Melyik misztikus tárgy kihez illik?

A kard, a kristály, a gyertya, vagy egy másik mágikus kelléket kellene-e beszereznünk?swordSzerencsét hoz és spirituális erővel tölt fel, ha olyan varázslatos tárgyat szerzünk be, amely kifejezetten illik a személyiségünkhöz. Ha nem vagyunk benne biztosak, hogy melyik mágikus kellék illik hozzánk, akkor keressük ki a csillagjegyünket, mert az ezt is elárulja nekünk!

Kos – Kard: Férfias, harcias, testi erőket és bátorságot jelképez a kard, ami úgy működik, mint egy varázspálca, hiszen ezzel irányíthatjuk a különböző energiákat egy bizonyos helyre, esetleg személybe. A kard a rituálék, felszentelések, beavatások elmaradhatatlan kelléke.

A mágikus tárgy számunkra azt üzeni, hogy ideje forgatnunk. Válasszunk egy nekünk tetsző kardot, tőrt, vagy athamét, mert ezek ugyanazt az energiát jelképezik, a bennük lévő varázserőt pedig felhasználhatjuk a céljaink eléréséhez. A kard által gyógyíthatunk, mentálisan kimetszhetjük a betegségeket, és bármit megtehetünk, amit csak el tudunk képzelni.

Bika – Kristály: A természet erőit, energiáit hordozzák az ásványok, különböző kristályok. Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy melyik mit jelképez, mert az egyik szerencsét, míg a másik szerelmet, védelmet, vagy szépséget ad. A kristályok egyrészről varázslatokhoz használhatók fel, másrészről gyógyító erejükről is ismertek.

Bika szülöttként hozzánk a kristályok illenek a legjobban. Ezeket használhatjuk marokkőként, de ékszer formájában is. Ha van kedvünk hozzá, akkor nem kell bolti ékszert vennünk, hanem elkészíthetjük azt mi magunk is.

A kész ékszerekből ajándékozzunk másoknak, hiszen képesek vagyunk arra, hogy plusz energiával töltsük fel a természetes értékes kincseit.

Ikrek – Quija szellemtábla: A levegő elemhez tartózó táblát arra használjuk, hogy kapcsolatba lépjünk a szellemekkel, akiktől tanácsot, segítséget, információt, jóslatot kérhetünk, vagy csak egy kicsit elbeszélgethetünk az elhunyt szeretteinkkel. Ha a szellemtáblát megfelelően felszenteltük, valamint feltöltöttük energiával, akkor egy különleges mágikus eszköz kerül a kezünkbe.

Bennünk megvan az a képesség, hogy kommunikáljunk a halottakkal. Mivel nemcsak a saját részünkre, hanem másokéra is kapcsolatba léphetünk az elhunytakkal, ezért érdemes kitanulnunk a szakmát, hiszen veszélyes mutatvány a szellemvilág megnyitása, és a bezárása sem könnyű. Ha megtanultuk a helyes szellemidézést, akkor bármit kérdezhetünk a túlvilágtól.kehelyRák – Kehely: A víz elem, a nőiesség, a termékenység, az anyaság és a szerelem jelképébe töltsünk vizet, bort, tejet, vagy bármi mást, az biztos, hogy megszentelt lesz és varázserővel fog rendelkezni.

Amit kívánunk, a kehely azzá fogja átalakítani folyadékot, mintha csak bájitalt készítettünk volna. A kehely így gyógyíthat, teremthet, szerelmet, védelmet és szerencsét adhat. Tőlünk csak annyit kíván ezért cserébe, hogy válasszunk belőle egy szép darabot.

A kelyhet nyugodtan használjuk a saját, vagy mások hasznára, ám ahhoz, hogy csodákat tegyünk, előbb meg kell tanulnunk, hogy hogyan irányítsuk a kehely mágikus erejét.

Oroszlán – Tükör: A jósláshoz, illetve más szertartásokhoz használják a tükröt, ami szépséget, védelmet, szerelmet és számos más dolgot teremthet. Pillantsunk mélyen a tükörbe, mert akkor megláthatjuk a jövőt, vagy azt a személyt, akire a leginkább kíváncsiak vagyunk.

Ha egy másik embert vizsgálunk, akkor a tükrön keresztül akár az elméjébe, érzéseibe is belepillanthatunk. Ugyancsak a tükrön keresztül léphetünk kapcsolatba a szellemvilággal, ha hajlandóak vagyunk elmerülni a tükör mágiában.

A belső utazást azért is érdemes megismernünk, mert a különböző mágiákkal a saját életünkön is sokat változtathatunk, ráadásul másokon is segíthetünk, ha elég ügyesek vagyunk a mágikus kellékünk használatában.

Szűz – Varázspálca: A mágikus erők egy adott irányba való terelésére szolgál a varázspálca, emiatt szinte elmaradhatatlan kelléke a varázslatoknak, és gyógyításoknak. Az eszköz remek a levegőmágiához, hiszen az, amit a levegőbe írunk vele, elküldhetővé válik egy bizonyos személynek.

A varázspálcával a ráolvasást is helyettesíthetjük, hiszen ugyanazzal a céllal, amivel megbűvölnénk valakit, elég csak rámutatnunk a pálcánkkal, ami egy olyan extra kézként szolgál, amiben rengeteg az erő és energia.

Számunkra azt üzeni a varázspálca, hogy ideje varázsolnunk. Miután megfogtuk a mágikus tárgyat, rajzoljunk vele egy szent kört, majd mondjuk el a varázslatunkat. Ehhez először meg kell találnunk a mágikus szakterületünket, amiben a legjobbak lehetünk.altarMérleg – Szobor: Különböző erővel rendelkeznek a szobrok, amelyek más-más isteneket, angyalokat, tündéreket, sárkányokat, szentek, vagy bármi mást ábrázolnak, emiatt tudnunk kell, hogy mi mit jelképez!

Amennyiben szerelmet keresünk, akkor a szerelem istennői közül kell választunk egy szobrot, például az egyiptomi Ízisz istennőt. A szerencsét az elefánt, illetve tündér hozhatja el. Miután beszereztük a szobrot fontos, hogy felszenteljük, mert csak ekkor kapja meg a mágikus erejét.

Az is lényeges, hogy higgyünk a mágikus tárgy varázserejében, mert ez nyitja meg a csatornát köztünk és a szoborral megszemélyesített erő között. Ha imádkozunk hozzá, akkor azt a tárgy jelenlétébe tegyük, mert a siker ebben az esetben lesz garantálható.

Szerezzük meg a nekünk tetsző szobrokat, mert képesek vagyunk arra, hogy nem mindennapi erővel ruházzuk fel. Érdemes olyan szobrokat ajándékoznunk másoknak, amelyeket feltöltöttünk az energiánkkal, mert akkor mások élete is boldogabbá válhat.

Skorpió – Amulett: Ékszerként, kis zacskóban, de papíron is magunknál tarthatjuk az apró varázstárgyat, amiből nagyon széles választék áll a rendelkezésünkre. Az amuletteket megvásárolhatjuk, de akár saját magunk is elkészíthetjük.

Válasszunk valamilyen anyagot, adjunk neki egy célt, ruházzuk fel erővel, élettel, és már el is készült a hatásos mágikus tárgyunk. Előfordulhat, hogy nem is tudunk róla, pedig már készen van az amulettünk, és csak arra vár, hogy használjuk.

Az amulettek szerelmet, egészséget, szerencsét, gyermekáldást, vagy bármi mást elhozhatnak az életünkbe. Ha úgy döntünk, hogy elkészítünk néhány darabot a mágikus kellékből, akkor abból ajándékozzunk másoknak, hogy így szebb legyen az életük!

Nyilas – Gyertya: Nem mindegy, hogy milyen színű a gyertya, mert ennek külön jelentése és eredménye van. A színmágia elve az, hogy minden árnyalatnak van egy adott tulajdonsága, ha pedig rúnákat, vagy más jeleket karcolunk a gyertyába, akkor az megteremtődik.

A gyertya a fény és a tűz elem jelképe. Önmagában a teremtést, a dolgok mozgásba lendítését szimbolizálja. Még mielőtt meggyújtanánk egy gyertyát, gondoljuk át, hogy mire vágyunk! Szerelemre? Békére? Egészségre? Valami másra?

Tanulmányozzuk a gyertyamágiát, ismerkedjünk meg a színek világával, majd próbáljuk ki élesben a varázslatokat. Mivel különleges képességeink vannak a gyertyamágiához, ezért ajándékozzunk gyertyát azoknak, akiknek segítségre van szükségük!magicBak – Sámándob: A rituálék esetében szokták használni a sámándobot, amivel erőket és energiát keltenek életre a különböző varázslatok során. A sámándobot használhatják a gonosz elűzésére, gyógyításra, vagy bármilyen más mágiára. Emellett arra is való, hogy segítse a transzba esést, megnyissa a szellemvilágot, hogy a varázsló kapcsolatba léphessen a túlvilági lelkekkel.

Valahol ránk is vár egy sámándob. Mivel nagyon jó érzékünk van a zenéhez, ezért gyorsan rá fogunk jönni, hogy hogyan használhatjuk a mágikus kelléket, amiből előhívhatjuk a misztikus erőket, és úgy irányíthatjuk őket mások részére, ahogy akarjuk. Ha pedig azt szeretnénk, akkor a szellemekkel is kapcsolatba léphetünk.

Vízöntő – Kristálygömb: A tömör, tiszta hegyikristály a jóslás, szellemidézés elmaradhatatlan kelléke. Tulajdonképpen egy jó kristálygömbbel bármit kideríthetünk, mert egyfajta kaput nyit a többi világba. Az, akinek tehetsége van a látáshoz, minden tudást megszerezhet.

Esetünkben megvan ez a képesség, emiatt már vár ránk a kristálygömb, hogy besötétítsük a szobát, meggyújtsuk előtte a gyertyát, és végre belenézzünk. A kristálygömb által rengeteg dolgot megtudhatunk önmagunkról és másokról, emellett a szellemvilággal is kapcsolatba léphetünk, valamint megpillanthatjuk a jövőt. A kristálygömbbel mások, és a saját életünk is könnyebb lehet.tarot1Halak – Jóskártya: A jóslás, a jövőbelátás, a belső világ, érzelmek és gondolatok feltárásának mestereinek születtünk. Esetünkben mindegy, hogy melyik jóskártyát adják a kezünkbe, mert mindegyikből képesek vagyunk kiolvasni a jövőt.

Előttünk nem maradhatnak titkok, mert a kártya kaput nyit a különböző világokba, terekbe. A lapokon keresztül kapcsolatba tudunk lépni a szellemekkel, akik minden spirituális tudást megoszthatnak velünk.

Ebből már ki is derült, hogy a jóskártya forgatása a mi mágikus kellékünk. Lehet egy, vagy több kedvenc kártyánk, mert a lényeg az, hogy jósoljunk, elemezzünk, tanuljunk! Amíg nem vagyunk gyakorlottak, addig csak a magunk kedvére vessünk kártyát, de profiként másoknak is segítsünk!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

Téli Tarot jóslat

Téli Tarot jóslat

Így alakulhat az évszak a jóskártya szerint!

Az angyalok téli üzenete

Az angyalok téli üzenete

Neked mit tanácsolnak az angyalok a csillagjegyed alapján?

A mahjong kövek téli üzenete

A mahjong kövek téli üzenete

A csillagjegyed alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

http://ujhazak.com