Mi befolyásolja az életutunkat?

A hét minden napjának megvan a maga különleges energiája, amit önmagunkban hordozunk.weekÉszrevettük már, hogy hiába születtünk a Kos jegyébe, mégsem vagyunk olyan tüzesek, vagy a Szüzek praktikussága ellenére mindig káosz uralkodik körülöttünk, esetleg a Skorpiók kalandvágya áll tőlünk távol? Ha igen, akkor ez nem véletlen.

Az asztrológiában ugyanis nem csak az számít, hogy mi a csillagjegyünk, hanem az is meghatároz minket, hogy a hét melyik napján érkeztünk erre a világra. A hét napjainak mindegyikéhez különleges energia tartózik, amit magunkban hordozunk.

Ezt legtöbbször azért nem vesszük észre, mert csak azzal foglalkozunk, hogy hétfőn kezdődik a munka, ezért utáljuk, majd jön a péntek, amikor azt hisszük, hogy csak azért vagyunk olyan energikusak, mert nyakunkon a hétvége.

Most viszont megtudhatjuk, hogy valójában milyen energia befolyásolja az életutunkat. Ehhez csak az kell, hogy megtudjuk, hogy a hét melyik napján születtünk.

roadHétfő: Hálátlan szerep jutott ennek a napnak, hiszen árnyékként vetül a hétvégére, amikor pihenhetünk, szórakozhatunk. Másrészről a hétfő kiváló nap arra, hogy lendületesen, új erővel és lelkesedéssel belevessük magunkat a munkába.

Ha hétfőn születtünk, akkor legtöbbször kiegyensúlyozott, boldog emberek vagyunk, akinek a munkája egyben a hobbija is. Szabadnak érezhetjük magunkat, mert az álmaink megvalósításához egyenes út visz a munkánkon keresztül.

Előfordulhat, hogy a családunk akaratának engedve választunk szakmát, ám ebben az esetben sem kesergünk, mert minden területen képesek vagyunk megfelelően kommunikálni, jó szervezők vagyunk, tehát sikeres vezetők lehetünk.

Természetesen nekünk is lehetnek problémáink, de ezek a magánéletben jelentkezhetnek, mert nehezen nyílunk meg, bizalmatlanok vagyunk. Jellemző ránk, hogy gyorsan elkötelezzük magunkat, mert nem vágyunk új kapcsolatra. Megbecsüljük a szeretteinket, akik számíthatnak a segítségünkre, diplomáciai érzékünkre. Mi a leghevesebb vitát is képesek vagyunk néhány szóval elsimítani.

Kedd: A hét második napja az, amin kiderül, hogy kitart-e a hétfői lelkesedés. A terveinket most tudjuk átgondolni, megváltoztatni, esetleg félretenni. Ugyancsak kedd az, amire úgy gondolunk, hogy túléltük a hétfőt, ezért tervezhetjük a hétvégét.

Ha kedden születtünk, akkor életigenlő, optimista emberek vagyunk. Minket egy probléma sem akaszt ki, hanem átgondoljuk a dolgot, majd haladunk tovább az utunkon. Az egész életünkre jellemző, hogy szeretnénk sokat látni a világból, s a lehető legtöbb tapasztalatot akarjuk levonni az életből.

A személyiségünk lobbanékony. Hajlamosak vagyunk addig feszíteni a húrt, amíg az el nem pattan. Ennek a megelőzése érdekében fontos megtanulnunk, hogy néha pihenést, szünetet iktassunk be az életünkbe!

stress_thinkstockSzerda: A mérleg nyelve, ami kiegyensúlyozza, és hidat képez a hét két fele között. Az esetek többségében mozgalmas nap, amelyen sok a dolgunk, mert szeretnénk még időt nyerni a hétvége előtt a feladatainkra. Szerdán informálódunk, erőt gyűjtünk, s ekkor látjuk, hogy nagyjából még mi férhet bele a hétbe, valamint mi az, amit muszáj a következő hétre halasztanunk.

Ha szerdán születtünk, akkor mi vagyunk a legspirituálisabbak. Ez még akkor is igaz, ha nem foglalkozunk az előző életekkel, a jó karmával, ugyanis úgy kamatoztatjuk ezeket, hogy azt észre sem vesszük.

