Milyen különös erőink vannak?

A csillagok megmondják, hogy milyen tulajdonságaink elnyomására vagyunk képtelenek.horosAmikor megszületünk, akkor sok minden előre elrendeltetett. Ahogy növünk, fejlődünk, új környezetbe, társaságba kerülünk, úgy veszünk fel egyre több tulajdonságot, amiket később eldobhatunk, ám akadnak olyan különös erők, amelyeket képtelenség elfojtani.

Ezek azok a tulajdonságok, amiket senki sem tud kinevelni belőlünk, és mi sem tudjuk levetkőzni őket. Az ilyen különös erők esetén szokás azt mondani, hogy nem tudunk kibújni a bőrünkből.

Ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy milyen különös erőknek vagyunk a birtokában, akkor ezt a horoszkópunkból megtudhatjuk.

Kos: Nagyon fejlett a hatodik érzékünk, amit gyakran úgy használunk, hogy észre sem vesszük, hogy milyen nagy előnyt élvezünk a többi emberrel szemben, emiatt nem is értékeljük eléggé a képességünket.

Kimondottan egyenes személyiségünk van. Céltudatosan, határozottan menetelünk az úton, amit elterveztünk. Ehhez nyújt komoly segítséget a hatodik érzékünk. Amikor ismeretlen helyzetbe kerülünk, akkor mások megfutamodnának, mert logikusan gondolkodnak, mi viszont ösztönből döntünk, amivel legtöbbször jól járunk.

Bika: Habár gyakran beképzeltnek néznek minket, mégsem ez a különleges erőnk, mert azzal, hogy erősnek, magabiztosnak mutatjuk magunkat, valójában a belső bizonytalanságunkat próbáljuk elrejteni.

A belső harcainkat azért vívjuk, mert szeretnénk elérni a tökéletes függetlenséget, önállóságot. Mi állandóan versenyzünk, de nem a környezetünkkel, hanem önmagunkkal. Mindig, ha elértünk egy sikert, akkor csak egy pillanatra nyugszunk meg. Ennek a különös erőnek köszönhető, hogy minket hiába küld padlóra az élet, akkor is felállunk, és a szeretteinkkel minden csapást túl tudunk élni.

article-1112208-0305B40B000005DC-808_468x587Ikrek: Nagyon különös erőnek vagyunk a birtokában, hiszen a jelenben élünk, de folyton a jövőt kutatjuk. Arra törekszünk, hogy egy lépéssel mások előtt járjunk, ezért igyekszünk bebiztosítani magunkat.

Ebből következik, hogy nagyon sok belső bizonytalanság munkálkodik a lelkünkben. Egyrészről a saját jövőnk miatt aggódunk, másrészről hihetetlen megfelelési kényszer jellemez minket, ezért mindent elsőként akarunk megtudni.

Akik közel állnak hozzánk, azok próbálnak kapcsolatban maradni velünk, hogy megtudják a legfrissebb információkat. Hatalmas előnyünk, hogy minden szituációban a pozitív végkifejletet kutatjuk, emiatt vonzzuk a jó szerencsét.

Rák: Emberi mágnesként vonzzuk az embereket, ám ez nem a megjelenésünknek köszönhető, hanem a pozitív kisugárzásunknak. Mi nagyon sok baráttal osztozunk az élet jó és rossz élményein.

A különleges képességünk az, hogy mindenkivel megtaláljuk a közös hangot. Ez tesz minket felbecsülhetetlen baráttá. Ha egy gyerekkori baráttal eltávolodunk egymástól, akkor évtizedekkel később is szívesen leülünk az illetővel beszélgetni.

Az emberek szívesen megosztják velünk a magánéleti dolgaikat, elárulják az üzleti titkaikat, mert tudják, hogy őszinte, jó indulatú személyek vagyunk. Ennek köszönhetően gyakran kötünk jó üzleteket. Mi csak egy területre nem engedünk be másokat, ez pedig az otthonunk, mert a család számunkra szent és sérthetetlen.

Oroszlán: Az élet minden területén, minden helyzetben előjön belőlünk a vezér egyéniség, hiszen született vezetők vagyunk. Ha akarjuk, ha nem mindig a figyelem középpontjába kerülünk.

A környezetünk elvárja tőlünk, hogy értékeljük őket, mert tudják, hogy tőlünk építő jellegű kritikát kaphatnak. Kritikusak vagyunk, de nem igazságtalanok, mert azt vesszük alapul, hogy valaki, a képességeihez mérten, mennyit tesz le az asztalra, és ezzel mennyit lendít mások munkáján. Igaz, szeretünk rájátszani a fontosságunkra, de az uralkodók már csak ilyenek.

workSzűz: Annyira maximalisták vagyunk, hogy mindig valami világrengető katasztrófa elhárításán gondolkodunk. Esetünkben minden terv mellé készítünk egy B tervet. Az évek alatt olyan rutint szerzünk a tervezésben, hogy a különleges képességünk a túl fejlett előérzet.

Képtelenek vagyunk átsiklani egy információ felett, emiatt az ismerőseink már eleve úgy fogalmaznak, hogy nehogy abban ellentmondás legyen, mert tudják, hogy mennyire utáljuk, ha ferdítésbe botlunk. Ennek köszönhető, hogy a környezetünk hozzánk fordul, ha bizonytalanok, mert mi a megoldhatatlan problémát is megoldjuk.

