Milyen hatással lesz rád a húsvéti kék telihold?

Megvisel vagy nem érint különösebben a ritka jelenség?A kék hold kifejezés nem azt jelenti, hogy kék színben fog ragyogni a hold, hanem arra utal, hogy nagyon ritka jelenségről van szó, ugyanis évente csak egyszer fordulhat elő, hogy kétszer legyen telihold ugyanabban a csillagjegyben.

Nagypénteken ez a különleges jelenség fog bekövetkezni, hiszen március 21-én, a Kos havában már volt telihold, most pedig, április 19-én, a Kos jeggyel szemben álló Mérlegben fog felragyogni a telihold, ami minden csillagjegyre hatással lesz.

Rád vajon milyen hatást fog gyakorolni a húsvéti kék hold?

Kos: Már március 21-én is tapintatosnak kellett lenned a környezeteddel, de április 19-én még óvatosabbnak kell lenned, mert a kék hold miatt azokkal veszhetsz össze, akik a legfontosabbak a számodra.

Nagypénteken mindenki tele lesz tervekkel, elvárásokkal, te viszont jobb, ha engedsz másoknak. Ha hagyod, hogy minden úgy legyen, ahogy mások akarják, akkor okafogyottá válnak a viták.

Bika: Nagyon vigyázz az egészségedre, hiszen amellett, hogy nincs ennél fontosabb, még a hangulatod is attól függ, hogy mennyire érzed jól magad a bőrödben. Bikaként egyébként is nehezen állsz ellen a finom falatoknak, de most a kék hold miatt hajlamos leszel a szélsőségekre. Tarts mértéket, kerüld a túlzásokat!

Ikrek: Szerencsésnek érezheted magad, mert téged nem frusztrál a nagypénteki telihold, ám könnyen előfordulhat, hogy becsmérelni kezded azokat, akikre viszont hatással lesz a ritka jelenség. Hidd el, hogy van elég bajuk, nincs szükségük még a kritizálásodra is!

Az sem jó taktika, ha némasági fogadalmat teszel, mert akkor is érezni fogják rajtad a nemtetszést. Elsősorban a gyerekeket és a gyerekes felnőtteket fogod idegesíteni, úgyhogy légy óvatos, különben kitörhet a hiszti, ami szerinted egy indokolatlanul heves reakció. Ne felejtsd el, hogy ez csak a te véleményed!

Rák: A nyomott hangulatodért az lesz felelős, ha a múlton merengsz vagy túlértékeled a jövőt, ezért a megoldás az, hogy maradj a jelenben! Ne kritizáld, hanem értékeld a körülményeidet és saját magadat. Lásd be, hogy semmi értelme azzal foglalkozni, hogy vannak nálad jobb módban élő rokonaid!

Oroszlán: A közlekedésbe és a kommunikációba hoz veszélyeken a nagypénteki telihold, ezért függetlenül attól, hogy hogyan közlekedsz, légy nagyon körültekintő! Te is tudod, hogy a húsvét miatt eleve sokan indulnak útnak, úgyhogy felesleges lenne ezen bosszankodnod!

A kommunikációban meggondolatlan odaszólások, sértődékenység várható, de ezeket elkerülheted, ha finoman fogalmazol. Ha ez nem megy, akkor ezen a napon inkább maradj csendben!

Szűz: Az a te nagy szerencséd, hogy nagypénteken zárva lesznek a boltok, ugyanis a telihold hatására kedvet kaphatsz az eszeveszett, mohó költekezéshez, nagy bevásárláshoz, amihez a húsvétot használnád ürügyként.

Te is tudod, hogy egy átlagos hétvégén ilyesmi eszedbe se jutna. Sajnos, a pénzt máshol is el lehet költeni, nem kizárólag a boltokban, ezért ne felejtsd el, hogy megbánnád, ha engednél a telihold kísértésének. Kerüld a baj!Mérleg: A nagypénteki telihold hatására sajnáltatni kezdheted magad. Úgy érezheted, hogy mindenki kritizál, megsértődsz, ami senkinek sem jó, még neked sem, úgyhogy ne engedj az égi hatásnak!

Nagypénteken bezárkózhatsz, fejedre húzhatod a takaród, hogy senkivel se kelljen beszélned. Ha ezt nem teheted meg, akkor próbáld mindennek a vidám, napos oldalát nézni!

Skorpió: A nagypénteki telihold miatt kellemetlen helyzetbe hozhatod magad azzal, ha a dolgokat nem kezeled kellő diszkrécióval. Itt nem a titkolózásról van szó, hanem inkább a józan mérlegelésről, hogy kinek és mit mondasz el.

Az emberek sajnos akkor is továbbítják a híreket, ha kifejezetten megkérik őket, hogy ne tegyék. Ezt észben tartva gondold át, hogy kinek és mennyit mesélsz el. Semmiféleképpen se magadból indulj ki, mert abból könnyen baj lehet!

Nyilas: Kicsit sem fog rosszul érinteni a nagypénteki telihold. Ellenkezőleg, inkább inspirálni fog. Ugyanakkor lesznek olyan barátaid, akik a szokottnál érzékenyebbek lesznek, ezért velük légy elnéző!

Ünnepekkor az emberek óriási elvárásokat támasztanak maguk elé, és próbálnak egymáson túltenni. Te maradj ki ebből! Ne hasonlítsd össze magad másokkal, és ne kezdj dicsekedni!

Bak: A nagypénteki teliholdkor annyi dolgod lesz, hogy se előre, se hátra nem fogsz nézni. Foglalkozz a pillanattal, élvezd a húsvétot, és ne azon mereng, hogy régen milyen volt az ünnep, de ne is azon fantáziálj, hogy a következőt hogyan fogod tölteni!

Ez most könnyűnek hangozhat, de telihold napján már nem lesz ennyire egyszerű, de szerencsére, te józan, fegyelmezett ember vagy. Ha neked ez nem is fog gondot okozni, mégis a családod lehet, hogy megpróbál kibillenteni. Csak rajtad múlik, hogy hogyan kezeled ezt a helyzetet!

Vízöntő: Nagypénteken biztos, hogy fejetlenség lesz az utakon, hiszen a telihold egyébként is a balesetveszély szimbóluma, ráadásul most az ünnep miatt is sokan útra fognak kelni, de te őrizd meg a hidegvéred!

A telihold a szembejövő járművek és emberek által okozott bajra figyelmeztetnek, ezért erre különösen figyelj oda, ha nagypénteken közlekedsz! Emellett a kommunikációban is várhatók durva, trágár szavak. Ne alacsonyodj le hozzád méltatlan, vállalhatatlan szintre!

Halak: Az anyagi helyzetedet fogja érzékenyen érinteni a nagypénteki telihold. Most meg kell találnod a helyes mértéket a bevétel és kiadás között, ha egyensúlyban akarod tartani a két oldalt. Természetesen ez nem kizárólag péntekre vonatkozik, viszont a telihold hajlamosít a kibillenésre.

Ne felejtsd el, hogy nem jó, ha tartozol valakinek, vagy neked tartoznak! Az ilyesmiből könnyen konfliktus lehet, ezért jobb azt elkerülni, megelőzni! Azt, hogy ezt hogyan teszed, csak rajtad és az aktuális helyzeten fog múlni.

(Forrás: nlcafe.hu)

Hozzászólások

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

Téli Tarot jóslat

Téli Tarot jóslat

Így alakulhat az évszak a jóskártya szerint!

Az angyalok téli üzenete

Az angyalok téli üzenete

Neked mit tanácsolnak az angyalok a csillagjegyed alapján?

http://ujhazak.com