Mit tartogat még 2016?

A születésünk havából kiderül, hogy mi várható az év utolsó időszakában.2016Nem lesz időnk pihenni a következő hónapokban, hiszen megállíthatatlanul közeledik 2016 vége, amikorra muszáj lezárnunk minden függőben lévő ügyünket, hogy a 2017-es esztendőt teljesen tiszta lappal indíthassuk.

Valószínűleg nagyjából magunktól is tudjuk, hogy mi vár még ránk az évben, ám a születésünk havának is van mit elárulnia arról, hogy az égiek mit tartogatnak a számunkra.

Január: Ha az év első havában láttuk meg a napvilágot, akkor rendkívül ambiciózusak vagyunk. A hatalmas tudásunkat szívesen megosztjuk másokkal. A kreativitásunknak köszönhetően az év végéig minden problémánkra meg fogjuk találni a megoldást, tehát nem marad függőben egy ügyünk se. Ez az érzelmi életünkre is igaz lesz, mert minden eddigi magánéleti gondunkat el fogjuk simítani.

Február: Az év második havában született emberek általában nagyon változékonyak, az életükre, sorsukra pedig a folyamatos hullámvasút jellemző. Az is jellemző rájuk, hogy nagyon vágynak arra, hogy minél magasabban legyenek a társadalmi ranglétrán, valamint nagyon fontos dolognak tekintik a szabadságot.

Az év maradék részében muszáj lesz alkalmazkodnunk a körülményekhez, mert ellenkező esetben nem tudunk egyről a kettőre lépni. Most kénytelenek leszünk kordában tartani a szabadság iránti vágyunkat, sőt, némi megalkuvás is kelleni fog, ha sikerrel szeretnénk zárni a 2016-os esztendőt. A következő hónapokban soha ne hagyjuk cserben azt, akinek szüksége van ránk, ugyanis nem tudhatjuk, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor nekünk lesz szükségünk az illetőre.

Március: Rengeteget foglalkozunk a jövővel, a sorsunk alakulásával, ha az év harmadik havában születtünk. Jellemző ránk, hogy félénken, titokzatosan élünk. Az ismerkedés, barátkozás nehezünkre esik, de ennek ellenére meg tudunk bízni másokban. Minket nehéz kihozni a béketűrésünkből. A kihívásokra passzívan reagálunk.

A 2016 végéig maradt hónapokban ki kell mozdulnunk a komfortzónánkból, ha szeretnénk sikeresen lezárni a függőben lévő ügyeinket. Nagy hiba lenne a csigaházunkból kipislogva figyelni a dolgok alakulását, mert azokat csak akkor tudjuk a javunkra fordítani, ha nem bujkálunk, hanem a kezünkbe vesszük az irányítást.

Nem kell rohanunk. Elég, ha csak először az orrunkat dugjuk ki, hogy megnézzük a külvilágot, de törekedjünk arra, hogy év végéig teljesen magunk mögött kell hagynunk a biztonságot jelentő fedezékünket.springoveÁprilis: Általában az érzelmeink befolyásolják a döntéseinket. Jellemző ránk, hogy amikor boldogok vagyunk, akkor is attól félünk, hogy később nem marad el ennek a böjtje. Kívülről ez nem látszik rajtunk, ezért az emberek számára vonzó, intelligens, impulzív személynek látszunk.

Amennyiben arra vágyunk, hogy a 2016-os év utolsó hónapjai jól alakuljanak, akkor muszáj lesz az eszünkre hallgatnunk. Ez nem jelenti azt, hogy semmibe kellene vennünk a megérzéseinket, hanem csak arról van szó, hogy ne érzelmi hatás alatt hozzunk döntéseket. Kivételesen vegyük rá magunkat arra, hogy alaposan utánajárunk a dolgoknak, amelyeket minden oldalról vizsgáljunk meg. A fontos döntéseinket észérvekkel alátámasztva hozzuk meg!

Május: Viharokkal van teletűzdelve az életünk, ha a tavasz utolsó havában születtünk. Ennek oka általában az, hogy túl makacsok vagyunk, és eszméletlen gyorsasággal gurulunk be. Néha szívesebben vagyunk egyedül, mint társaságban, mert nem vágyunk arra, hogy valaki mindig legyen körülöttünk.

Az év maradékában el kell fogadnunk, hogy olykor muszáj összefognunk másokkal annak érdekében, hogy a csapatmunkával érjünk el sikert. Ha képesek vagyunk elfogadni mások véleményét, és hajlandóak vagyunk másokkal dolgozni a jobb a jövő érdekében, akkor nagy esélye van annak, hogy sikerrel zárjuk az esztendőt.

Ha továbbra is kitartunk amellett, hogy csak nekünk lehet igazunk, visszautasítjuk a csapatmunkát, akkor azokban a helyzetekben is egyedül fogunk maradni, amelyekben mindenképpen szükségünk lenne mások támaszára, segítségére.

Június: Mindig a kedvességet keressük a körülöttünk élő emberekben. Általában vidámak, szerethető emberek vagyunk, ám ez nem előny, hanem hátrány lesz az év végéig. A jóságunk, ártatlanságunk, naivitásunk miatt sokat szenvedhetünk a következő időszakban.

A bajt elkerülhetjük azzal, ha csak azokat az embereket engedjük közel magunkhoz, akikben száz százalékosan megbízunk. Amennyiben nem így teszünk, akkor lesznek, akik kihasználnak, visszaélnek a bizalmunkkal. Ha ez megtörténik, akkor az nem fog előrevinni, hanem hátrányos helyzetbe fog taszítani.summerJúlius: Ha a nyár második havában születtünk, akkor rendkívül szórakoztató ember hírében állunk, de hajlamosak vagyunk mások tyúkszemére lépni, ezért jobb, ha mindenki nagyobb távolságot tart tőlünk. A különcségünk jól megmutatkozik a viselkedésünkben és az öltözködésünkben, ami soha nem giccses.

