot a háttérbe kell szorítanod azért, hogy a szívügyeid rendben legyenek. Ismerd be, hogy furcsa kételyeid támadtak, amiket el kell kergetned a megbékélés érdekében. Őszintén mondd ki a párodnak, hogy mit szeretnél!

Párkeresőként rámenősnek és merésznek kell lenned májusban. Talán ez nem könnyű feladat, mégis érdemes próbát tenned, mert ezek a feltételek teremthetnek olyan izgalmas helyzeteket, amelyek segíthetnek rávezetni arra, hogy mire és kire vágysz. Talán már ismered is az illetőt.

Halak: Ha van párod, akkor a Vénusz felkorbácsolhatja benned a szenvedélyt, aminek következtében újdonságra vágyhatsz az ágyban, az asztalnál és a kommunikációban. Ebben az esetben csak arra figyelj, hogy egy harmadik fél érdeklődését is felkeltheted. Az már rajtad múlik, hogy mit kezdesz egy ilyen lehetőséggel.

Ha nincs párod, akkor májusban bátran élvezd a flörtöket, az ismerkedést, a bulikat, mert több izgalmas esemény is lehetővé teheti azt, hogy megismerkedj az igazival. Randizz és engedd, hogy valaki elkápráztasson! A tavasz utolsó havában nyugodtan engedd közel magadhoz a kevésbé vonzó embereket, mert könnyen meglepetésben lehet részed.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

Téli Tarot jóslat

Téli Tarot jóslat

Így alakulhat az évszak a jóskártya szerint!

Az angyalok téli üzenete

Az angyalok téli üzenete

Neked mit tanácsolnak az angyalok a csillagjegyed alapján?

http://ujhazak.com