Nekünk nem okoz gondot túllépni a múlton. Érdekes harmóniában élünk a környezetünkkel. A mellettünk élő embereket könnyen feltöltjük pozitív energiával, mert félelmek nélkül, szabadon éljük az életünket.

Csütörtök: Igazán kellemes nap, ami a barátkozáshoz illik a legjobban. A hétfőn vállalt feladatok elvégzését akadályozó nehézségeket már rutinszerűen megoldjuk. Végre fellélegezhetünk, s egy kávé mellett elmélkedhetünk a világ dolgairól a barátainkkal, kollégáinkkal, vagy csak egyedül.

Ha csütörtökön születtünk, akkor elég laza emberek lehetünk. Esetünkben az elméleti tudás gyakorlatiassággal párosul. Elemzünk, majd cselekszünk. A tudásunk mások javát is szolgálhatja. Szeretünk kísérletezgetni. Gyakran igazi úttörő munkát végzünk.

Furcsa, de ennek ellenére sokan lustának bélyegezhetnek, mert képesek vagyunk órákig, nyugodtan szemlélődni. A kívülállónak ez idő pazarlás, ám számunkra információgyűjtés, mert tudnunk kell, hogy hogyan működik a világ, az Univerzum és a mi saját világunk, valamint keressük az összefüggést ezek között.

happylifePéntek: Ezt a napot szeretjük a legjobban a hétköznapok közül, hiszel mindegy, hogy a dolgaink hogyan sikerültek, mert mindent félretehetünk a következő 48 órára, és átadhatjuk magunkat a nyüzsgésnek, pihenésnek.

Ha pénteken születtünk, akkor az egész életünket áthatja ez az optimista, felszabadult energia, amit könnyen átadunk a környezetünknek. Ebből következik, hogy számunkra nem jelent kihívást a barátkozás, az új ismeretségek felmérése.

Kiváló emberismerőként mindig tudunk ajánlani egy jó szakembert, vagy egy új szórakozóhelyet. Szeretünk mindenből naprakészek lenni, az információinkat pedig szívesen osztjuk meg másokkal.

Minket ritkán látni úgy, hogy csak ülünk, és várunk a sült galambra, ugyanis a lételemünk az, hogy nem állunk meg aggódni, hanem inkább cselekszünk, kijavítjuk az esetleges hibáinkat.

Szombat: A közhiedelem szerint a szombat a buli, parádé napja, de ennél sokkal fontosabb szerepe van. A szombat kapocs a hétfőhöz, a jövőre, emiatt ilyenkor készítünk tervet a következő hétre. Szombaton mérlegelünk, hogy mit kell megcsinálnunk, milyen áron, mekkora áldozattal.

Ha szombaton születtünk, akkor kettősség jellemző ránk. Szeretjük élvezni az életet, de pontosan tudjuk, hogy mekkora áldozattal jár a jólét. Hálás, kedves személyiségek vagyunk, hiszen odafigyelünk, és segítünk azoknak, akik szeretnek minket.

Zseniális házigazda hírében állunk, mert mindig megadjuk a módját, ha vendégül látunk valakit. A kudarc fogalma számunkra ismeretlen, mert mély levegőt veszünk, és felállunk, ha az élet padlóra küld. Amit elterveztünk, azt akár fogcsikorgatva is végigvisszük.

friendsVasárnap: A hét befejezése egyben az új kezdetet is jelenti, emiatt próbáljuk úgy megélni a vasárnapot, hogy mindent bele akarunk zsúfolni. A legjobb az, ha jut időnk a családra, pihenésre, csendes elvonulásra, feltöltődésre.

Ha vasárnap születtünk, akkor a gyermekkori vidámságunk, pajkosságunk egész életünkben elkísér. Mindenkit jókedvre derítünk, a mosolyunk pedig megoldást jelent az élet igazságtalanságaira. A haragtartás nem megy nekünk. Szeretjük csak a szépet és a jót észrevenni a környezetünkben.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Karácsonyi Tarot jóslat

Karácsonyi Tarot jóslat

Neked mit üzen a kártya az ünnepekre?

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

http://ujhazak.com