Milyen művészeti ágban remekelhetünk?

Horoszkópunkból kiderül, hogy milyen alkotói vénával vagyunk megáldva.writeMindenkiben lakozik egy művész, hiszen a művészet az emberi szellem legmagasabb szintű kifejeződése, aminek a kiaknázásával csak jól járhatunk. Alkotni mindig élvezet, hiszen segít felszabadulni, leküzdhetjük vele a stresszt, és örömmel tölthet el a tudat, hogy valami maradandót alkottunk.

Ne pazaroljuk el tehát a tehetségünket azzal a kifogással, hogy nincs időnk a művészetre, hanem találjuk meg a bennünk rejtőző művészt. Ebben a horoszkópunk is segít, mert kiderül belőle, hogy milyen alkotói vénával vagyunk megáldva.

Kos: Ránk a fizikai aktivitás és a sport szeretete jellemző, ezért a táncművészet ajánlott a számunkra. Ebben a művészeti ágban kifejezhetjük a bennünk tomboló szenvedélyt, ráadásul az elhanyagolt izmainkat is megdolgoztathatjuk.

Tőlünk a tervezés, és a kreatív önkifejezés sem áll távol, ezért divattervezőként is sikereket érhetnénk el. Az extravaganciánk, és stílusérzékünk miatt igazán maradandót tudnánk alkotni azzal az egyedi megoldásokkal, amikkel feldobnánk a klasszikus ruhadarabokat.

Bika: Minden művészeti ágat értékelünk, de minket inkább a praktikus dolgok vonzanak, így például a lakberendezés vagy a konyhaművészet. Az ismerőseink jól tudják, hogy remek az ízlésünk, ezért nem is restek tanácsot kérni tőlünk.

Számunkra a biztonság szent bástyája az otthonunk, ezért annak a szépítése a vérünkben van, de ugyanilyen jól értünk a borokhoz és a főzéshez, úgyhogy mesterszakácsként és borszakértőként is megállnánk a helyünket.

danceIkrek: Mindenben sikeresek lehetünk, ami összefügg a kommunikációval és a kapcsolatteremtéssel. Számunkra az írás, szavalás és a műfordítás a legjobb művészeti terület.

Nekünk az is fontos, hogy pontosan és kifejezően adjuk át másoknak az információkat, ráadásul vonzódunk az idegen kultúrákhoz és kalandokhoz, mindez pedig remekül megfelel ahhoz, hogy élményeket gyűjtsünk, és azokat leírjuk.

Tőlünk nem idegen a népszerűség, ezért a hírnév is vonz. Az írás mellett, a tánchoz is van érzékünk, mert abban megmutathatjuk a kecsességünket.

Rák: Minden művészeti ágra fogékonyak vagyunk, hála az érzékeny lelkünknek, de a legközelebb a zene és a költészet áll hozzánk. Ezekben remekül kifejezhetjük a hangulatingadozásainkból fakadó feszültséget. A negatív energiákból pedig valami egészen csodálatosat alkothatunk.

Háborgó lelkünket megnyugtatja a zene. Általa elfelejthetjük a gondjainkat, és megtalálhatjuk a belső nyugalmat. Írásban is kifejezhetjük magunkat. Elsősorban régebbi korokban játszódó történetekben csillogtathatjuk meg az írói vénánkat.

Oroszlán: Az egész lényünket átjárja az individualizmus, és az önkifejezés, tehát szinte minden művészeti ágban kamatoztathatjuk a kreativitásunkat, amivel úgy alakíthatunk mindent, hogy az a mi lelkivilágunkat tükrözze vissza.

Számunkra a tánc, írás, zene, és a képzőművészet a tökéletes eszköz az önkifejezéshez. Mivel életünk végéig megőrizzük a gyermeki játékosságunkat és fantáziánkat, ezért mindig le tudjuk hengerelni a környezetünket az ötleteinkkel. Ha pedig népszerűvé válunk, akkor az igazán boldoggá fog tenni minket.

Szűz: Elemző gondolkodásmódunk, és kiváló kommunikációs képességeink miatt az írás az, amiben tehetségesek vagyunk, ám sosem fogunk mély költői művet kiadni a kezeink közül, mert mi inkább az éles elméjű megjegyzéseket, és a pontos, elemző megfigyeléseket szeretjük.

