Melyik anyaistennő támogat?
A születésünk pillanatától kezdve nem csak emberi szülők állnak mellettünk, hanem a mennyei anyánk is.Erőt, reményt, támogatást kapunk attól az anyaistennőtől, aki azóta mellettünk áll, hogy a világra jöttünk. Olykor jelet küld, ha útmutatásra szorulunk, de az is előfordulhat, hogy az álmunkban jelenik meg az istenség.
Az, hogy melyik anyaistennő támogatását élvezzük az életünk során, a csillagjegyünkből derül ki.
Kos – Frigg: A skandináv mitológia fő anyaistennője, aki a házasság, házi tűzhely őrzője, illetve Odin felesége, a gyermekei pedig Baldr, Hermod és Hodr. Frigg erővel, bátorsággal, határozottsággal lát el minket, valamint megmutatja, hogy miképpen érvényesíthetjük az akaratunkat, hogyan érhetjük el azt, amit akarunk.
Emellett támogat, hogy erőskezű, vasakaratú emberek legyünk, a párkapcsolatban pedig ugyanannyi szavunk legyen, mint a párunknak. Frigg abban is segít, hogy gyengéd, törődő társként, boldogságot, meleg otthont adjunk a családunknak.
Bika – Démétér: A görög istennőhöz tartózik a házasság, anyaság, a mezőgazdaság, termékenység, tehát a testünkről és a lelkünkről is gondoskodik. Démétér még akkor is bőkezűen ad, ha az fel sem tűnik.
Színes érzelmek, izgalmas élmények, kalandok, és szerencse bizonyítja, hogy az istennő törődik velünk, ráadásul sok udvarlót is elénk vezet, tehát minden tekintetben elmondhatjuk magunkról, hogy gazdag életet élünk.
A termékenységet csak kérnünk kell tőle, ahogy azt is, hogy erősítse meg a párunkkal, gyerekeinkkel való kötelékünket, hiszen Démétér számára a boldog család nagyon fontos, ezért minden eszközt meg fog adni, hogy sikerüljön ezt kialakítanunk. Ha valamiből hiányt szenvedünk, akkor az istennő megpróbálja megadni nekünk, ami kell.
Ikrek – Innana: Anu és Sin lánya, a Vénusz-bolygó, az est- és hajnalcsillag, a szerelem, a szeretet, a termékenység és a bölcsesség mezopotámiai istennője áll mellettünk a születésünk óta.
Ahogy Innana, úgy mi is a szerelem és a szeretet hívei vagyunk, emiatt gyakran esünk szerelembe, mert ettől vagyunk boldogok, illetve így élünk gazdag életet. Mindig az igazit keressük, emiatt egyfelől sok embert ismerünk meg, másfelől önmagunkat, a vágyainkat is jobban kiismerjük. Kutassuk tovább a személyiségünket, hogy megtaláljuk az ideális párt.Rák – Toci: Az azték istennő a „mi nagyanyánk” és a legfőbb anya istennő, hiszen két aspektusa van. A istennőhöz bármikor, bármivel fordulhatunk, mert mindenkit meghallgat, mindenkiről gondoskodik.
Toci tulajdonképpen olyan, mint egy tyúkanyó, aki végtelen bölcsességgel és tudással rendelkezik. Az istennő türelme határtalan, ráadásul minket különösen támogat a mindennapokban. Állandóan terel, a megérzéseinken keresztül pedig üzen.
A céljaink elérése érdekében segít tisztán látni, ahogy abban is vezet, hogy megtaláljuk életünk párját, majd megmutatja, hogy hogyan lehetünk megfelelő házastársak, szülők amellett, hogy önmagunkra és a lelkünkre is marad időnk.
Oroszlán – Asztarte: A termékenység, szerelem és szexualitás vad, zabolátlan istennője, aki rendet, de káoszt is okozhat, attól függően, hogy éppen milyen a hangulata. Ahogy Asztarte, úgy mi is tudjuk, hogy milyen, ha valaki az érzelmeinek a rabja. Ha minket valami felkavar, akkor az azonnal meglátszik rajtunk, mert nem rejtjük véka alá a dolgot, ezért nyugodtan hívhatnak minket szeszélyesnek.
Ahogy az istennő szépségének nem lehetett ellenállni, úgy mi is könnyen magunkhoz vonzunk másokat. A szerelmünk ajándék a másiknak, az ágyban pedig egy egészen új világot mutathatunk meg a párunknak.
Mindenki szeretne a közelünkbe tartózkodni, a kegyeinkbe férkőzni, amit nagyon élvezünk. Emellett képesek vagyunk belelátni mások lelkébe, és ezzel a titkos vágyaikat is fel tudjuk térképezni.
Szűz – Mut: Az ókori egyiptomi anyaistennő, akinek a férje Ámon, a fia Honsu. Az egyiptomiak abban hittek, hogy Mut a legfőbb teremtő, aki képes életet adni egy új léleknek. Napjainkban azonban nem csak szüléssel lehet teremteni és formálni.
Nagyon jól tudjuk, hogy a teremtő, formáló erőket a kapcsolatok megújítására, a személyiség változtatására, és az események befolyásolására is felhasználhatjuk. Ebben támogat minket Mut, aki megmutatja, hogy mindez hogyan működik.
