Milyen bűnt követsz el olvasás közben?

A csillagjegyed elárulja, hogy milyen hibát vétesz a könyvek ellen.A könyvmolyok szemében igazi bűnt követ el az, aki előre elolvassa a történet végét, borító alapján választ könyvet, megtöri annak gerincét, nem adja vissza a kölcsönkapott művet, behajtja a lap sarkát, mindig csak elkezd egy könyvet, de egyiket sem fejezi be, vagy semmilyen könyvvel sem elégedett.

Te vajon melyik apró kis hibát követed el rendszeresen olvasás közben? A csillagjegyed elárulja!

Kos (március 21. – április 20.): Elmondható, hogy a Kos a legtürelmetlenebb az összes csillagjegy közül, így nem csoda, ha soha nem jutsz el a könyvek végéig. Ez főleg akkor történik meg, ha több száz oldalas történetről van szó.

Az is jellemző rád, hogy hajlamos vagy egyből elolvasni a könyv végé, függetlenül attól, hogy mi a műfaja. Ugyanakkor enyhítő körülmény, hogy akkor is végigolvasod a könyvet, ha már nem okoz meglepetést, mert tudod a végét.

Bika (április 21. – május 21.): Ha egy beszélgetésben sarokba szorítanak, te akkor is kitartasz az állításod mellett, miszerint már akkor olvastad a szóban forgó könyvet, amikor arról még senki sem hallott. Ehhez ragaszkodsz abban az esetben is, ha csak a könyvesbolt kirakatában láttad a borítóját és csupán az internetes véleményeket, ajánlókat olvastad róla.

Ikrek (május 22. – június 21.): Igazából nem tehetsz róla, hogy elfelejted visszaadni a barátaidtól kölcsönkapott könyveket, ugyanis ezt nem szándékosan teszed. Egyszerűen csak arról van szó, hogy ahogy befejezed a könyvet, azzal a lendülettel el is feledkezel róla. Ikrekként olyan sok dologgal foglalkozol egyszerre, hogy ilyen semmiségre akkor sem tudsz figyelni, ha egyébként nagyon megfogott egy könyv.

Rák (június 22. – július 22.): Rák jegyed alapján jellemző rád, hogy nagyon szeretsz otthon időzni, az pedig a kedvenc elfoglaltságod, hogy a pároddal a kanapén ülve filmezhetsz és sorozatozhatsz, ezért sokszor elköveted azt a bűnt, hogy előbb látod a filmes adaptációt, minthogy elolvastad volna a könyvet, amiből készült.

Oroszlán (július 23. – augusztus 23.): Oroszlán jegyed alapján elmondható, hogy valahogy úgy vagy a könyvekkel, mint a párkapcsolattal, vagyis túl sok könyv van a világon, ezért hajlamos vagy egyszerre több könyv olvasásába belekezdeni.

Szűz (augusztus 24. – szeptember 22.): Szűz csillagjegyed alapján jellemző rád, hogy a perfekcionista vagy, és a tökéletességre való hajlamod miatt nem tudsz félbehagyni egy könyvet, még akkor sem, ha már az első fejezetnél pontosan tudod, hogy ez egy borzalmas olvasmány lesz számodra.

Mérleg (szeptember 23. – október 23.): Mérleg jegyed alapján nem szereted a konfliktusokat, és csalódást sem akarsz okozni, főleg nem a barátaidnak, ezért hajlamos vagy arra, hogy amikor egy szívednek kedves személy által ajánlott könyvet nem tudsz befejezni, akkor is azt füllented, hogy végigolvastad. Annak érdekében, hogy ne bukj le, érdemes utánaolvasnod az interneten, hogy mi lett a könyv befejezése!

Skorpió (október 24. – november 22.): Skorpió jegyed miatt köztudott, hogy milyen intelligens vagy, viszont éppen ez az oka annak, hogy neked egyik könyv sem felel meg. Legyen az szakmai elhivatottság, vagy csak szórakozás, ami miatt könyvet veszel a kezedbe, biztos, hogy a végén nem azt fogod kiemelni, ami tetszett, hanem azt teszed szóvá, hogy szerinted mi hiányzott belőle, vagy milyen hibás logikával vezette le a szerző.

Nyilas (november 23. – december 21.): Nyilasként nem szereted régi könyvekre pazarolni az idődet, ezért abban hiszel, hogy sok új és jó könyv van a világon, nem érsz rá arra, hogy újra elolvasd a régi klasszikusokat. Amire viszont mindig szánsz időt és energiát, az egy új útikönyv a következő úti célodról.

Bak (december 22. – január 20.): A könyvmolyok óva intenek attól, hogy borító alapján ítéljük meg a könyvet, de te Bakként újra és újra elköveted ezt a hibát. Ha a kirakatban megfog a borító, akkor nem tudsz rá nemet mondani. Ha viszont a borító taszít, akkor hiába lehet az egy jó könyv, valószínű, hogy nem adsz esélyt neki.

Vízöntő (január 21. – február 19.): Vízöntő jegyed alapján elmondható rólad, hogy kiváló érzéked van a jó könyvek kiválasztásához, ám gyakran elköveted azt a hibát, hogy elmondod a barátaidnak a könyv fő elemeit, pedig valószínű, hogy ők nem szeretnék előre megtudni, hogy mi fog történni a könyvben.

Halak (február 20. – március 20.): Halak jegyűként igazi álmodozó vagy, és nem foglalkozol az élet gyakorlati oldalával. Ha te olvasol, akkor általában nem foglalkozol azzal, hogy mit fogsz könyvjelzőként használni, ha le kell tenned a könyvet, ugyanis a bűnöd az, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül hajtod be a lap sarkát, vagy szétnyitott gerinccel fordítod le a könyvet, még a strandon is.

(Forrás: marieclaire.hu)


Hozzászólások

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

A félelem horoszkópja

A félelem horoszkópja

Mitől tartasz a legjobban?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

A horoszkóp elárulja, hogy melyik jelkép illik hozzád.

Márciusi mantra

Márciusi mantra

Melyik mondatból meríthetsz erőt a tavasz első havában?

Nőnapi csillagüzenet

Nőnapi csillagüzenet

Neked mit jósol a horoszkóp?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Hiszel bennük, fenntartásokkal kezeled a témát vagy kizártnak tartod az idegenek létezését a horoszkóp szerint?

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Erre számíthatsz február 22-én a csillagjegyed alapján!

http://ujhazak.com