Miért nem talált rád a szerelem 2022-ben?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy mi miatt került el a boldogság tavaly.Úgy léptél át 2023-ba, hogy tavaly nem talált rád a szerelem, és nem tudod, hogy ennek mi lehet az oka? Ha igen, akkor erre választ adhat az alábbi horoszkóp, ami a csillagjegyed alapján elárulja, hogy miért kerülhetett el a boldogság 2022-ben.

Kos: Kos jegyed alapján azért kerülhetett el a szerelem 2022-ben, mert úgy álltál hozzá az érzéshez, hogy az csak egy olyan dolog, ami akadályoz a céljaid elérésében. Tehát valójában te magad kerülted annak lehetőségét, hogy párt találj. A 2023-as év új lehetőségeket kínál a szerelemben. Vajon élsz velük?

Bika: A csillagjegyed alapján azért került el a szerelem 2022-ben, mert olyan kapcsolatra vágytál, amiben a párod feltételek nélkül követ téged. Olyan társat szerettél volna, aki kontrollálható, kiszámítható, és azt teszi, amit te szeretnél. 2023 új szerelmet hoz, ám ideje változtatnod a hozzáállásodon.

Ikrek: Ikrek jegyed alapján azért nem találtál párt 2022-ben, mert még mindig ragaszkodtál ahhoz az érzéshez, amely szerint megérdemled-e az igazi, boldog párkapcsolat, és egyáltalán létezik-e számodra olyan társ, akitől ezt megkaphatod. 2023-ban megkapod a lehetőséget, de azzal csak akkor élhetsz, ha végre képes leszel megbízni magadban.

Rák: A horoszkóp szerint jellemző rád, hogy különleges értékkel bír a számodra a szerelem és a párkapcsolat.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ha 2022-ben mégsem sikerült társat találnod, akkor ennek oka az, hogy túlságosan leadtál az igényeidből.

Rák jegyed alapján azért került el a szerelem tavaly, mert nem hitted el, hogy megérdemled az igazit, ezért beérted egy olyan személlyel, akiről nagyon jól tudtad, hogy nem az, akire igazából vágysz.

Oroszlán: Oroszlán jegyed alapján azért került el a szerelem 2022-ben, mert csak saját magadra gondoltál, minden mást megelőzve. A meleg és kedves szíved helyett az egódat követted, aminek következményeként nem engedtél az akaratodból és figyelmen kívül hagytad a lehetséges párjelölt igényeit. 2023-ban új esélyed lesz arra, hogy megmutasd a legjobb tulajdonságaidat.

Szűz: A csillagjegyed alapján azért nem találtál párt 2022-ben, mert valószínűleg túl sok időt töltöttél gondolkodással és agyalással ahelyett, hogy a lehetséges párodra figyeltél volna. Tanuld meg, hogy soha nem lehet sikeres párkapcsolatod, ha folyton önmagaddal vagy elfoglalva, mert a társadnak szüksége van a figyelmedre és a gondoskodásodra!

Mérleg: Mérleg jegyed alapján jellemző rád, hogy számodra mindennél fontosabbak a kapcsolatok. Ha ennek ellenére a szerelem elkerült 2022-ben, akkor annak oka az volt, hogy annyi mindennel foglalkoztál egyszerre, olyan sok minden kötötte le a figyelmedet, hogy egyszerűen észre sem vetted a lehetőségeket. Ha 2023-ban szeretnél párt találni, akkor próbáld kevésbé szétaprózni magad!

Skorpió: A horoszkóp szerint hoztad a szokott formádat 2022-ben. Ez azt jelenti, hogy túlságosan rejtélyes és titokzatos maradtál, miközben elvártad a párjelöltedtől, hogy mindenben nyíljon meg előtted, mutassa meg önmagát, a lelkét, miközben te semmit sem árultál el neki magadról. 2022-ben tehát azért került el a szerelem, mert a saját csapdádba estél.

Nyilas: Optimista és rendkívül pozitív beállítottságú Nyilasként mindened megvan egy boldog és harmonikus párkapcsolathoz, ám ha 2022-ben mégis elkerült a szerelem, akkor ennek oka az volt, hogy nem tudtál határozott döntést hozni. Ha nem határozod el magad és félsz az elköteleződéstől, akkor ne csodálkozz, ha elkerül a szerelem!

Bak: A csillagjegyed alapján jellemző rád, hogy nagyon ambiciózus és elszánt vagy, a karriered pedig talán mindennél és mindenkinél fontosabb a számodra. Ebből következik, hogy azért vallottál kudarcot a szerelemben 2022-ben, mert párkeresésnél fontosabb volt a munkád és a feladatok. Nézz magadba és lásd be, hogy a szerelem a fontossági sorrended alján szerepelt a tavalyi évben!

Vízöntő: Vízöntő jegyed alapján valószínű, hogy azért nem volt sikered a szerelemben 2022-ben, mert azt hitted, hogy kockázatos kitárnod a szíved és megmutatnod az érzéseidet. A horoszkóp szerint te is vágysz arra, hogy valaki boldoggá tegyen, ám amikor erre lehetőséged adódik, akkor folyton kifogásokat keresel.

Halak: A csillagjegyed alapján különleges jelentősége van számodra a szerelemnek. Erősen vágysz erre az érzésre, de gyakran a fellegekben jársz. Ha 2022-ben nem találtál párt, akkor ennek oka az volt, hogy a tökéletes, igazi társat keresed, akit persze, hogy nem találsz. Meg kell tanulnod, hogy a szerelem valóság, és nem tündérmese, ugyanis jelenleg attól félsz, hogy ha a valóságban leszel szerelmes, akkor az nem olyan lesz, mint a mesékben.

(Forrás: nlc.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az Univerzum nyári üzenete

Az Univerzum nyári üzenete

A csillagjegyed alapján megkapod a neked szóló tanácsot.

Cigánykártya jóslat 2026 nyarára

Cigánykártya jóslat 2026 nyarára

A csillagjegyed alapján kapod meg az üzenetet.

Ez a mondat adhat erőt 2026 nyarán

Ez a mondat adhat erőt 2026 nyarán

A csillagjegyed alapján kapott mantra segíthet az évszakban.

Nyári egészségtippek

Nyári egészségtippek

Erre figyelj, ha jó formában szeretnéd tölteni az évszakot!

Így alakulhat a szerelmi életed 2026 nyarán!

Így alakulhat a szerelmi életed 2026 nyarán!

Mire számíthatsz az érzelmek terén az asztrológia szerint?

Így alakulhat az anyagi helyzeted 2026 nyarán!

Így alakulhat az anyagi helyzeted 2026 nyarán!

Erre számíthatsz a pénz terén az évszakban.

Nyári horoszkóp 2026

Nyári horoszkóp 2026

Így alakulhat az évszak az asztrológia szerint!

Így hat rád az Ikrekbe lépett Uránusz!

Így hat rád az Ikrekbe lépett Uránusz!

2026. április 26-tól 2032-ig marad a bolygó a csillagjegyben.

Te melyik kutyára hasonlítasz?

Te melyik kutyára hasonlítasz?

A csillagjegyed jellemzői alapján kiderül, hogy milyen kutyafajta lehetnél.

Pénzügyi tanács az őrangyalodtól

Pénzügyi tanács az őrangyalodtól

Így gazdagodhatsz meg az őrangyalod szerint.

http://ujhazak.com