Mennyire adjuk önmagunkat?

Milyen medve lenne a lelkünk a csillagjegyünk szerint?bearAz erő, védelem befelé fordulás, belső lélek, tehát önmagunk jelképe a medve. A különböző kultúrák szerint a medve egyfajta tükör, amely megmutatja, hogy mennyire adjuk önmagunkat. Az, hogy a lelkünk milyen medve, elárulja a csillagjegyünk.

Kos - Barna medve: Az Alaszkában és Amerika északi részein élő medvének nincs természetesen ellensége, hiszen még a szibériai tigris is képes legyőzni. A hírnevét tulajdonképpen a kannibalizmusának köszönheti, mert hajlamos megölni a fiatalabb fajtársait, ha az érdekei ezt kívánják.

Átvitt értelemben ez ránk is igaz, hiszen tudjuk, hogy nehezen találunk olyan párt, aki felér hozzánk. Tisztában vagyunk azzal, hogy erőben és tudásban is mások felett állunk. Ha mégis akad egy kihívónk, akkor elpusztítjuk, mert nem bírjuk a versenytársakat. Egyeduralkodónak születtünk, ezt pedig nem titkoljuk.

Bika - Maláj medve: Ázsia déli részein, Vietnámban, Thaiföldön és Malajziában él a legkisebb példányszámú medvefaj. A kistermete ellenére, igazán agresszív állatokat tisztelhetünk a Maláj medve személyében, aki provokáció nélkül is támad.

A medvefajtól még az élőhelye csúcsragadozói is tartanak egy kicsit, mert igazán kemény ellenfél. Látszólag mi is kicsi, törékeny, nyugodt, néha ügyetlen, gyenge lelkű személynek tűnünk, de ezzel csak megtévesztjük a környezetünket.

Ha valakinek sikerül felidegesítenie, akkor nem rejtjük véka alá a nem tetszésünket, hanem kitörünk, mint egy vulkán, elővesszük az énünk sötét oldalát, és olyan csapást mérünk a környezetünkre, hogy azt sokáig fogják emlegetni.

Ikrek - Fekete medve: A fényes, fekete szőrzetű medve Amerika északi részein él, ám nem elégszik meg azzal, hogy a helyi erőben minden jót megkap, amire szüksége van, mert a Fekete medve folyton vándorol.

S ezzel el is érkeztünk oda, hogy Ikrekként miért kaptuk ezt a medvefajt. Jellemző ránk, hogy fekete köpenybe bújunk, hogy ezzel rejtsük el az arcunkat. Szeretünk titkolózni, hogy egyrészről érdekesnek találjanak mások, másrészről folyamatosan változunk.

Állandóan módosítunk valamit a személyiségünkön, csiszoljuk, tökéletesítjük, mert szeretnénk jobbak lenni. Keressük a kihívásokat, kalandokat, feladatokat, és bármit megteszünk azért, hogy egy nap megtaláljuk az igazi önmagunkat. Nem érjük be akármivel, akárkivel.black-bear-returningRák - Ajakos medve: India északi részén, Srí Lanka, Nepál és Banglades területén él a bolyhos, sötétbarnától feketére változó bundás medve. Az éjjel aktív medve hímtagjai magányosak, míg a nőstények csak azért nem, mert ők gondozzák a bocsokat. Indiában a szelídített példányok trükköket csinálnak. A hosszú karmaival könnyen felmászik a fákra, és úgy lóg, mint a lajhár, emiatt nevezik Lajhár medvének is.

Mi is próbáljuk azt mutatni magunkról, hogy vagány, karrierista emberek vagyunk, ám az igazság az, hogy függünk a társunktól, a családunkat pedig imádjuk. Olykor próbálunk lazák, humorosak, szellemesek lenni, de a bohém élet mögött ott van az érzékeny, ember- és családcentrikus egyéniségünk.

Oroszlán - Vörös macskamedve: Bhután, Kína, India és Nepál területén élnek a vörös pandák. A faj eredeti neve onnan származik, hogy úgy mászik fára, és nyalogatja tisztára magát, mint egy macska. A magányosan élő, félénk, éjjel aktív medvefajta nappal a fák ágain alszik.

Rólunk sokan hiszik azt, hogy nagy, hatalmas, erős, félelmet keltő emberek vagyunk, mint egy medve. Ezt is szeretnénk láttatni, de tudjuk, hogy valójában egy édes, csendes cica lakozik a lelkünkben. Szeretetre, pompára, kényelemre, törődésre vágyunk, ezért próbálunk feltűnni mások előtt. Nagyon tartunk attól, hogy valaki rájön, hogy legbelül milyen árvák, törékenyek vagyunk.

Szűz - Örvös medve: Ázsia középső részén, Észak-Indiában, Tibetben és a Himalája hegységeiben él a medvefajta, amelynek a szőrzete szinte teljesen fekete. Általában éjszakai életet él, remekül mászik fára, és a magas koronák között épít lakhelyet.

A szabadidejüket szintén fákon töltik, ahol pihennek, rendezkednek, esznek. A medvefajta ugyanolyan magányos típus, mint mi. Szeretjük a szabadságot, de annak azért örülünk, ha a párunk mellettünk van, amíg nem szól bele az életünkbe.

Bár nem valljuk be, mégis néha kimondottan függünk a partnerünktől, akivel keményebben bánunk, mint azt megérdemelné. Egyébként mindig azzal foglalkozunk, hogy építsük az otthonunkat. A rendszer és részletesség iránti mániánk valójában egy menekülőút a lelkünk, igazság, vágyaink elől.koalaMérleg - Koala medve: Mi vagyunk a kakukktojás, mert a koala valójában nem tartózik a medvék családjához. Az Ausztráliában őshonos állat egész nap eukaliptuszt rágcsál, illetve 20 órát tölt alvással. A koala a legtöbb idejét a fákon tölti, nyugalomba.