Az anyaistennő rengeteg szeretettel, odaadással lát el, ami mellett elvezet azon az úton, amely során megtapasztaljuk a boldog, idilli családi életet, miközben használjuk a kreatív, átalakító képességünket.
Mérleg – Mahádévi: A hindu anyaistennő Dévi néven is ismert. Az indiaiak szerint ő birtokolja a világ összes energiáját, ezért vele kapcsolják össze a föld megtermékenyítését. Az istennő felébreszti bennünk a világi életerőt azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki magunkból, beteljesítsük a vágyainkat, megtaláljuk az életünk szerelmét.
Amikor rábukkantunk a párunkra, akkor Mahádévi segít átalakítani, formálni a kapcsolatot, vagy a lelkünkből, szexualitásunkból segít kihozni a maximumot. Ez az erő szerelem, vonzalom, szenvedély formájában mutatkozik meg, mi pedig képesek leszünk bármibe új életet lehelni.Skorpió – Héra: Ókori görög istennő, aki a házasság és a szülő asszonyok védelmezője. Ha ismerjük a görög mitológiát, akkor jól tudjuk, hogy Zeusz neje nem az a született feleség, anya, hiszen a kötelességei ellátása mellett erős, szabad akaratú nő, aki azt csinál, amit akar, a hatalma pedig korlátlan.
Ez azt jelképezi, hogy amíg egy párkapcsolatban megvan a szerelem és a bizalom, addig a felek nyugodtan hagyhatják egymást élni, kiteljesedni. Héra abban támogat minket, hogy nem kell papucsként viselkedni egy párkapcsolatban, hanem megtarthatjuk az egyéniségünket, szabadságunkat.
Nyilas – Danu: Az ősi ír, kelta istennő, a Tuatha De Danann ősi törzs és a tündérek anyja. A Tuatha volt az, aki anno Írországot kormányozta. Danu a varázslat, varázs személyek, a folyók, a tündérek, a termékenység, a vizek, a bölcsesség és a kutak felett uralkodik.
Az istennő kedvességgel, szeretettel támogat, és azon munkálkodik, hogy az életünket vidámsággal, boldogsággal töltse meg, illetve arra is figyel, hogy testileg és lelkileg is jól legyünk.
Támogatja a gyermeki énünket, amivel közelebb kerülhetünk a tündérekhez, akikkel akár együtt is dolgozhatunk. Az istennő megerősíti a természetes szépségünket, bájunkat, valamint rávezet, hogy miképpen használhatjuk bölcsen a természet erejét, a spirituális énünkre pedig külön hangsúlyt fektet.
Bak – Aserah: A kánaáni anyaistennő, akit az „Ég királynője” címmel is felruháztak. Ő Baál felesége, valamint a Hold, a víz és a nőiesség istennője. Aserah azért van mellettünk, mert az életünkben fontos szerepe van a szerelemnek és a szeretetnek.
Az istennő célja az, hogy olyan társat találjunk, akivel boldoggá tesszük egymást. Az istennő támogatásával elérhetjük, hogy a párunkkal mindig harmonikus, kiegyensúlyozott kapcsolatban éljünk.
Amellett, hogy Aserah megosztja velünk a rengeteg jó tulajdonságát, még azzal is foglalkozik, hogy jól működjön az intuíciónk, hiszen jó érzékünk van a mágiához, és érzékenyek vagyunk a spirituális világra. Ha földhözragadtan viselkedünk, akkor Aserah mindent meg fog tenni, hogy megdolgozza a misztikus oldalunkat.Vízöntő – Cerridwen: A kelták egyik anyaistennője, aki a holdat, a természetet, a gabonát, a mágiát és a bölcsességet is felügyeli. Az ő fia volt Taliesin, a varázsló, aki elhozta a bárd mesterséget az embereknek.
Cerridwené, vagyis üst, az a Szent Grál, amiről gyakran hallunk, hiszen a legenda szerint, aki ebből iszik, az ihletre, tudásra, örök életre tehet szert. Esetünkben, az istennő abban segít, hogy eggyé váljunk a természettel. Cerridwen megtanít a négy elem uralmára, arra, hogy hogyan használjuk a bennünk rejlő természeti erőket.
Az istennő varázslattal tölti meg az életünket, támogatja a művészi, kreatív ötleteinket, és ihletet ad. Amikor úgy érezzük, hogy megvilágosodunk, akkor az üstjéből kínál meg az anyaistennő.
Halak – Ízisz: Az ókori Egyiptom istennője, akihez a szerelem, házasság, varázslat, termékenység, víz, szél, nőiesség és hűség tartózik. Ő volt az, aki képes volt mindent megtenni azért, hogy feltámassza a halott férjét, majd megszülje Hóruszt.
Ízisz abban segít, hogy megtaláljuk az éltünk párját, akivel egy csodás szerelemben részesülhetünk. Amikor megleltük a kedvesünket, akkor az istennő támogat, hogy a kötelékünk erős, tüzes legyen. Később erős, bátor, rátermett gyerekkel ajándékoz meg.
Mindemellett varázslattal, mágiával tölti meg az életünket, hogy az unalom, egyhangúság elkerüljön, és mindig történjen körülöttünk valami.
(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások