Milyen nyarad lesz a Tarot kártya szerint?

A csillagjegyed elárulja, hogy melyik lap fogja meghatározni a következő három hónapodat.A nyár elején járva biztos, hogy már körvonalazódnak a terveid, például az, hogy hol fogsz nyaralni, milyen programokon veszel részt, milyen célokat, álmokat próbálsz megvalósítani, kikkel szeretnél mindenképpen találkozni.

Ha arra is kíváncsi vagy, hogy a Tarot kártya szerint milyen lesz a nyarad, akkor a csillagjegyedhez rendelt lap elárulhatja, hogy mire számíthatsz az életed különféle területein.

Kos – Remete: A Tarot kártyalap szerint a befelé fordulásról fog szólni a nyarad. A következő három hónapban önvizsgálatot kell tartanod, meg kell fogalmaznod a céljaidat és azt, hogy hogyan szeretnél nekiállni a megvalósításnak.

A Remete arra utasít, hogy nézz szembe a valósággal, azokkal a dolgokkal, amelyeken muszáj változtatnod, mert ez kell ahhoz, hogy tovább tudj lépni! Utazz bárhova, ott is időt kell szánnod arra, hogy elmélkedj.

Sőt, az lenne a legjobb, ha lenne bátorságod ahhoz, hogy egyedül utazol és eltöltesz önmagaddal egy kis időt, mert ezen a nyáron nem csak fizikai, hanem szellemi utazáson is részt kell venned. Nem kell szomorúan, depressziósan, magányosan töltened az évszakot, mert a kezedben lesz a változtatás lehetősége, ráadásul a rejtett képességeidet is a felszínre hozhatod.

Bika – Kiegyenlítődés: A Tarot kártyalap azt jósolja neked erre a nyárra, hogy a párkapcsolat terén elköteleződés, talán eljegyzés, házasság, családalapítás, de minimum a viszony elmélyülése várható. A munkahelyi kapcsolataid szintén kifizetődőek lesznek.

Az idei nyárról elmondható, hogy jó esélyeid lesznek arra, hogy felfedezd a harmóniát és az egyensúlyt az életed minden területén, például az anyagiak, a karrier és a szerelem terén. Ebben a három hónapban érdemes lesz arra törekednek, hogy minél több időt tölts társaságban.

Ha ezt megteszed, akkor rengeteg új élményekkel, barátokkal, előnyös kapcsolatokkal, hasznos információkkal gazdagodhatsz az évszakban, aminek a végén nagyon elégedett lehetsz.

Ikrek – Nap: A Tarot kártya szerint gondtalan időszak áll előtted. Nyáron végre lerázhatod magadról a terheidet, leszámolhatsz az akadályokkal, egyre jobb lesz a hangulatod és fokozatosan nő az életerőd.

A Nap kártyalap szerint rendszeresen kapni fogod a meghívásokat, jobbnál-jobb szórakozási és utazási lehetőségekkel élhetsz, ám a Tarot emellett arra biztat, hogy tölts sok időt a szeretteiddel és társaságban!

A csillagjegyedhez rendelt kártyalap munkahelyi, üzleti és anyagi sikert is jósol a nyárra, de a párkapcsolat terén is számíthatsz előrelépésre, eljegyzésre, esetleg családalapításra.

Rák – Szerencsekerék: A Tarot kártyalap azt jósolja, hogy attól függ, hogy peches vagy szerencsés nyarad lesz-e, hogy eddig hogyan alakultak az ügyeid. Lehetséges, hogy szerencsés, sikerekben gazdag hónapok várnak rád, bejönnek a számításaid a karrier, anyagiak és szerelem terén, tehát élvezheted a nyár minden percét.

Ugyanakkor lehetséges, hogy mindennek az ellenkezője valósul meg, tehát hiába minden terved, kicsúszik a kezedből az irányítás, a nyár pedig nehéz, dolgos időszak lesz. Mindemellett a Tarot kártyalap arra biztat, hogy változtass meg néhány dolgot az életedben!Oroszlán – Ördög: A Tarot kártyalap azt jelenti, hogy kész vagy arra, hogy igazi hedonistaként élvezd a nyarat. Most semmi jótól sem akarod megfosztani magadat, emiatt szenvedélyes, tüzes, kalandos, kicsit veszélyes évszaknak nézel elébe.

