Melyik keresztnevek illenek a leginkább a csillagjegyekhez?

Néhány ötlet, ha babaneveket keresel.Amikor a párok nevet keresnek a születendő gyermeküknek, akkor általában próbálják elképzelni, hogy milyen lesz a kicsi, a keresztnév hogyan fog hangzani felnőttkorukban, vajon illeni fog-e hozzájuk, hogyan lehet majd becézni, de azt is kipróbálják, hogy hogyan hangzik a vezetéknévvel együtt.

Napjainkban rengeteg keresztnév közül lehet válogatni, ezért abban az esetben, ha babaneveket keresel, de még nem tudtál választani, viszont tudod a kicsi nemét, és azt, hogy várhatóan mikor fog világra jönni, amiből egyúttal kiderül a csillagjegye, akkor a horoszkóp ennek alapján meghatározhatja a jellemvonásait, valamint adhat néhány keresztnév ötletet.

Kos: A Kosra jellemző, hogy határozott, célratörő, megállíthatatlan, de ezzel együtt rendkívül barátságos és szerethető személy. Hozzá az erős, kicsit hivatalos hangzású, ugyanakkor jól becézhető keresztnevek illenek, így például a Júlia, Borbála, Mihály, Tamás.

Bika: A Bika szívós, kitartó csillagjegy, de a felszín alatt igazi romantikus lélek lakozik. A Bika személyiségéhez a kicsit régiesebb, dallamos, lágy hangzású keresztnév illik. Esetében remek választás lehet a Barnabás, Sebestyén, Lenke vagy Sára.

Ikrek: Ha valakihez illik a két keresztnév, akkor az Ikrekhez biztosan. Róla elmondható, hogy képes arra, hogy az egyik pillanatban professzionális, hivatalos, a másikban már mókás és szenvedélyes. Az Ikreknek érdemes úgy keresztnevet választani, hogy a két név tükrözze ezt az ellentétet. Például az Eszter, Ágnes vagy Csaba, István mellé jöhetne a Bíborka, Liza, Olivér vagy Simon.

Rák: A család és a hagyományok a legfontosabbak a Rák életében, ezért hozzá az olyan klasszikus keresztnevek illenek, amelyek nem túl ritkák és kedvesen csengenek. Lány esetében az Emma vagy a Luca, míg fiúnak a Balázs vagy a Máté lehet ideális választás.

Oroszlán: Az Oroszlánra jellemző, hogy szeret a figyelem középpontjában, szenvedélyes, hangos, gyakran lelkes, ezért esetében érdemes olyan keresztnevet választani, amire mindenki felfigyel, amit mindenki megjegyez, mert eltér a megszokott nevektől. Az Oroszlánnak megvan a képessége arra, hogy hogyan viselhet büszkén egy olyan nevet, mint például lány esetében a Lara, Maja, fú esetében a Benett vagy Zétény.

Szűz: A Szűzről elmondható, hogy mindig kiegyensúlyozott és szereti az egyszerűséget. Hozzá egy olyan rövid, jól hangzó keresztnév illik, ami jól jelképezi a tiszta, rendezett és nyílt személyiségét. Lány esetében ez lehet az Anna, a Janka, míg fiú számára például az Ádám vagy a Bálint lehet jó választás.

Mérleg: A horoszkóp szerint a Mérleg jegy szülöttei a legszebb emberek. Ha valakinek Mérleg a csillagjegye, akkor utána biztos, hogy sokan megfordulnak az utcán, ráadásul szívesen használja a csáberejét, de ezt mindig nagyon elegánsan teszi. A Mérleghez a kicsit különlegesebb, dallamos, előkelő hangzású keresztnevek illenek, így például az Abigél, Emília, Kristóf, Benjámin.

Skorpió: A Skorpióra jellemző, hogy szenvedélyes, energikus teremtés, aki fogjon bele bármibe, azt biztos, hogy teljes erőbedobással teszi. Ebből következik, hogy hozzá olyan keresztnév illik, ami erőt, lendületet, karaktert sugároz. Ennek alapján például az Izabella, a Zoé, a Dominik vagy Gergő lehet jó választás.