Ha szeretnénk boldog és sikeres évet zárni, akkor jól tennénk, ha tekintettel lennénk a környezetünkre. Ideje, hogy megtanuljuk, hogy minden sikeres ember mögött áll valaki, aki támogatja. Ez velünk sincs másképpen. Az év hátralévő részében kicsit hátra kell lépnünk, hogy azokat támogathassuk, akik a legfontosabbak a számunkra. Higgyük el, hogy mi is boldogabbak leszünk, ha őket annak látjuk.

Augusztus: Ha a nyár utolsó havában születtünk, akkor könnyen elfogadjuk a kihívásokat, és mindig készen állunk arra, hogy legyőzzük az akadályokat. Ha valami nem úgy alakul, ahogy akarjuk, akkor könnyen agresszívvá válunk. Az iróniánk gyakran lesújtó.

Az év hátralévő részében érthető, ha szeretnénk növelni a vagyonunkat, ráadásul erre minden esélyünk meglesz, de csak akkor, ha képesek és hajlandóak leszünk mérlegelni, és nem ugrunk bele minden lehetőségbe, ami az utunkba akad. Attól, hogy könnyen legyőzzük az akadályokat, még nem vagyunk sebezhetetlenek. A fásultságot megelőzhetjük, ha gyakrabban gyakoroljuk az önuralmat, és mindent minden oldalról körüljárunk.

Szeptember: Ha az ősz első havában születtünk, akkor szeretünk mindent megkritizálni, de ezt kellő tapintattal és logikával tesszük. A memóriánk nagyon jó, a szakmánk és a munkánk iránt pedig elkötelezettek vagyunk.

Az év utolsó részében konkrét sikereket érhetünk el, ha nem felejtjük el azt, hogy csak mi magunk teremthetünk akadályt magunk elé. Ha az energiánkat nem arra pazaroljuk, hogy másokat kritizáljunk, és nem keressük mindenben a rosszat, akkor boldogan inthetünk búcsút 2016-nak.

Október: Ha az ősz második havában születtünk, akkor a szépségünkkel lenyűgözzük a környezetünket. A természetünk ragyogó, ezzel pedig szinte bárkit magunkkal ragadhatunk. Általában elérjük a céljainkat, ezért sokan a szerencse gyermekének tartanak.

Az év utolsó része sok meglepetést tartogat a számunkra. Valószínűleg azt se fogjuk tudni, hogy hova kapjuk a fejünket. Jegyezzük meg, hogy nem az számít, hogy mennyi projekt zajlik körülöttünk, hanem az a fontos, hogy mennyi feladatot tudunk úgy elvégezni, hogy közben nem használjuk el az utolsó csepp energiánkat is. Emlékezzünk, hogy az, aki sokat markol, keveset fog.winter2November: Ha az ősz utolsó havában születtünk, akkor egyfelől irigylésre méltó az éles eszünk, másfelől utánozhatatlan módon győzzünk meg másokat az elképzeléseinkről. Az intelligenciánknak, éleslátásunknak köszönhetően nagyon jó színészek, orvosok és ügyvédek lehetünk.

Az év hátralévő részében nagy szükségünk lesz az éles eszünkre, rábeszélő képességünkre, mert rengeteg helyzetben fogunk ellenkező véleményekbe botlani. Fogadjuk el, hogy nem lesz mindig nekünk igazunk, valamint tartsuk tiszteletben, hogy másnak is lehet véleménye. Ha ügyesen taktikázunk, az adottságainkat pedig jól használjuk, akkor nem lesz olyan akadály, amit ne győznénk le.

December: Amennyiben a tél első havában születtünk, akkor vonzódunk az okkult témákhoz, a filozófiához, és mindenhez, aminek valami köze van az élet misztériumához. Előfordul, hogy túlságosan szerencsésnek érezzük magunkat, aminek a vége az, hogy gyakran az ajtófélfába verjük a fejünket.

Nem lesz kellemes 2016 utolsó időszaka, mert rengeteg akadály gördülhet elénk. Ezeket úgy győzhetjük le, ha észben tartjuk, hogy csak emberek vagyunk, tehát a szerencse nem állandó partnerünk, hanem csak néha mellénk pártol.

Jegyezzük meg, hogy a sikert mindig munka előzi meg, úgyhogy ne bízzuk magunkat a szerencsére. Mindig legyen egy vésztervünk, mert egyáltalán nem biztos, hogy az A terv beváltja a hozzáfűzött reményeket.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Problémamegoldás horoszkóp módra

Problémamegoldás horoszkóp módra

Így mászol ki a nehézségekből az asztrológia szerint.

Bakancslista-horoszkóp

Bakancslista-horoszkóp

Mi az, amit egyszer ki szeretnél próbálni az életedben a csillagjegyed alapján?

Szerelmi tanácsok tavaszra

Szerelmi tanácsok tavaszra

Neked mit tanácsol a horoszkóp a csillagjegyed alapján?

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Tíz bolygóegyüttállás befolyásolhatja az életünket április 6. és 12. között.

Így öltözz 2024 tavaszán!

Így öltözz 2024 tavaszán!

Neked mit tanácsol a horoszkóp?

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Mire számíthatsz 2024. április 1-jétől április 25-ig?

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

http://ujhazak.com