Mire számítsunk márciusban?

A tavasz első havát a római Mars istenről nevezték el, ezért most ő jósol a csillagjegyeknek. Az ókori görögöknél még Árész volt a háború és harc istenének neve, de amikor a rómaiak átvették a görög istenhitet, akkor nemcsak átnevezték az istent, hanem más feladatokkal is „megbízták”. Így született meg Mars, a termékenység, a mezők, az erdők, a termés, a tavasz védelmezője, de emellett megtartotta a háború, harc, férfierő munkáját is.


A múltban vele nevezték el az első tavaszi hónapot martius-nak, és mivel a naptár már márciust mutat, ezért Mars isten elárulja a csillagjegynek, hogy mire számítsanak a következő hetekben.


Kos: Mars arra hívja fel a figyelmünket, hogy a munkahelyünkön olyan helyzetbe kerülhetünk, amikor kellő higgadtsággal és hozzáértéssel ki kell állnunk magunkért. Ha ez nem megy, akkor lehet, hogy új munka után kell néznünk.


A szerelmi életünket is konfliktusok nehezítik meg. Ha mi okozzuk a problémát, akkor lehetőségünk lesz a javításra, a problémát pedig a párunkkal együtt oldhatjuk meg, de ehhez őszinteségre, alaposságra lesz szükség.


Be kell majd látnunk, hogy nem viselkedtünk angyalként, de arra is szükség lesz, hogy szembesüljünk mások velünk kapcsolatos, negatív véleményével, amelyek jogosak. Mindez arra mutat rá, hogy ideje kicsit változtatnunk, ha nem akarjuk, hogy megritkuljon a környezetünk.


Bika: Ha van párunk, akkor a kapcsolatunk viharosan alakulhat márciusban. Amennyiben nem sikerül megoldani a vitákat, konfliktusokat, akkor szakítás lehet a dolog vége. Nem kizárt, hogy valahol mi vagyunk ennek az egésznek az okozója.


Gondoljuk át, hogy nem borítjuk-e ki azzal a párunkat, hogy folyamatosan féltékenykedünk? Ha látjuk a törést a kapcsolatban, akkor még ott a nagy kérdés, hogy vajon meg tudjuk-e menteni a helyzetet?


Márciusban csak a munkánk adhat vigaszt, mert ott sikereket, eredményeket könyvelhetünk el, köszönhetően a szakmai tudásunknak, lelkiismeretes munkánknak. A szorgalmunk anyagi szempontból is kifizetődő lesz. Hamarosan a szerelmi életünk is rendbe fog jönni.


Ikrek: Mars havában tele leszünk teremtőerővel és még az égiek is támogatnak. Most nyugodtan kiaknázhatjuk a lehetőségeinket, megvalósíthatjuk az ötleteinket, ám mindezt nem muszáj egyszerre megtennünk. Amit márciusban eltervezünk, azt el is fogjuk érni.


A környezetünk látványosan keresni kezdi a társaságunkat, mert a tavasz beköszöntével mi is kinyílunk. Az ellenállhatatlan kisugárzásunk, a jókedvünk, energikusságunk hozzánk fogja vonzani az embereket.


Az isten szerint szerelem és romantika is vár a hónapban, mert megnő az igényünk a gyengéd és szenvedélyes szerelemre. Szingliként ehhez párt is találunk, míg kapcsolat esetén meg kell teremtenünk annak a lehetőségét, hogy a párunkkal kiélhessük magunkat. Rák: Mars szerint kifejezetten kedvező lesz a hónap, ha szeretnénk állást vagy szakmát váltani. Az sem kizárt, hogy maradunk a jelenlegi helyünkön, de előléptetnek, esetleg más szintbeli előrébb jutásra számíthatunk.


A szerelmi életünkben veszekedés, konfliktus várható, mert a párunk nehezen fogja elviselni a szeszélyes hangulatunkat, ugyanis neki sem lesz könnyű a március, ezért nekünk kellene több türelemmel és megértéssel fordulnunk felé. Szingliként végre találhatunk valakit, aki előtt ne adjuk ki magunkat másnak, mint akik valójában vagyunk!


Oroszlán: Mars isten úgy látja, hogy mozgalmas és izgalmas márciusunk lesz, ugyanis új események, fordulatok és ismeretségek hozhatnak lázba. Ezen kívül a népszerűségünk is igencsak meg fog nőni a tavasz első havában.


A szerelemben nem kizárt, hogy olyan változások következnek be, amelyeknek eredménye egy szerelmi háromszög lesz, mert a párunk mellett más is felkeltheti az érdeklődésünket. Ennek következményeként hirtelen ráunhatunk a kedvesünkre, akitől már nem kapjuk meg azt, amit régen.


A szerelmi háromszög senkivel szemben se tisztességes, ezért legyünk óvatosak, nehogy az újdonság varázsa megzavarja a fejünket! Mars szerint a jelenlegi kapcsolatunk még megmenthető, de ahhoz az kell, hogy mind a két fél felvállalja a hibáit.


Szűz: Márciusban lezárul a korábbi problémás időszak és új fejezet kezdődik a szakmai életünkben. A munkahelyünk, státuszunk és az anyagi helyzetünk is stabil, ezért hirtelen több időnk marad a magánéletre, ami jelenleg romokban hever.


Mars isten azt tanácsolja, hogy végre tisztázzuk a párkapcsolati gondokat a kedvesünkkel, aki több törődésre és figyelemre vágyik. Hallgassuk meg a párunkat, és engedjünk a görcsös irányításmániánkból! Az is fontos, hogy ne keressünk folyton kifogásokat, ne vetítsünk ki mindent a kedvesünkre! Ha tényleg fontos számunkra ez a kapcsolat, akkor ideje, hogy kivegyük a részünket az újjáépítéséből!