Mérleg: Egyben áldás és átok a különleges képességünk, mert ha akarjuk, ha nem, akkor is átlátunk mások álcáján. Az emberek veséjébe látunk, tehát minket nem lehet átverni az emberi játszmákkal.

Egyrészről örülhetünk ennek, hiszen az erőnknek köszönhetően, ritkán csalódunk, és biztosak lehetünk benne, hogy egy életre szóló társat találtunk, ha olyan csiszolatlan gyémántra lelünk, akiben tudjuk, hogy a sírig megbízhatunk.

A képességünk árnyoldala az, hogy nem vagyunk képesek haveri kapcsolatok ápolására, ezért sokan pökhendi alaknak könyvelnek el. Az emberekkel nem találjuk meg egykönnyen a közös hangot, ezért sokszor magányosak vagyunk.

Skorpió: Megérdemeljük a rettenthetetlen jelzőt. Nem keressük a harcot, de egyszerűen nem tudunk lakatot tenni a szánkra, ha valami bosszant. A mi különleges képességünk a bátorság, amit megkövetel tőlünk az élet.

Ha problémát kell megoldani, akkor a kreativitásunk dicséretre méltó. Ezt a környezetünk is elismeri, ezért gyakran tőlünk kérnek segítséget, ha valami gondjuk adódott. Rendszeresen magunkra vállaljuk a nehéz döntéseket, aminek köszönhetően megedz minket az élet.

Amikor visszatekintünk az életünkre, akkor láthatjuk, hogy gyakran keveredünk olyan kalandokba, amelyeknél a torkunkban dobog a szívünk, ám ezt nem sajnáljuk, mert azt valljuk, hogy minden erősebbé tesz, ami nem öl meg.

friendsNyilas: A különleges képességünk az, hogy pótolhatatlanná válunk a környezetünk számára. Önzetlenségünk miatt mély és különleges kapcsolatot alakítunk ki a szeretteinkkel. Ha egy problémával kerülünk szembe, akkor fáradhatatlanul keressük a megoldást. Ennek a kitartásnak a motorja a segíteni akarásunk.

A kollégáink, barátaink szívesen követnek, mert ösztönzi őket a bennünk buzgó tettre készség. Gyakran fel sem tűnik, hogy mennyire fontosak vagyunk másoknak, mert arra fókuszálunk, hogy nekünk mennyire fontosak a szeretteink. Ennek a képességnek köszönhető, hogy sokan szeretnek minket.

Bak: Gyakorlatiasnak tűnünk, pedig alig érinti a lábunk a földet. Csak azért élünk a valóságban, hogy az álomvilágunkban látott ötleteket át tudjuk ültetni a jelenbe. Az álmaink nagyon fontosak a számunkra, mert tudjuk, hogy ezek fontos információkat tartalmaznak, amiket nagyon okosan értelmezünk, elemzünk, majd felhasználjuk őket a mindennapjainkban.

Az álmaink megoldást jelenthetnek egy problémára, vagy választ adhatnak a minket foglalkoztató kérdésekre. Minket nem érdekel, hogy az Univerzum üzen, vagy csak kreatívabbak vagyunk alvás közben, mert tudjuk, hogy képesek vagyunk élni az álmainkban kapott információkkal.

Vízöntő: A mi különleges képességünk az, hogy még akkor is képesek vagyunk hinni az emberekben, amikor valami nagy gonoszságot követnek el. A világot, embereket és a környezetünket olyannak fogadjuk el, amilyen.

Egyáltalán nem akarjuk megváltoztatni a szeretteinket, ismerőseinket, mert tudjuk, hogy a világon nem létezik jó rossz nélkül, és az árnyak sem létezhetnek fény nélkül. Sokszor és sokakban csalódtunk, de ennek ellenére nem dédelgetjük a rosszat, hanem megbocsátunk. A különleges képességünket a bizalom és a bölcsesség alapozza meg.

lovemagicHalak: Misztikus légkör leng körbe minket. Amellett, hogy a Mérlegekhez hasonlóan képesek vagyunk mások veséjébe látni, még a jövőt is pontosan meg tudjuk jósolni. Ha racionálisan akarjuk magyarázni az erőnket, akkor azt mondhatjuk, hogy előrelátók vagyunk.

Nem bagatellizálhatjuk el azonban, hogy mi kapjuk a legtöbb égi segítséget, és az összes csillagjegy közül mi rendelkezünk a legtöbb paranormális erővel. Az érzéseink sokszor sokkal jobban jelzik a közelgő eseményeket, mint a gondolataink.

Nehezen fogadjuk el, ha a dolgok ellentmondásosan alakulnak, ám ennél nehezebb belátnunk, hogy előre láthatnánk a történéseket, ha mernénk használni az erőnket. Higgyünk magunkban, és ne a véletlen számlájára írjuk, ha valamit előre megérzünk, mert ezek olyan üzenetek, amiket csak mi vagyunk képesek elcsípni, és csak mi adhatjuk tovább őket a világnak.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

Téli Tarot jóslat

Téli Tarot jóslat

Így alakulhat az évszak a jóskártya szerint!

http://ujhazak.com