Mit szeretünk a legjobban a húsvétban?

A készülődést, a családi összejövetelt, vagy valami mást imádunk a leginkább az ünnepben? Az emberek akkor sem egyformák, ha az ünnepekről van szó. Eleve egyesek a hátuk közepére sem kívánják az újabb kötelező ünnepet, úgyhogy inkább kihasználják a pár nap szabadságot, és elutaznak. Velük szembe állnak azok, akik alig várják, hogy összejöjjön a család, míg mások csak a készülődést, szervezkedést kedvelik.

Az április közepére eső húsvét is megosztja a csillagjegyek szülötteit, ezért most a horoszkópunk elárulja, hogy mit szeretünk a legjobban a húsvétban.

Kos: Esetünkben boldog várakozás előzi meg a húsvétot. Szeretünk dekorálni, tojást festeni, ám előfordul, hogy a kezdeti lelkesedés alábbhagy, olyankor pedig abbahagyjuk, amit csinálunk, ráadásul mire elérkezik az ünnep, addig rájövünk, hogy nem is várjuk.

Húsvétkor általában összegyűlik körülöttünk a család, nekünk pedig arra kell figyelnünk, hogy ne robbanjon ki veszekedés a húsvéti sonka felett.

Bika: Általában várjuk az ünnepeket, így a húsvétot is, mert együtt lehetünk a családunkkal, a jövőbe pedig optimistán tekintünk. A tojásfestést nem nekünk találták ki, de azért próbáljuk apró dekorációval megteremteni az ünnep hangulatát. Ezeket leggyakrabban megvesszük, mert nincs türelmünk ahhoz, hogy a saját kezünkkel készítsük el.

Ikrek: A nagy lakomákat szeretjük a legjobban a húsvétban. Ilyenkor azt sem bánjuk, ha az egész családra nekünk kell főzni, de azt is szeretjük, ha megkóstolhatjuk a nagyszülők nagyszerűt ételeit. A lényeg tehát az, hogy olyasmit együnk, amit máskor nem. Imádjuk, ha a konyhában tüsténkedhetünk, és megkóstolhatjuk a készülő ételeket, függetlenül attól, hogy az frissen elkészült sütemény, vagy leves.

Rák: Nem rajongunk a húsvétért, mert ahelyett, hogy egy asztalnál összegyűlünk a családdal, inkább kettesben lennénk a párunkkal. Főleg azért nem szeretünk a közeli és távoli rokonokkal ünnepelni, mert tudjuk, hogy megint érkeznek a szokásos kérdések, amelyek azt firtatják, hogy mikor házasodunk, mi a helyzet a munka terén. Az ilyen összejövetelekkor mindig azt kívánjuk, hogy csak legyünk már túl rajta.Oroszlán: Mindegy, hogy húsvét vagy karácsony, mert mindenképpen szeretjük az ünnepeket, amelyek eszünkbe juttatják a gyerekkori szép emlékeket. Jellemző ránk, hogy még felnőtt fejjel is őrizzük a hagyományokat.

Imádunk tojást festeni, de azzal is órákat töltünk el, hogy elkészítsük a dekorációt. A családi összejövetelt boldog pillanatként éljük meg, mert úgy gondoljuk, hogy végre együtt lehetünk, és talán a régi vitákat is sikerül elsimítani.

Szűz: Nem rajongunk az ünnepekért, de arra azért odafigyelünk, hogy meglepjük a szeretteinket valamilyen aprósággal, illetve a családi összejöveteleken is tiszteletünket tesszük. Az ilyen alkalmakkor mindig kicsit csendesebbek vagyunk, mint máskor, és hagyjuk, hogy mások beszélgessenek.

Ha van párunk, akkor legszívesebben vele töltjük az ünnepeket, hogy kicsit romantikázzunk, vagy közösen készítsük el az ünnepi fogásokat.

Mérleg: Nagyon szeretjük az ünnepeket, tehát a húsvétot is. Mivel remek kézügyességgel áldottak meg az égiek, ezért szeretjük ezt kamatoztatni. Ahogy karácsonykor, úgy húsvétkor is becsomagoljuk az összes ajándékot, a tojásokat pedig más-más technikával festjük. A kész dekorációból szívesen adunk a szeretteinknek. A remekműveinkkel évről évre sikert aratunk.

Skorpió: Jellemző ránk, hogy nem tartjuk észben az ünnepeket, emiatt nem ritka, hogy a barátok, rokonok emlékeztetnek, hogy hétfőn nem kell bemennünk a munkahelyünkre, mert húsvét lesz. Ez az oka annak, hogy nem készülünk az ünnepre, és a lakást sem dobjuk fel húsvéti dekorációval.