Nyilas: A Nyilasról elmondható, hogy nyughatatlan, folyton valami újat keres, igazi felfedező személy, aki mindennél jobban ragaszkodik a szabadságához. Rá az is jellemző, hogy igazán optimista, aki valami maradandót alkotna az életben, valamint nagyon szereti emberekkel körülvenni magát.

A Nyilashoz az olyan keresztnevek illenek, amelyek hangzása kedves, közvetlen, barátságos, némileg ábrándos. Lány esetében ez lehet például a Lili, a Hanna, míg fiúnak a Zénó vagy a Levente.

Bak: A Bakra jellemző, hogy mindig két lábbal áll a földön, őrzi a hagyományokat, a szokásokat, amikből rengeteg erőt tud meríteni. Hozzá az olyan keresztnevek illenek, amelyek romantikusak, ugyanakkor már-már mágikus hangzásúak, babonás jelentésűek. Ilyen például a Villő, Bíbor, Regő, Bulcsú.

Vízöntő: A Vízöntőről elmondható, hogy egyfelől kreatív, művészi tehetség, másfelől vezető alkat. Hozzá az olyan keresztnév illik, ami különleges, de komoly hangzású, így például a Dorottya, Kamilla, Ágoston, Ármin.

Halak: A Halak jól ismert arról, hogy mindig álmodozó, nyitott a spirituális dolgokra. Az ő gazdag személyiségéhez jól illik egy olyan keresztnév, aminek van valamilyen hétköznapi jelentése, de a különlegesebb nevek között is válogathatsz. A Halak utánozhatatlan karakteréhez jól illik például a Gyöngyvér, a Csende, a Szilárd vagy a Deli.

(Forrás: bien.hu)


Hozzászólások

A legpontosabb leírások a csillagjegyekről

A legpontosabb leírások a csillagjegyekről

Ha unod a „jó” horoszkópokat, akkor most megismerheted a kendőzetlen igazságot!

Így hat a csillagjegyedre az Uránusz retrográd!

Így hat a csillagjegyedre az Uránusz retrográd!

2020. augusztus 12-től 2021. január 12-ig végez hátráló mozgást a nagy fordulatok, szabadság és újítások bolygója.

Téged mivel lehet a legjobban motiválni?

Téged mivel lehet a legjobban motiválni?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy mi az igazi hajtóerőd.

Ilyen ex lehetsz a horoszkóp szerint!

Ilyen ex lehetsz a horoszkóp szerint!

A csillagjegyedből kiderül, hogy hogyan viselkedsz a volt pároddal.

Így építhetsz be a legkönnyebben új szokást az életedbe a csillagjegyed alapján!

Így építhetsz be a legkönnyebben új szokást az életedbe a csillagjegyed alapján!

A horoszkóp szerint mindenkinek más módszer válik be.

Ezért lehet alacsony az önértékelésed

Ezért lehet alacsony az önértékelésed

A horoszkópból kiderül, hogy miért becsülheted le önmagad.

Ezt a hobbit kellene kipróbálnod 2020 nyarán a csillagjegyed alapján!

Ezt a hobbit kellene kipróbálnod 2020 nyarán a csillagjegyed alapján!

Neked mit tanácsol a horoszkóp?

Ezzel a trükkel bárkit legyőzhetsz!

Ezzel a trükkel bárkit legyőzhetsz!

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy mely praktikát vesd be a kötekedőkkel, ellenségeiddel szemben!

Melyik állatra hasonlíthatsz?

Melyik állatra hasonlíthatsz?

A külső és belső tulajdonságaid alapján hasonlíthatsz a csillagjegyedhez párosított állatra.

Horoszkóp 2020 második felére

Horoszkóp 2020 második felére

Tudd meg, hogy mi várhat rád a csillagjegyed alapján!

http://ujhazak.com