Milyen kamasz válhat a gyermekedből?

Az asztrológusok szerint a csillagjegyek segítenek megtudni, hogy mire számíthatnak a szülők.A kamaszkor senkinek se könnyű. Se a szülőnek, se a gyereknek, hiszen az ilyenkor bekövetkező változások komoly feszültséget okoznak a félig felnőtt, félig még gyerek személyiségében, ami miatt gyakran a kamasz se tudja, hogy mit kezdjen az érzelmeivel.

Természetesen minden ember más, így a kamaszkort is különbözőképpen élik meg, a szülőnek pedig nehéz dolga van, ha próbál kiigazodni a saját gyerekén, ám az asztrológusok szerint a csillagjegyek segíthetnek kideríteni, hogy a szülők mire számíthatnak a kamaszoktól ebben az időszakban.

Ami biztos, hogy függetlenül attól, hogy melyik gyerek hogyan viselkedik kamaszkorban, a szeretet és a türelem ennek az átvészelésében is segíthet.

Kos: A kihívásokat imádó Kos nem ismeri a veszélyt, jellemzően nem mérlegel, hanem fejjel rohan a falnak, ami egy kamasz esetében kifejezetten veszélyes lehet. A Kos kamasz általában csak a saját céljaira figyel, és se a szép szó, se a tiltás nem tántoríthatja el azoktól.

A Kos kamasz esetében fontos, hogy legyen valami, például sport vagy művészet, amiben levezetheti az energiáit, mert különben máshol fogja keresni a kalandokat.

Bika: A Bika kamaszra jellemző a makacsság és az önfejűség, de az is, hogy rendíthetetlenül dolgozik és folyton a maximumra törekszik, ezért esetében a tanulással, a szobája rendben tartásával tinédzser korában sincs probléma.

Ugyanakkor a Bika kamasz hajlamos lehet a dühkitörésekre, könnyen megsértődik, akkor pedig kifejezetten indulatosan reagálhat, ha valakivel összekap, de szerencsére ez gyorsan véget ér esetében.

Ikrek: A segítőkész, barátságos Ikrek számára a kamaszkor egy igazi érzelmi hullámvasút.

Ilyenkor az egyik percben próbál mindenkivel jóban lenni, de a következőben úgy érezheti, hogy nincs a világon semmi, ami érdekelné, és legszívesebben senkihez se szólna.

Az Ikrek kamaszra az is jellemző, hogy olykor szabályosan keresi az éles helyzeteket, már-már kiprovokálja a veszekedést. Ha sikerül levezetnie a feszültségét, akkor ismét barátságos, bájos teremtéssé változik.

Rák: A segítőkész, érzékeny, némileg naiv Rák egész életében számíthat arra, hogy lesznek, akik megpróbálják kihasználni, ezért kamaszkorában rendkívül fontos, hogy ne keveredjen rossz társaságba.

A Rák arra is hajlamos, hogy negatívabb képes fessen magáról, mint amilyen valójában, ezért a szülőknek a tinédzser Rákban tudatosítaniuk kell, hogy nem kell megfelelnie a médiában látott elvárásoknak, úgy szép, ahogy van, és hisznek abban, hogy megtalálja azt, amihez van tehetsége.

Oroszlán: Az versengő, bátor, vállalkozó szellemű Oroszlán kamaszként abban hisz, hogy képes megváltoztatni a világot, ezért egy kifejezetten őszinte, szerethető ember válhat belőle. Ugyanakkor könnyű befolyásolni, ezért nem árt odafigyelni, hogy kamaszkorában kivel barátkozik! Amennyiben a kamasz Oroszlánnak célt adnak, akkor lesz miért küzdenie, és így kiélheti a benne tomboló energiákat.Szűz: A rendezett, összeszedett Szűz személyisége ebben a tekintetben kamaszkorban se változik, ám előfordulhat, hogy alacsony lesz az önbecsülése, emiatt igényli a folyamatos megerősítést abban, amit csinál.

A kamasz Szűz esetében rendkívül fontos a társaság, ugyanis igaz, hogy egyedül is elvan, viszont a magány miatt befelé fordulhat. A környezetváltozás, a baráti társaság jó hatással lehet rá, hiszen így könnyebben oldhatja az érzelmi feszültségeit.

Mérleg: A mindig bájos Mérleg a határai feszegetésébe kezd, ha kamaszkorba lépett. Ez alaposan meglepheti a szüleit, ám mégsem kell különösebben aggódniuk, hiszen a Mérleg tinédzserként se akarja elveszíteni az eleganciáját, ezért igyekszik nem átlépni a józan ész határait.

A Mérleg általában nagyon szép, és az átlagnál sokkal több szexuális energiával rendelkezik, tehát ezen a területen érdemes jobban odafigyelni rá. A tiltás ugyanakkor nem megoldás. Az őszinte beszélgetés viszont segíthet a fiatal felnőtt Mérlegnek abban, hogy hogyan alakítson ki minőségi kapcsolatokat.