Mérleg: Mars isten úgy látja, hogy túlzásba visszük a megalkuvást a kapcsolatainkban. Márciusban számíthatunk arra, hogy kezdenek megmutatkozni a hátulütői annak, hogy kerüljük a konfliktusokat, és vita helyett kompromisszumokat kötünk.


Ez azt eredményezi, hogy rengeteg mindenről lemondunk. Lehet, hogy a sors ezért fog bekeményíteni a tavasz első havában, amikor is vitákra kell számítanunk a szerelemben és a munkában.


Jegyezzük meg, hogy mindent meg lehet oldani, ha kiállunk magunkért. Ilyenkor maradjunk higgadtak, mert nem az a cél, hogy megbántsunk másokat, hanem az, hogy megértsük, hogy ugyanolyan fontosak vagyunk, mint mások. Abban az esetben, ha nincs párunk, akkor márciusban sok kalandban lehet részünk, ráadásul ezek egyike valami komolyabbat is hozhat. Skorpió: Mars isten arra figyelmeztet, hogy márciusban gyakran eshetünk abba a hibába, hogy a szívünkre hallgatunk, nem az eszünkre, ez pedig most többnyire rossz döntés lesz. Váratlan dühkitöréseink is lehetnek, ezért ezt jó lenne kezelni, mert csak ellenségeket szereznénk a sértő, bántós viselkedésünkkel.

Az isten azt tanácsolja, hogy jól tennénk, ha az anyagi és magánéleti ügyeink rendezésére koncentrálnánk, mert egyik terület sem áll valami fényesen. Ha van párunk, akkor ő úgy látja, hogy mostanában csak magunkkal foglalkozunk, ráadásul néha belegázolunk a lelkébe.

Összességében elmondhatjuk, hogy kezd velünk elszaladni a ló, ezt pedig lesz, aki márciusban szóvá fogja tenni. Fogadjuk meg mások és a csillagok tanácsát, ami az, hogy ne erőlködjünk, mert mindenképpen meg fog történni az, aminek meg kell.

Nyilas: Mars isten azt üzeni nekünk, hogy márciusban jobban oda kell figyelnünk a kommunikációnkra, mert félreértések várhatóak. Emellett mérsékeljük mások felé állított elvárásainkat, mert kezdik unni, hogy mindent elvárunk tőlük, de ezért cserébe semmit sem adunk.

Azzal is tetézzük a bajt, hogy másokban meglátjuk a szálkát, de önmagunkban nem vesszük észre a gerendát. Március az önvizsgálatról és a kapcsolataink rendbetételéről fog szólni. Emellett most az átlagosnál könnyebben sikerül minden, úgyhogy használjuk ki a lehetőséget! Szingliként megértő párt találhatunk.

Bak: Mars isten szerint fáradtság, kedvetlenség és közömbösség jellemzi a márciusunkat. Habár mások örülnének annak a nyugodt életnek, amilyen a miénk, most ez mégis zavar minket, mert nem érezzük a fejlődést, és hiányoljuk a kihívásokat, eseményeket.

Természetesen nem kell passzívan várnunk, hogy történjen végre valami. Ha nem tetszik a nyugalom, akkor nekünk kell új dolgokat keresnünk és kipróbálnunk annak érdekében, hogy felpörögjenek a mindennapjaink.

Ha nincs párunk, akkor a szerelmi életünket is felpezsdíthetjük, mert a múlt árnyéka miatt nem engedünk közel magunkhoz új embereket, pedig ennek most itt van a lehetősége. Az új szerelem egyben új izgalmakat jelent. Párkapcsolat esetén türelemmel és megérzéssel lesz kezelhető az ingázó viszony. Vízöntő: Az elmúlt hetekben annyi csalódás ért, hogy teljesen magunkba fordultunk, pedig Mars szerint észre kellene vennünk, hogy milyen kívánatosak vagyunk, és mennyien próbálnak elcsábítani, ráadásul még mi magunk is megszerezhetnénk bárkit, akit akarunk.


Márciusban az sem kizárt, hogy a nagybetűs szerelem talál ránk, tehát mindenképpen ki kell lépnünk a biztonságos menedékünkből, hogy ismét játékba kerüljünk. A tavasz első havában bátran ismerkedjünk, és keressünk olyan elfoglaltságot, ami sikerélménnyel gazdagít!


Az isten azt tanácsolja, hogy szerezzünk új impulzusokat, mert különben túlságosan elnyelne a depresszió. Higgyük el, hogy a sors kárpótol a korábbi szenvedésért, nehézségekért, ám ezért nekünk is tenni kell!


Halak: Mars arra hívja fel a figyelmünket, hogy márciusban új szerelem érkezik az életünkbe, ráadásul az illető az lesz, akiről mindig is álmodoztunk. Az adott személy annyira ismerősnek tűnhet, hogy még az is megfordulhat a fejünkben, hogy a karmikus párunkkal hozott össze a sors.


Abban az esetben, ha már az ismerkedés elején komolynak érezzük a dolgot, akkor fontos, hogy a kezdetektől őszinték legyünk! Ez azonban nem vonatkozik az összes Halak szülöttre, tehát lehet, hogy inkább a bőséges kínálatot fogjuk élvezni.


Ha van párunk, akkor Mars arra figyelmeztet, hogy komoly gondjaink fakadhatnak abból, hogy az utóbbi időben elhanyagoltuk a partnerünket. Az remek, hogy sikeresek vagyunk a munkában, de törekedjünk a karrier és a magánélet egyensúlyára, mert ellenkező esetben, valamit, vagy valakit el fogunk veszíteni.


(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

Téli Tarot jóslat

Téli Tarot jóslat

Így alakulhat az évszak a jóskártya szerint!

http://ujhazak.com