Ha tehetnénk, akkor mi is álmodozással, filozofálással, gondolkodással töltenénk az időnk nagy részét. Nagyon szeretjük a békét, a nyugalmat, a harmóniát, de a zajt, zaklatást nem kedveljük.

A művészlelkünket és gondolkodó személyiségünket szívesen megmutatjuk másoknak, akik meghajolnak a tudásunk, bájunk, szellemiségünk előtt. A személyiségünkhöz tartózik az is, hogy igazán harciassá válunk, ha meg kell védenünk önmagunkat.

Skorpió - Grizzly medve: A legtöbb példány Kanadában, Alaszkában és a Yellowstone Nemzeti Parkban él. A medvének olyan hatalmas az ereje, hogy egy csapással leterít egy vele azonos nagyságú állatot, ráadásul nagyon gyors. Ennek ellenére félénkek, ám keményen támadnak, ha megijesztik őket.

Ahogy a Grizzly, úgy mi is tisztában vagyunk az erősségeinkkel, pozitív tulajdonságainkkal, ám ezeket csak akkor mutatjuk meg másoknak, ha alkalmunk van rá, más esetben nem fitogtatjuk az erőnket.

Látszólag szeretünk a háttérben maradni, de néha magunkra irányítjuk a figyelmet. Emiatt mások számára becsapósak lehetünk, hiszen egy pillanat alatt élesítjük az arzenálunkat, ha valaki belénk köt. Az illető ilyenkor jobb, ha visszavonulót fúj, vagy jaj lesz neki.

Nyilas - Pápaszemes medve: Elsősorban az Andokban, Venezuelában, Bolíviában, Chilében él a kitűnő famászó medve, aki nappal, magányosan, vagy családi körben él. Sokan úgy vélik, hogy territoriális állat, de szereti távol tartani magát az emberektől, nagyobb testű állatoktól. Ha a Pápaszemes medve emberrel találkozik, akkor nem erőszakos, hanem kezelhető, kíváncsi.

Ahogy a medvefaj, úgy mi is szeretünk utazgatni, vándorolni. Igazi bohém hírében állunk, aki szeret a barátaival bohóckodni. A természetünk nyitott, szeretünk barátkozni, ismerkedni, ám a komoly dolgokkal ki lehet kergetni a világból, mert nem viseljük el a kötöttségeket. Olykor többre vágyunk, például családra, szeretetre, ám ahogy eszünkbe jut, hogy mi lenne ezért az ár, máris elvetjük a gondolatot, és maradunk a laza, vagány egyéniségünknél.Polar Bear Family Resting Cape Churchill Manitoba Canada Winter PortraitBak – Jegesmedve: Az Északi-sarkon élő állat állandóan vándorol, ezért nem tart fenn saját territóriumot. Gyakran lomhának tűnik, ám kiváló horgász, és kitartó üldöző, ha zsákmányról van szó. A fehér medvefajtának nincs természetes ellensége.

Sokan minket is lomhának, lassúnak, egyszerűnek tartanak, mert nem szeretjük felhívni magunkra a figyelmet, és jobban kedveljük, ha a háttérben maradhatunk. Valójában azonban zseniális, különleges, nem hétköznapi személyiséggel áldottak meg az égiek.

Szeretünk egyedül lenni, vándorolni, élni a nagyvilágban nyugalomban és békében, de ez csak addig tart, amíg nem alapítunk családot, mert akkor ők lesznek a mindenünk. Nem adjuk könnyen magunkat, de az örökre szól, ha mégis meghódítanak.

Vízöntő – Mosómedve: Eleinte Amerikában élt, de most már Európában is elterjedt. A Mosómedve úgy néz ki, mint egy kis gonosztevő, tolvaj, ami abból a szempontból igaz, hogy nagyon ügyesen használja a mancsait, és a háztartásokban szeret lopkodni. Az éjszaka aktív, magányos, leleményes, tanulékony állat, remek úszó, futó hírében áll.

Abban hasonlítunk a medvefajtára, hogy mi is magányos hősként élünk. Szeretünk kincseket gyűjteni, vagy a hódolóink szívét raboljuk el. Kifejezetten humoros, szellemes, kivételes emberek vagyunk.

Élénk a fantáziánk, szeretünk barátkozni, és a társasági életmód ellen sincs kifogásunk, amíg meghagyják a szabadságunkat, és azt tehetünk, amit szeretnénk. Mindezt nem titkoljuk a környezetünk elől, hanem a tudtukra hozzuk.panda-3Halak – Óriáspanda: Kína bizonyos részein őshonos a leginkább veszélyeztetett medvefaj, amely esetében inkább a nőstények a territoriálisak. A medvefajta magányos, vándorló életet él, naponta 10-12 órát képes egy helyben ülni, és bambuszt rágcsálni.

Mi is szeretünk csendben, békében álmodozni, barangolni és gondolkodni az élet nagy kérdéseiről. Ez a lassú, álmodozós életmód kifejezetten jellemző ránk, ahogy az is, hogy nem tűrjük, ha valaki be akar lépni a saját területünkre. Maximálisan önmagunkat adjuk, és nem érdekel minket, hogy mások mit gondolnak.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

Téli Tarot jóslat

Téli Tarot jóslat

Így alakulhat az évszak a jóskártya szerint!

http://ujhazak.com