Márciusi pénzhoroszkóp

Anyagi gyarapodás, nem várt kiadások, vagy eseménytelen hetek elé nézünk?51714moneyA tavasz első havának beköszöntével elkezdődik az asztrológiai újév, amit a Mars fog uralni, ez pedig azt jelenti, hogy alaposan meg fog változni a pénzről, vagyonunkról, költekezésről alkotott elképzelésünk.

Kos: Márciusban az életünk több területén is nyomás alá helyeznek az égiek, akik komoly válaszút elé állítanak az anyagiakkal kapcsolatban. Ha nem akarjuk gödörben végezni, akkor nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy milyen döntéseket hozunk, sőt, jobb lesz, ha kikérjük mások véleményét. A következő hetekben megnőhetnek a kiadásaink. Ennek mértéke a tudatosságunktól fog függeni.

Márciusban az új pénzforrások felkutatására és kihasználására a március 9-23. közötti időszak lesz a legideálisabb. A spórolást, kiadásokkal kapcsolatos önmegtartóztatást március 8-ig és 24-e után kell gyakorolnunk.

Bika: Márciusban nagyon sok embert meglephetünk azzal, hogy milyen érdekes, jövőbe mutató, fejlődéssel kecsegtető ötleteink támadnak, ám ezeknek a gondolatoknak a megvalósítása egyrészről időbe, másrészről pénzbe fog kerülni. Ne ijedjünk meg az újdonságtól, hanem bátran fektessünk be az ötleteinkbe, mert az eredmény nem fog elmaradni.

Márciusban az új pénzforrások felkutatására és kihasználására a március 9-23. közötti időszak lesz a legideálisabb. A spórolást, kiadásokkal kapcsolatos önmegtartóztatást március 8-ig és 24-e után kell gyakorolnunk.

Ikrek: Minden tárgy, dolog, ötlet, ami közvetlenül összefüggésben áll az anyagiakkal, komoly változtatást igényel márciusban, ezért nem mehetünk el egy szó nélkül a megérzéseink, mások javaslatai mellett.

A következő hetekben át kell gondolnunk a kiadásainkat, a költekezést meg kell reformálnunk, és le kell mondanunk néhány régi szokásunkról, hogy azoknak a helyébe valami új léphessen, ami többszörösen kifizetődő lehet.

Márciusban az új pénzforrások felkutatására és kihasználására a március 9-23. közötti időszak lesz a legideálisabb. A spórolást, kiadásokkal kapcsolatos önmegtartóztatást március 8-ig és 24-e után kell gyakorolnunk.moneyRák: Amennyiben el akarjuk érni a vágyott célt, akkor azért nem elég félgőzzel dolgozni. Márciusban nagyon pontosan meg kell határoznunk, hogy mit vagyunk hajlandóak megtenni, feláldozni azért, amire vágyunk, majd ez alapján jelöljük ki a célt.

Ha csak remélünk, esetleg külső segítségben bízunk, akkor az kevés lesz ahhoz, hogy jövőben vastagabb legyen a pénztárcánk. Használjuk ki, hogy a Jupiter komoly támogatást ad a tavasz első havában!

Márciusban az új pénzforrások felkutatására és kihasználására a március 9-23. közötti időszak lesz a legideálisabb. A spórolást, kiadásokkal kapcsolatos önmegtartóztatást március 8-ig és 24-e után kell gyakorolnunk.

Oroszlán: Márciusban fontos, hogy nyitott szemmel járjunk, és észrevegyük a dolgok mögötti buktatókat. Figyeljük meg, hogy mit tesznek mások a sikerért, hogyan oldják meg a problémákat, jutnak el a célhoz. A lehetőségek ott vannak előttünk, nekünk csak élnünk kell azokkal. Legyünk bátrak, mert akkor kellemes meglepetésként azt vehetjük észre, hogy több pénz van a bankszámlánkon.

Márciusban az új pénzforrások felkutatására és kihasználására a március 9-23. közötti időszak lesz a legideálisabb. A spórolást, kiadásokkal kapcsolatos önmegtartóztatást március 8-ig és 24-e után kell gyakorolnunk.

Szűz: Az anyagiak terén kellemes meglepetésben lehet részünk márciusban, ám előfordulhat, hogy ez nem lesz egy óriási áttörés, de az biztos, hogy kimozdít a holtpontról. Természetesen ezért tennünk kell, úgyhogy keressük a gyarapodás módjait, beszélgessünk ismeretlen emberekkel, és vegyünk részt új dolgokban!