Amikor eljön annak az ideje, akkor elmegyünk a családi ebédre, vacsorára, de csak azért, mert így illik, ugyanis legszívesebben kihagynánk az ilyen eseményeket.

Nyilas: Ahogy a hangulatunk, úgy az ünnepekhez való viszonyulásunk is változó. Néha elkap az ünnepi hangulat, akkor pedig szívesen festjük a húsvéti tojásokat, de az is előfordul, hogy annyira sok a munkánk, hogy teljesen kimegy a fejünkből a húsvét.

A változó hozzáállásunk miatt a családi összejövetelek is felemásan alakulnak. Az egyik évben remek a hangulat az ünnepi asztalnál, de a következő esztendőben a szarkasztikus megjegyzéseink elveszi a rokonok étvágyát. Bak: Mindegy, hogy névnap, karácsony, vagy húsvét, mert Bakként minden ünnepet imádunk, ha azon összegyűlhet a családunk. A készülődésbe beleadjuk a szívünket és a lelkünket, mert számunkra az a legfontosabb, hogy a vendégeink elégedettek legyenek a menüvel és a hangulattal.

Az ünnepi asztalhoz már jó előre megveszünk mindent, nehogy hiány legyen valamiből. Ha hosszú órákat kell a konyhában töltenünk, akkor azzal sincs problémánk, mert királyi lakomával szeretnénk megvendégelni a családunkat.

Vízöntő: A húsvét általában csendesen telik nálunk, mert nem teszünk különösebb erőfeszítéseket azért, hogy finomabbnál finomabb fogásokat tegyünk az ünnepi asztalra, de arra azért figyelünk, hogy legyen valamilyen különlegesség.

Húsvétkor általában csak a szűk családi kör gyűlik össze, amivel teljesen meg vagyunk elégedve, ugyanis nem szeretjük a hangzavart. Ha ünnep van, akkor azokkal akarunk lenni, akiket tényleg nagyon szeretünk, mert az tesz boldoggá, ha velük beszélgethetünk.

Halak: A húsvétban az előkészületeket szeretjük a legjobban. Szívesen elmegyünk bevásárolni, és a dekorációról sem feledkezünk meg. Az otthonunkat általában az évszaknak megfelelően öltöztetjük fel.

Húsvétkor barkaágakat teszünk a vázába, nyuszis csecsebecséket rakunk ki, de természetesen a festett tojások sem hiányozhatnak a dekorációból. A hímzett tojást nem biztos, hogy a saját kezünkkel készítjük, mert inkább megvesszük a boltban látott szép darabot, ami passzol az otthonunk stílusához.

(Forrás: bien.hu)


Hozzászólások

Ez lesz a legjobb program számodra 2023 nyarán!

Ez lesz a legjobb program számodra 2023 nyarán!

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy hol érezheted magad a legjobban az évszakban.

Nyári mantra

Nyári mantra

Ez a mantra segíthet az évszakban.

Ezt tanítod az igaz szeretetről a világnak!

Ezt tanítod az igaz szeretetről a világnak!

Az alábbi horoszkópból kiderül, hogy mit adnak másoknak az egyes csillagjegyek.

Nyári hobbi horoszkóp

Nyári hobbi horoszkóp

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen szabadidős tevékenységet kellene kipróbálnod az évszakban.

Minden téren forróságot hoz az Oroszlánba lépő Mars

Minden téren forróságot hoz az Oroszlánba lépő Mars

Erre számíthatsz a május 20-tól július 9-ig tartó időszakban!

Így hat rád a Bikába lépett Jupiter!

Így hat rád a Bikába lépett Jupiter!

Mire számíthatsz a 2023. május 16. és 2024. május 26. közti időszakban?

Ekkor találhat rád a szerelem 2023 nyarán!

Ekkor találhat rád a szerelem 2023 nyarán!

Az évszak melyik havában lehet szerencséd az érzelmek terén?

Milyen árnyalatú az aurád?

Milyen árnyalatú az aurád?

A csillagjegyed jellemzői alapján kiderül, hogy milyen színű az aurád.

Ezt a dolgot talán soha nem bocsátod meg

Ezt a dolgot talán soha nem bocsátod meg

A csillagjegyed alapján mi az, amit nehezen, vagy soha nem nyelsz le?

Ezért fogadod el nehezen a hibáidat

Ezért fogadod el nehezen a hibáidat

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy miért esik nehezedre a beismerés.

http://ujhazak.com