Skorpió: Rendkívül erős kisugárzással rendelkezik a Skorpió kamaszkorában, ezért jellemzően valódi vezér válik belőle, akit a többiek tűzön-vízen át követnek. A kamasz Skorpió szabályosan keresi a veszélyt, amivel sok fejfájást okozhat a szülőknek, akiknek kár tiltaniuk bármit is, mert az csak olaj a tűzre ennél a csillagjegynél.

A Skorpió kamasz esetében a legjobb megoldás az, ha a szülők éreztetik vele, hogy hozzájuk bármikor fordulhat, így abban az esetben, ha kicsúszik a kezéből az irányítás, akkor remélhetőleg a szüleitől kér segítséget, még akkor, amikor még nincs túl nagy baj.

Nyilas: A kamasz Nyilas álmodozó, lelkesedő teremtés, aki keresi a helyét a világban. A barátai igazán fontosak a számára, a vitákat viszont árulásnak tekinti, ezt pedig igazán rosszul viseli. A kamaszkorban elkerülhetetlen szerelmi csalódások is erősen szíven ütik.

Ha a kamasz Nyilas erről beszélni szeretne, akkor fontos, hogy a szülei meghallgassák, ne legyintsenek a problémáira, mert azzal elveszítenék a Nyilas gyermekük beléjük vetetett bizalmát.Bak: Valóra vált rémálom összeveszni egy Bak kamasszal, hiszen ő a végtelenségig képes haragudni, és passzív-agresszív módszerekkel hozza az ember tudtára, hogy még mindig nem békélt meg.

Eltekintve a csendes duzzogásról, nincs különösebb probléma a Bak kamasszal, ugyanis általában a csendes, rendes személyisége ebben az életszakaszban se változik. Habár ő is kezdi keresni a helyét a világban, azt mégsem botrányos lázadással, ajtócsapkodással teszi.

Vízöntő: Mindenki imádja a kamasz Vízöntőt, hiszen ebben az életszakaszban tele van eredeti gondolatokkal, szeret barátkozni és általában tehetséges valamilyen művészeti ágban. A Vízöntő az a kamasz, akiről a felnőttek azt feltételezik, hogy ő biztos viszi még valamire az életben, ám a Vízöntő tinédzser felnőni, ha ez felelősségvállalással jár, nem igazán akar.

Függetlenül attól, hogy fiú vagy lány, a Vízöntő megtanul gondoskodni magáról, valamint képes lesz az életkorának megfelelő felelősséget vállalni.

Halak: A Halak minden életkorban álmodozó típus, akinek a belső gondolatain nehéz kiigazodni. Kamaszkorban ez halmozottan igaz, de szerencsére a Halak kamasz, vívódjon rajta bármennyit, végül megtalálja a helyes utat.

Esetében a legjobb az, ha a szülők nem próbálnak meg helyette dönteni, hanem hagyják, hogy a saját tempójában, a maga útján haladjon. Abban az esetben, ha a halak kamaszt túlságosan megviseli a belső vívódás, akkor az alkotó tevékenységek, például az írás, festés, zenélés, segíthet a feszültség levezetésében.

(Forrás: egijoslat.hu)


Hozzászólások

Milyen karácsonyi süti illik a csillagjegyekhez?

Milyen karácsonyi süti illik a csillagjegyekhez?

Ha még nem tudod, hogy mit süss az ünnepekre, akkor most kaphatsz egy kis segítséget.

A boldog a párkapcsolat titka 2020-ban

A boldog a párkapcsolat titka 2020-ban

Javaslatok, amikre érdemes lesz odafigyelned a következő évben.

Csúnya karácsonyi pulcsi horoszkóp

Csúnya karácsonyi pulcsi horoszkóp

Melyik rondaságot ajánlja neked a csillagjegyed?

Ki a legjobb barát?

Ki a legjobb barát?

Kivel a legnehezebb és kivel a legkönnyebb baráti kapcsolatot ápolni?

2020 legnehezebb leckéje

2020 legnehezebb leckéje

A csillagjegyed alapján ez lesz a következő év legnagyobb kihívása a számodra.

Ezt hozza a Bakba lépett Jupiter a csillagjegyeknek

Ezt hozza a Bakba lépett Jupiter a csillagjegyeknek

2020. december 18-ig érezteti hatását az égi esemény.

Ezeket a leckéket kellett volna megtanulnod 2017 és 2019 között

Ezeket a leckéket kellett volna megtanulnod 2017 és 2019 között

Tekints vissza az elmúlt három évre a csillagjegyed segítségével, és nézd meg, hogy sikerült-e teljesítened a feladataidat!

A csillagjegyek véleménye a Black Fridayról

A csillagjegyek véleménye a Black Fridayról

Mindenkire más jellemző a nagy leárazás napján.

Ezzel kapcsolatban vagy a leginkább cinikus a horoszkóp szerint

Ezzel kapcsolatban vagy a leginkább cinikus a horoszkóp szerint

A csillagjegyed elárulja, hogy mi az, ami kiváltja belőled a cinizmust.

A csillagjegyek legrémesebb tulajdonságai

A csillagjegyek legrémesebb tulajdonságai

Három jellemvonás, amit a horoszkóp szerint szinte képtelenség elviselni.

http://ujhazak.com