Milyen lakás illik hozzánk?

Inspiráló környezetet alakíthatunk ki, ha figyelembe vesszük, hogy a csillagjegyünk szerint melyik elemhez tartózunk.roomNyugodt, békés otthonra vágyunk, egy olyan helyre, amit a saját ízlésünk szerint rendezhetünk be, ahova megérkezve azt érezzük, hogy tényleg a saját menedékünkben lehetünk.

Nem mindegy azonban, hogy hogyan rendezzük be a lakásunkat. Annak érdekében, hogy kifejezetten inspiráló, energetizáló otthonunk legyen, figyelembe kell vennünk, hogy a csillagjegyünk alapján melyik elemhez tartózunk, mert ennek segítségével megteremthetjük az igazi otthont.

Levegő (Ikrek, Mérleg, Vízöntő): Jellemzően könnyed, humoros, mozgékony, fiatalos emberek vagyunk. Az eszünk úgy vág, mint a borotva, szeretjük, ha társaságban lehetünk. Habár kedvünkre való a pezsgő élet, mégis előfordul, hogy titokzatosság leng körbe.

Ha szinglik vagyunk, akkor akár az utolsó pillanatban is beszervezhetőek vagyunk egy programra. Minket szinte minden érdekel, ám ritkán merülünk el egy-egy dologban, emiatt sokszor felszínesek vagyunk.

Az otthonunk: Szeretjük a világos, tágas tereket, amibe több kanapét elhelyezhetünk, hiszen népes baráti kört kell vendégül látnunk.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A központi helyet a tévé, kommunikációs eszközök, és más kütyük kapják.

Számunkra nagyon fontos, hogy valami praktikus legyen, emiatt úgy alakítjuk ki az otthonunkat, hogy azt gyorsan átrendezhessük, vagy gyorsan összepakolhassunk, ha költözünk. Szeretjük a fehér, kék falakat és a merész kiegészítőket.

room4Tűz (Kos, Oroszlán, Nyilas): Igazán szenvedélyes emberek vagyunk, akiből sugárzik az optimizmus, magabiztosság. Sokszor kezdeményezünk, az üzleti és magánéletben pedig temperamentumosak, lobbanékonyak vagyunk.

Gyakran kimondjuk, ami a szívünket nyomja, ami konfliktusokhoz vezethet. Ha ez történik, akkor mindig a megoldást keressük, és nem dédelgetjük sokáig a sérelmeinket.

Az otthonunk: Imádjuk, ha a hatalmas ablakon besüt a nap. A lakásunkat vörös, sárgák, és más meleg színekkel díszítjük. Ha megtehetjük, akkor egy kandalló kapja a központi helyet. A kedvenc dekorációs eszközeink a színes gyertyák, amiket különböző méretben szerzünk be.

Mivel szeretjük a szokatlan dolgokat, ezért ez jellemzi a bútorainkat. A lakásunkban a szobanövények is egzotikusak, a hálószobánkban pedig királyi méretű ágy kap helyet.

room2Föld (Bika, Szűz, Bak): Nagy tiszteletben tartjuk a hagyományokat, ezért sokszor nehezen alkalmazkodunk a gyorsan változó világhoz. Kifejezetten nyugodt, a céljainkért keményen dolgozó emberek vagyunk. A földön két lábbal állunk, kerüljük a felesleges kockázatot, a jó ügyekért viszont kiállunk. Nagyon jó barátok vagyunk.

Az otthonunk: Pálmaházhoz, botanikus kerthez hasonlítható a lakásunk, hiszen rengeteg szobanövényt tartunk. Ezeket nagy szeretettel gondozzuk. Jellemző ránk, hogy háziállatot tartunk.

A legjobban az olyan földszíneket kedveljük, mint a barna, vagy a zöld árnyalatai. Az anyagok pedig csak természetesek, tehát fa, pamut, len lehet. Sokszor az erdő mellett élünk, vagy egy csendes faluban. Az otthonunkban a konyha kapja a központi helyet.

room3Víz (Rák, Skorpió, Halak): Nagyon érzelmes, gondoskodó, érzékeny, empatikus emberek vagyunk. A valóságban és a képzeletünk szárnyain is szeretünk utazni.

Az otthonuk: A célunk az, hogy a lakásunk egyben a béke szigete legyen. Az otthonunk rendezett, tiszta, kényelmes. Itt erőt meríthetünk ahhoz, hogy kibírjuk a kemény hétköznapokat.

Színek közül a világos, megnyugtató, vizes árnyalatokat kedveljük. Ha tehetjük, akkor vízpartra költözünk, és tengerparti házról álmodunk. Szeretünk olyan kagylókkal dekorálni, amiket a nyaralásunk során gyűjtöttünk.

A fürdőszobánk egy igazi oázis, de az sem ritka, hogy egy spa-nak rendezzük be. Legyen kicsi, vagy nagy az otthonunk, biztos, hogy berendezünk egy pihenő sarkot. Szeretjük a vidékies, rusztikus stílust.

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerti sütögetésben is segíthet a horoszkóp

A kerti sütögetésben is segíthet a horoszkóp

Így kellene grillezned az asztrológia szerint!

Az Univerzum nyári üzenete

Az Univerzum nyári üzenete

A csillagjegyed alapján megkapod a neked szóló tanácsot.

Cigánykártya jóslat 2026 nyarára

Cigánykártya jóslat 2026 nyarára

A csillagjegyed alapján kapod meg az üzenetet.

Ez a mondat adhat erőt 2026 nyarán

Ez a mondat adhat erőt 2026 nyarán

A csillagjegyed alapján kapott mantra segíthet az évszakban.

Nyári egészségtippek

Nyári egészségtippek

Erre figyelj, ha jó formában szeretnéd tölteni az évszakot!

Így alakulhat a szerelmi életed 2026 nyarán!

Így alakulhat a szerelmi életed 2026 nyarán!

Mire számíthatsz az érzelmek terén az asztrológia szerint?

Így alakulhat az anyagi helyzeted 2026 nyarán!

Így alakulhat az anyagi helyzeted 2026 nyarán!

Erre számíthatsz a pénz terén az évszakban.

Nyári horoszkóp 2026

Nyári horoszkóp 2026

Így alakulhat az évszak az asztrológia szerint!

Így hat rád az Ikrekbe lépett Uránusz!

Így hat rád az Ikrekbe lépett Uránusz!

2026. április 26-tól 2032-ig marad a bolygó a csillagjegyben.

Te melyik kutyára hasonlítasz?

Te melyik kutyára hasonlítasz?

A csillagjegyed jellemzői alapján kiderül, hogy milyen kutyafajta lehetnél.

http://ujhazak.com