Rengeteg élményben lesz részed ebben a három hónapban, ám legyen bármilyen jó a buli, a szórakozás vagy az egyéjszakás kaland, te mindig legyél óvatos, mert most hajlamos leszel arra, hogy átlépd a tisztességes határokat azért, hogy elérj valamit.

Ha nem vigyázol, akkor könnyen ámokfutásba torkollhat a nyarad. Az Ördög kártyalap szerint fennáll annak a veszélye, hogy megrészegít a hatalom és a szabadság, ami miatt azt képzelheted, hogy bármit megtehetsz, ráadásul bárkivel. Legyél résen, mert különben elvesztheted a kontrollt, aminek következményeként hazudozásra és játszmázásra adhatod a fejedet.

Szűz – Csillag: A Tarot kártyalap szerint szerencsés és örömteli időszak veszi kezdetét az életedben. Az idei nyár elhozhatja számodra a pozitív változást, az életed pedig kedvező irányba fordulhat, mert mindent, amit eltervezel, sikeresen meg is valósíthatsz.

Ebben a három hónapban ne csak álmodozz, hanem okosan döntsd el, hogy mit teszel, majd cselekedj, mert ezzel megalapozhatod a jövődet! A Csillag kártyalap emellett arra figyelmeztet, hogy a szőnyeg alá sepert titkok, érzések, viták a felszínre kerülhetnek, és a párkapcsolatodat is érinthetik.

A nyáron minden múlttal kapcsolatos dolog rendeződhet, emiatt arra is számíts, hogy az életedben ismét megjelenhetnek azok a személyek, akikkel korábban nem sikerült rendesen vagy békésen lezárnod a kapcsolatot!

Mérleg – Diadalszekér: A csillagjegyedhez rendelt Tarot kártyalap azt jósolja, hogy biztos, hogy nem lesz unalmas a nyarad. A Diadalszekér szerint új élményekre és kalandokra vágysz, a jelenlegi életedet unalmasnak érzed, emiatt hajlandó leszel arra, hogy teljes átalakulást, változtatásokat vigyél véghez azért, hogy végre igazán szabadnak érezhesd magad.

Habár a vágyaid szinte a lábaid előtt hevernek, mégis elpuskázhatod azokat, ha túlbecsülöd és elbízod magadat. Arra is számítanod kell, hogy az utolsó pillanatban nehézségeid támadhatnak, ám neked nem szabad feladnod!

Továbbra is maradj céltudatos, valamint szabadulj meg azoktól a rossz szokásaidtól, amelyek csak visszahúznak! A Diadalszekér azt is üzeni, hogy sikerek és szerelem vár rád 2018 nyarán.

Skorpió – Világ: A Tarot kártyalap szerint a nyáron végre megvalósulnak a vágyaid, kiélvezheted mindazt, amiért keményen megdolgoztál az elmúlt időben, de arra is jó esélyed lesz, hogy rátalálj a lelki társadra, megéld a tökéletes harmóniát.

Ebben a három hónapban megtalálhatod a helyedet a világban és világosan láthatod, hogy a korábbi események miért következtek be. Emellett utazni fogsz, új emberekkel ismerkedsz meg, öröm és siker vár a munkád és karriered terén, a baráti kapcsolataid pedig elmélyülnek.

A Világ szerint 2018 nyarán az sem kizárt, hogy bővülni fog a családod. Számodra ez az évszak olyan lehet, mint egy nagy boldog befejezés, ugyanis szinte minden tökéletesen, az álmaidnak megfelelően fog alakulni.Nyilas – Mágus: A csillagjegyedhez rendelt Tarot kártyalap szerint előfordulhat, hogy nem minden nyári terved alakul úgy, ahogy azt elképzelted, ám ettől függetlenül jól fognak alakulni a dolgaid, hiszen lehetőséged lesz arra, hogy irányítsd, jó irányba tereld a sorsodat.

A Mágus lap azt is jelzi, hogy kisebb nyomást érezhetsz a nyáron azért, hogy változtass az életeden. Emellett arra is készülhetsz, hogy képes leszel a környezeted befolyásolására és magad mellé állíthatod az embereket.