Ebből következik, hogy inkább tudós alkatok vagyunk, nem pedig művészek, ám igazán egyedi alkotást hozhatunk létre, ha ezt a két területet vegyítjük. Szívesen elmerülünk a minket érdeklő témákban, amikről mindent meg akarunk tanulni, és a tudásunkat szívesen továbbadjuk másoknak. Mindemellett vonzódunk a science fiction világához.

drawingMérleg: Fantasztikus a stílusérzékünk. Ha ehhez hozzáadjuk a hiúságunkat, akkor kiderül, hogy minket mindig foglalkoztat a külső megjelenés, tehát a divatvilágához van érzékünk. Mi remek ruhatervezők lehetünk, de sminkesként és mesterfodrászként is megtalálhatjuk a számításainkat.

Szeretjük az egyedi, de harmonikus megjelenést, és úgy érezzük, hogy mindenki számára meg tudjuk találni a hozzáillő stílust. Ha líraibb művészeti ágak érdekelnek minket, akkor az írás, költészet, és a zene lehet a mi területünk. Ha pedig híresek leszünk, akkor örömmel fogadjuk a rajongók hadát.

Skorpió: Filozofikus személyiségünkből fakadóan mindent, amit alkotunk, egyfajta misztikum, mélység jár át. Az írás, a zene, költészet, a képzőművészet mind remek területek ahhoz, hogy kifejezzük a számunkra fontos dolgokat, és ezekkel még a szenvedélyes, szélsőséges temperamentumunkat is kordában tarthatjuk.

Mozogni is szeretünk, úgyhogy a tánccal is próbálkozhatunk, hiszen ebben is megélhetjük a szenvedélyt. Minket vonz a halál, szex, misztikum, és minden téma, ami másoknak tabu, de mi szívesen feltárjuk ezeket, és a személyes küldetésünknek tekintjük, hogy válaszokat találjunk rájuk.

Nyilas: Szomjazunk a tudásra, mindig keressük a kalandokat, és nyugtalan a természetünk. Mindezt az írásban kamatoztathatjuk, hiszen kiválóan fogalmazunk, ráadásul a filozofikus látásmódunk, töretlen lelkesedésünk inspirációt adhat másoknak.

Az íráson kívül, a képzőművészetekhez is van érzékünk, mert ebben felhívhatjuk a figyelmet az általános emberi problémákra, filozofikus kérdésekre, tehát az ügyességünket és a tudásunkat a jó szolgálatába állíthatjuk.

Bak: A művészet nem a mi asztalunk, ám az esztétikai érzékünk nagyon jó, ezért szívesen foglalkozunk lakberendezéssel. A kitartásunk és a részletekre való odafigyelésünk nagyon jól jönnek az aprólékos munkákban, mint például a hímzés, varrás.

A zenét inkább hallgatni szeretjük, mint komponálni. Ha elmélyülhetünk egy-egy dalban, akkor energiával töltődünk fel, és az olykor csüggedő lelkünk is megnyugszik.

writmVízöntő: Művésziek, egyediek, és a tömegtől különböző személyiségként alkossunk bármit, az biztos, hogy forradalmian új, és az átlagostól eltérő lesz. Minket vonz a szürrealizmus, és minden, ami nem megszokott, és kétségbe vonja a valóság kereteit, a mai társadalmat.

Mi az írásban és a képzőművészetben is megálljuk a helyünket. Szeretjük, ha a mindennapi tárgyakat átalakíthatjuk, kidekorálhatjuk úgy, ahogy azt az ízlésvilágunk megkívánja. Mindemellett vonzódunk a science fiction műfaja, és a technikai fejlődés által lehetővé tett megoldások iránt.

Halak: Kimeríthetetlen a fantáziánk, ezért egészen új világokat teremthetünk, tehát esetünkben egy percig sem kérdés, hogy van-e bennünk művészeti véna. Elsősorban a zene és az írás vonz. Szeretjük, ha a történetünk egy általunk elképzelt birodalomban játszódik, a szereplők pedig mágikus teremtmények.

A zenében elsősorban a lágy dallamokat kedveljük, mert azok megnyugtatják a lelkünket, kikapcsolnak, és kiragadnak a szürke hétköznapokból. Az összes csillagjegy közül mi értjük meg a legjobban, hogy mi az alkotás lényege. Tudjuk, hogy ez a tevékenység olyan energiával tölt fel minket, ami segít abban, hogy kilépjünk a magányból, és belevessük magunkat az életbe.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Karácsonyi Tarot jóslat

Karácsonyi Tarot jóslat

Neked mit üzen a kártya az ünnepekre?

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

http://ujhazak.com