Melyik tündérre számíthatunk tavasszal?

A csillagjegyünkből kiderül, hogy kihez fordulhatunk, ha támogatásra, segítségre, útmutatásra van szükségünk.fairy2Varázslatos teremtmények a tündérek, akik szívesen segítenek, támogatnak, irányt mutatnak, ha arra van szükségünk. Nem lesz ez másképpen tavasszal sem, ezért derítsük ki, hogy melyik tündér szegődött a csillagjegyünk mellé!

Kos – Sin: Eredetileg a harcosok védelmező istennője volt, majd később az ír mitológia egy olyan tündért kreált belőle, aki a harcokon táplálkozik. A legrégibb legenda még erős istennőként jegyzi. Képes volt a vízből bort varázsolni, levelekből malacot hozott létre, hogy így etesse a harcra készülő légiókat. Sin az életerő, az erő, az ellenség, a védelem és a jólét felett uralkodik. Ugyancsak az ő feladata, hogy életerővel töltsön fel.

Sin olyan energiával lát el, amelynek felhasználásával képesek lehetünk változtatni a sorsunkon, életünkön, kapcsolatainkon. Emellett harci kedvet, szenvedélyt is kapunk tőle. Nyugodtan kérjük a segítségét, ha szükségét érezzük!

Bika – Danu: Az ősi írek és kelták anyaistennője, a Tuatha De Danann ősi törzs és a tündérek anyja. Annak idején a Tuatha kormányozta Írországot. Danu a varázslatot, varázslókat, a folyókat, tündéreket, a termékenységet, a vizeket, a bölcsességet és a kutakat is felügyeli.

A tündér végtelen kedvességgel és szeretettel fordul felénk tavasszal. A következő hónapokban vidámsággal, boldogsággal, reménnyel, pozitivitással próbál feltölteni a mindennapokban.

Danu odafigyel, hogy testileg és lelkileg is jól legyünk. Támogatja a gyermeki énünket, hogy közelebb kerülhessünk a tündérekhez, akikkel együtt dolgozhatunk. Mindemellett erősíti a természetes szépségünket, bájunkat, illetve megmutatja, hogy hogyan használjuk a természet forrásait. A spirituális életünkre is nagy gondot fordít.

Ikrek – Aeval: Egy olyan tündért, illetve istennőt kaptunk tavaszra, amely éjszaka azt figyeli, hogy a férfi kielégítette-e a nő szexuális vágyait. Aeval képes irányítani a férfiakat, hogy teljesítsék a nő testi kívánságait.

A tündér a szexuális mágia és a döntéshozatal felett is uralkodik, ezért tavasszal felébreszti a szexuális vágyunkat, úgyhogy ne lepődjünk meg, ha azt vesszük észre, hogy hirtelen hajszolni kezdjük a szerelmet, és a párunkat is többször megkívánjuk.

Az évszakban annyira felszabadulhatunk, hogy még olyasmi kipróbálásához is lesz bátorságunk, amiről korábban hallani sem akartunk. A testünk és a lelkünk is átalakulhat a következő hónapokban.fairy3Rák – Aine: Egy nagy hatalommal rendelkező kelta istennő és tündérkirálynő szegődött mellénk. Aine halandó férfiakkal bújt össze, aminek eredményeként több, különböző testet öltő, tündérnek adott életet. Írországban elsősorban azért imádkoznak hozzá, hogy bőséges legyen a termés, az állatokat pedig védje meg.

Aine a mi esetünkben a szerelmi életünket fogja támogatni, ha megkérjük erre. Ha lesz elég bátorságunk a kockázatvállaláshoz, akkor a tündér nem lesz adós a segítséggel. Higgyünk abban, hogy megkapjuk azt az erőt, amivel teljesíthetjük a vágyainkat, mert akkor nem marad el a siker.

Oroszlán – Blai: Ossian anyja az ír tündérkirálynő, aki a Brumberg-i tündérpalotában él. Blai abban segít másoknak, tavasszal pedig nekünk, hogy kapcsolatot teremthessünk a tündérekkel. Erre azért lesz szükségünk, mert most előbukkan a vidám, virágzó oldalunk. Egyszerre leszünk felnőttek és gyerekek, ahogy a tündérek.

Blai segít, hogy egyensúlyba hozzuk a személyiségünk két oldalát, illetve abban is támogat, hogy önmagunkat adjuk, de ne csak tavasszal, hanem az év minden évszakában. A tündérek képesek örömöt, boldogságot, varázslatot hozni az életünkbe, ezért egy kis tündérmágiával sok mindent elérhetünk. Engedjük, hogy Blai megtanítson erre!

Szűz – Cred: A legenda szerint az ír és skót tündérkirálynő megesküdött, hogy addig nem alszik, amíg nem találja meg azt a férfit, aki megírja a leggyönyörűbb verset, amit valaha írtak. Coll, a harcos sikerrel teljesítette a feladatot, mire Cred hozzáment.

A tündért a tiszafával, a rózsaolajjal és a rózsaszínnel kapcsolják össze, uralma pedig a szerelem, a szerelmi mágia, a tökéletes pár megtalálása, a titkok őrzése és a szellemi kapcsolatok felett van. Cred abban segít nekünk, hogy ráleljünk a tökéletes társra, vagy segít, hogy jobbá tegyük a már meglévő párkapcsolatunkat.

Mérleg – Elphame királynője: A skót tündérkirálynő a betegség és a halál istennője, aki a halált, pusztítást, járványt, harcokat, Másvilágot, újjászületést, és a tündérekkel való kapcsolattartást uralja.

Ezek után nem csoda, ha elsőre nem repesünk az örömtől, hogy Elphame királynője szegődik mellénk a következő hónapokban, ám megnyugodhatunk, mert nem fog bajt hozni a fejünkre. Az a tény, hogy valaki a halál és az újjászületés felett uralkodik, azt jelenti, hogy változásokra számíthatunk az életünkben.

Úgy néz ki, hogy 2016 tavasza arról fog szólni, hogy kitörjünk a komfortzónánkból, és gyökeres változásokat eszközöljünk az életünk bizonyos területein, ami akár olyan lehet, mintha újjászülettünk volna.fairySkorpió – Grain: Az írországi tündéristennő a Tipperary megyéből származik, és a Pallas Green völgyben él egy palotában. A neve azt jelenti, hogy „napos”, és valószínűleg fontos Napisten volt. Sokan azt feltételezik, hogy ő Aine ikertestvére, aki az év hanyatló részét uralja, míg Grain a növekvő év királynője, aki a szezonális rítusok és a Nap felett uralkodik.

Nekünk abban segíthet, hogy aktívan növekedjünk, fejlődjünk, gazdagodjunk, kivirágozzunk. Az életünk bármely területén kérhetjük a tündér támogatását, hiszen Grain mindenhol segíthet, így még a személyiségbeli fejlődésben is hasznát vehetjük.

Nyilas – Mab királynő: A kelták hadistennője erős, hatalmas, félelmetes és rettenthetetlen harcos. Mab királynő a testi szerelem, a termékenység, a bosszúállás, a háború felett uralkodik, és nagyszerűen ért a mágiához, illúzióhoz.

Ezeknek a területeknek bármelyikén kérhetjük a segítségét, mert tavasszal minden ügyünket támogatni fogja a tündér, vagy a rendelkezésünkre bocsátja azt az erőt, amire szükségünk van a sikerhez, vagy ahhoz, hogy a szerencse, igazság a mi oldalunkon legyen.

Vitákat és nehéz ügyeket nyerhetünk meg Mab királynő segítségével, illetve az ellenfeleink felett is győzelmet arathatunk. Romboló energiát is kaphatunk tőle azért, hogy leszámoljunk a félelmeinkkel, és új életet építhessünk.

Bak – A Tó Tündére: Nem meglepő, ha ismerősen cseng a név, hiszen a Tó Tündére volt az, aki átadta az Excaliburt Arthurnak azért, hogy igazságosan uralkodjon, majd visszavette, amikor Arthur szerepe, mint áldozati király, beteljesült.

Egyes legendák szerint a Tó Tündére az élet és a halál istennője, de sok mágikus írás gyógyítóként jegyzi. Emellett a daruval, a vízililiomokkal, valamint a márvánnyal is összehozták.

Az uralma alá tartózik a megtisztítás, a gyógyítás, a Nagy Rítus, mindenféle mágikus cselekedet, és a nőiesség. Bennünk a gyógyító folyamatokat fogja támogatni azért, hogy a testünk és a lelkünk is megszabaduljon a régi sebektől. A Tó Tündére megtanít, hogy higgyünk magunkban, valamint előhozhatja a mágikus, nőies énünket.horoszkópVízöntő – Nicnevin: A skótok nagy vadászistennője, aki a természet, az állatok, boszorkányok és az erdő szépségének istennője, tündérkirálynője. A csapatával fehér lovon vonul, és kisugárzásával, fenséges külsejével képes teljesen elbűvölni az embereket. Nicnevin a legjobb a tündérmágia gyakorlásában. Nagyon könnyen megbabonáz, megigéz másokat, és illúziót kelt, ahol csak kedve tartja.

Tavasszal az lesz a feladata, hogy támogassa a szerelmi életünket, valamint összehozzon a megfelelő párral, esetleg a már meglévő párkapcsolatunkat erősítse. Emellett megújuló energiával, szépséggel tölt fel. Amennyiben kérjük, akkor a tündérmágiában is segít, hogy egyedül is képesek legyünk valami nagyot alkotni.

Halak – Sin: Eredetileg a harcosok védelmező istennője volt, majd később az ír mitológia egy olyan tündért kreált belőle, aki a harcokon táplálkozik. A legrégibb legenda még erős istennőként jegyzi. Képes volt a vízből bort varázsolni, levelekből malacot hozott létre, hogy így etesse a harcra készülő légiókat. Sin az életerő, az erő, az ellenség, a védelem és a jólét felett uralkodik. Ugyancsak az ő feladata, hogy életerővel töltsön fel.

Sin olyan energiával lát el, amelynek felhasználásával képesek lehetünk változtatni a sorsunkon, életünkön, kapcsolatainkon. Emellett harci kedvet, szenvedélyt is kapunk tőle. Nyugodtan kérjük a segítségét, ha szükségét érezzük!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

Téli Tarot jóslat

Téli Tarot jóslat

Így alakulhat az évszak a jóskártya szerint!

Az angyalok téli üzenete

Az angyalok téli üzenete

Neked mit tanácsolnak az angyalok a csillagjegyed alapján?

A mahjong kövek téli üzenete

A mahjong kövek téli üzenete

A csillagjegyed alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

http://ujhazak.com