A Tarot kártyalap azt is jósolja, hogy nyáron sikerül elkerülnöd a nagyobb kellemetlenségeket, baleseteket, anyagi szerencsétlenséget. A szerelmi életed kedvezően alakulhat. Ha párt keresel, akkor meglelheted, míg párkapcsolat terén házasság, a kapcsolat megerősödése következhet be.

Bak – Főpap: A Tarot kártyalap azt jósolja neked, hogy a nyáron mindegy, hogy milyen problémával, bajjal szembesülsz, mert biztos, hogy képes leszel annak a megoldására, elhárítására. Emellett megerősödnek a megérzéseid, amik segítenek a döntéshozásban, illetve abban, hogy merre indulj tovább.

Ezen a nyáron arra is számíthatsz, hogy valamelyik ismerősöd segítségedre lesz abban, hogy elérd a célodat, esetleg előrébb lépj a karrieredben, ám fontos, hogy bátran élj a lehetőséggel, a szívességet pedig viszonozd!

A bátorság most kifizetődik, ahogy az is, ha a megfelelő helyen és időben kimondod az érzéseidet és megfogalmazod a vágyaidat. Nyáron leginkább abból profitálhatsz, ha mindenkivel őszinte leszel, úgyhogy törekedj erre!

Vízöntő – Igazság: A Tarot kártyalap azt jósolja neked a nyárra, hogy fel kell ébredned az álomvilágból, mert ideje szembenézned a valósággal. Nem ringathatod magad tovább a hiú ábrándokban, mert élned kell azzal a lehetőséggel, amely segítségével a helyes útra léphetsz!

Ha ezt megteszed, akkor mások is melléd fognak állni, ráadásul még olyan személyekre is számíthatsz, akik korábban nem támogattak. Az Igazság azt is üzeni, hogy sok emberrel megváltozhat a kapcsolatod, mert hirtelen felismerik benned azt a jó embert, akivé változni kezdesz ezekben a hónapokban.

Nyáron a belső igazságodat és a lelki egyensúlyodat is megismerheted. Emellett lesznek olyan utak, igazságok, amik elavultak, ezért muszáj újat keresned helyettük. A Tarot kártyalap arra biztat, hogy a baj elkerülése érdekében, legyél őszinte, tisztességes, becsületes és tartsd be a törvényeket!

Halak – Főpapnő: A csillagjegyedhez párosított Tarot kártyalap a Főpapnő, ami azt jósolja neked, hogy a nyáron mindenképpen változtatnod kell bizonyos dolgokon, ám nem biztos, hogy azok abba az irányban maradnak, amilyenbe terelnéd őket és sokkal jobb hatással lesznek az életedre.

Ebben a három hónapban muszáj szemfülesnek lenned, figyelj oda a megérzéseidre, mert a sors új leckéket szeretne megtanítani neked. Ezen a nyáron fontos dolgokra jöhetsz rá, ráadásul ezek a felismerések megváltoztathatják a gondolkodásmódodat.

Nyáron lesznek nehéz életleckék, de te ezek esetében sem adhatod fel a hitedet! A Főpapnő kártyalap arra is figyelmeztet, hogy az rendben van, ha próbálsz őszintébb lenni másokkal, szeretnél megbízni az emberekben, de vigyázz, hogy soha ne lépd át a határokat, a titkaidat pedig ne mondd el idegeneknek! A Tarot szerint az emberek fel fognak nézni rád az új személyiséged miatt.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Problémamegoldás horoszkóp módra

Problémamegoldás horoszkóp módra

Így mászol ki a nehézségekből az asztrológia szerint.

Bakancslista-horoszkóp

Bakancslista-horoszkóp

Mi az, amit egyszer ki szeretnél próbálni az életedben a csillagjegyed alapján?

Szerelmi tanácsok tavaszra

Szerelmi tanácsok tavaszra

Neked mit tanácsol a horoszkóp a csillagjegyed alapján?

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Tíz bolygóegyüttállás befolyásolhatja az életünket április 6. és 12. között.

Így öltözz 2024 tavaszán!

Így öltözz 2024 tavaszán!

Neked mit tanácsol a horoszkóp?

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Mire számíthatsz 2024. április 1-jétől április 25-ig?

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

http://ujhazak.com