Márciusban az új pénzforrások felkutatására és kihasználására a március 9-23. közötti időszak lesz a legideálisabb. A spórolást, kiadásokkal kapcsolatos önmegtartóztatást március 8-ig és 24-e után kell gyakorolnunk.2011 05 17 Money-BagMérleg: Ideje felébrednünk, hogy más szemszögből lássuk a lehetőségeket. Márciusban újra kell értelmeznünk a pénz fogalmát, ugyanis most kell megalapoznunk a következő hónapok pénzkeresési, tennivalói lehetőségeit. Ha nincs vállalkozásunk, akkor nyissunk egyet, vagy a meglévőt formáljuk át!

Márciusban az új pénzforrások felkutatására és kihasználására a március 9-23. közötti időszak lesz a legideálisabb. A spórolást, kiadásokkal kapcsolatos önmegtartóztatást március 8-ig és 24-e után kell gyakorolnunk.

Skorpió: Márciusban azt vehetjük észre, hogy meglepően sok és érdekes ajánlattal keresnek meg. Fontos, hogy ezekre ne mondjunk nemet! Azért se utasítsunk el semmit, mert nincs időnk arra, hogy alaposan utánanézzünk a lehetőségnek! Most ösztönből kell döntenünk.

Amennyiben csak a felszínt nézzük, akkor nem fogjuk meglátni a lényeget. A következő hetekben új munkát kaphatunk, új vállalkozást indíthatunk, vagy a régit újíthatjuk fel, esetleg egy külföldi lehetőséget használhatunk ki.

Márciusban az új pénzforrások felkutatására és kihasználására a március 9-23. közötti időszak lesz a legideálisabb. A spórolást, kiadásokkal kapcsolatos önmegtartóztatást március 8-ig és 24-e után kell gyakorolnunk.

Nyilas: Ha azt terveztük, hogy márciusban lelassítunk, hogy jobban átlássuk a jelenlegi helyzetünket, akkor ezt felejtsük el, mert most nagy hiba lenne, ha nem használnánk ki a lehetőségeket. Sok izgalmas ajánlat közül szemezgethetünk, ezért érdemes több irányba elindulni.

Márciusban az új pénzforrások felkutatására és kihasználására a március 9-23. közötti időszak lesz a legideálisabb. A spórolást, kiadásokkal kapcsolatos önmegtartóztatást március 8-ig és 24-e után kell gyakorolnunk.

Bak: Márciusban fontos, hogy legyünk nagyon körültekintőek! Gondoskodjunk a saját és az anyagi védelmünkről, ne költsünk feleslegesen, és másoknak se adjunk kölcsön. Most a saját igényeinkre kell koncentrálnunk.

Ne nyújtózkodjunk tovább, mint ameddig a takarónk ér, ne higgyünk az álomszép ajánlatoknak, hanem alaposan járjunk utána a lehetőségeknek. Ne adjunk kölcsön, és hitelt se vegyünk fel!

Márciusban az új pénzforrások felkutatására és kihasználására a március 9-23. közötti időszak lesz a legideálisabb. A spórolást, kiadásokkal kapcsolatos önmegtartóztatást március 8-ig és 24-e után kell gyakorolnunk.1421_9580_imfVízöntő: Márciusban nagyon vegyes hatások érnek az anyagiak területén. Számíthatunk váratlan kiadásokra, de emiatt ne aggódjunk, mert az, ami kimegy az más irányból be fog jönni. Most hosszú távra mutató válaszutak elé érkezhetünk, ám komoly befektetésről ne döntsünk, ha nem muszáj. A kölcsönügyeket 20-a után intézzük!

Márciusban az új pénzforrások felkutatására és kihasználására a március 9-23. közötti időszak lesz a legideálisabb. A spórolást, kiadásokkal kapcsolatos önmegtartóztatást március 8-ig és 24-e után kell gyakorolnunk.

Halak: Felkavaró pillanatokkal indul a tavasz, a nyugalom pedig nagyon messzire elkerül. Anyagiak terén akkor tehetünk mindent tönkre, ha elengedjük magunkat, és sokkal többet költünk, mint kellene, vagy olyasmit vállalunk el, amit nem tudunk teljesíteni. Legyünk résen, ha pedig valami kívülről csodás, azt vizsgáljuk meg alaposan, mert lehet, hogy belül értéktelen. Kerüljük a kockázatos üzleteket!

Márciusban az új pénzforrások felkutatására és kihasználására a március 9-23. közötti időszak lesz a legideálisabb. A spórolást, kiadásokkal kapcsolatos önmegtartóztatást március 8-ig és 24-e után kell gyakorolnunk.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Karácsonyi Tarot jóslat

Karácsonyi Tarot jóslat

Neked mit üzen a kártya az ünnepekre?

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

http://ujhazak.com