Mivel baltázhatod el a 2018-as esztendőt?

A horoszkóp szerint elég egyetlen dolog ahhoz, hogy tönkretedd az egész évet.Eltelt az év fele, ám még ugyanennyi hátravan belőle, ezért nem árt tudnod, hogy mi az az egyetlen egy dolog, amivel még mindig könnyen tönkreteheted az egész 2018-as esztendőt, legalábbis a horoszkópod szerint.

Kos: A pénzügyek terén kell nagyon óvatosnak lenned 2018 második felében! Ha nem akarod teljesen elrontani az évet, akkor figyelj oda a nagyobb kiadásokra, de azt is alaposan gondold át, hogy hova teszed a pénzedet, mert előfordulhat, hogy kifejezetten rosszul fogsz járni, ha nem fektetsz be valamibe.

A pénzügyek terén mindegy, hogy milyen irányból érkeznek a lehetőségek, mert az a legfontosabb, hogy mindig nagyon alaposan fontold meg azokat!

Bika: Teljesen elbaltázhatod a 2018-as évet, ha nem figyelsz oda jobban az érzelmek terén, de főleg akkor kell észnél lenned, ha szerelemről van szó. Tilos beleélned magad olyasmibe, amiben egyáltalán nem lehetsz biztos.

Emellett azt se felejtsd el, hogy a másik tudomására kell hoznod az érzéseidet! Jegyezd meg, hogy a kapcsolatokért mindig dolgozni kell! Abban az esetben, ha 2018-ban semmit sem szeretnél elveszíteni, akkor több munkát kell fektetned a szerelembe.

Ikrek: Valószínűleg az elmúlt 6 hónapban te is tapasztaltad, hogy idén sokkal több kockázatos dolog próbál megkísérteni, ezért 2018-ban muszáj okosan kordában tartanod a kalandvágyó természetedet. Mindig gondold át a lehetőségeidet, ha nem szeretnéd azzal elrontani az évet, hogy azért hagytál ki egy jó lehetőséget, mert nem mertél kilépni a komfortzónádból!

Amikor kockázatos döntést kell hoznod, akkor őrizd meg a nyugalmadat, hogy bölcs döntést tudj hozni az ügyben!

Rák: 2018-ban a munkád terén akadhatnak buktatók, amelyek között akadhatnak olyanok, amelyek az egész életedre kihatással lehetnek. Ha nem akarod ezzel elrontani az évet, akkor az eddiginél több energiát kell fordítanod a munkádra, hogy elkerülhesd a nagyobb bajokat!

Természetesen előfordulhatnak problémák, akadályok, nehézségek a munkádban, de mindezt meg tudod oldani, ha felkészült leszel, nem kételkedsz magadban, nem hezitálsz, hanem már az első veszélyre utaló jelnél cselekszel.

Oroszlán: Teljesen tönkreteheti a 2018-as évedet egy pletyka, emiatt mindenképpen legyél óvatos! Itt lehet szó arról, hogy rólad fognak pletykálni, de annak a veszélye sem kizárható, hogy te leszel az, aki tovább fog adni egy álhírt, ami miatt később kellemetlen helyzetbe kerülsz, esetleg elveszted a tekintélyed.

Ha nem akarod elbaltázni az évet, akkor függetlenül attól, hogy milyen hírt hallottál, azt mindig alaposan gondold át, majd döntsd el, hogy érdemes-e elhinni, illetve kinek adhatod tovább!

Szűz: Neked különösen most, a nyári szabadságok idején kell óvatosnak lenned, mert teljesen tönkreteheti a 2018-as évedet valami, ami utazás közben következhet be. Itt nem kell komoly bajtól tartani, vagy olyasmitől, amit ne lehetne egy kis odafigyeléssel elkerülni.

Ha például külföldre mész, akkor mindenképpen adasd be magadnak a szükséges oltásokat, köss baleset és poggyász biztosítást, az idegen környezetben a szokottnál jobban figyelj, ahogy akkor is, ha úton vagy valamerre!Mérleg: A te évedet az ígéretek tehetik tönkre. Lehet szó arról, hogy túlságosan könnyelműen megígérsz valamit, ami miatt később foghatod a fejedet, mert nem tudod, hogy hogyan teljesítsd, amit vállaltál. Az is megtörténhet, hogy neked ígérnek meg valamit, amit aztán nem tartanak be.

Abban az esetben, ha nem akarsz csalódni, akkor 2018-ban csak azt vedd készpénznek, ami már a múlté!


Skorpió: Neked a családodra kell jobban odafigyelned, ha nem akarod teljesen elrontani az évet. Ha nem fordítasz elég időt és energiát a szeretteidre, nem állsz mellettük, amikor szükségük lenne rád, akkor azt annyira meg fogod bánni, hogy később csak erre fogsz emlékezni, ha visszagondolsz 2018-ra.

Arra is számíts, hogy néhány dologból családi perpatvar alakulhat ki. Az ilyesmit nem szabad szőnyeg alá seperni, hanem jobb minél előbb tisztázni, a sértődés helyett pedig a megoldásokat, a kompromisszumokat keresd, mert ellenkező esetben elmérgesedhetnek az összetűzések.

Nyilas: Azzal az egy dologgal ronthatod el 2018-at, hogy kiégsz, mert nem osztottad be jól a kreatív energiádat. Ha egyszerre akarod megvalósítani minden tervedet, akkor lehet, hogy közelebb kerülsz a célodhoz, de az utolsó lépéseket nem tudod megtenni, mert elfogyott minden csepp energiád. Ha nem akarod ezzel elpuskázni az esztendőt, akkor gondolj az egész útra, amit próbálj lassabban végigjárni!

Bak: A te évedet a barátság terén ronthatja el valami, emiatt ezen a területen kell óvatosnak lenned! Lehetséges, hogy lesznek, akik nem a valódi arcukat mutatják, hanem csak szerepet játszanak, de arról is lehet szó, hogy elhanyagolsz egy kapcsolatot, emiatt elveszíthetsz valakit, akire számítottál, aki fontos volt a számodra.

Ha nem úgy akarsz visszaemlékezni 2018-ra, hogy ebben az évben láttál utoljára valakit, aki hiányzik, akkor tenned kell azért, hogy megőrizd a barátaidat, még akkor is, ha sok a dolgod, vagy éppen szerelmes vagy!

Vízöntő: Ahogy mindenkit, úgy téged is érnek sikerek és kudarcok 2018-ban, ám a te évedet elronthatja az, ha rosszul kezeled a kudarcokat. Azzal is elbaltázhatod az esztendőt, ha nem vonod le a megfelelő következtetést, hanem makacsul ugyanúgy haladsz tovább.

Ugyanakkor az is nagy hiba lenne, ha túlságosan sokáig rágódnál egy baklövéseden, de az is rossz hozzáállás, ha megkérdőjelezed önmagadat és a képességeidet. Ettől csak elveszítenéd a lendületedet, a bátorságodat, nem folytatnád az utadat, mert attól félnél, hogy megint kudarcot vallasz és újra szembe kell nézned ezzel az érzéssel.

Halak: Sok nehézséged származhat abból, ha nem figyelsz oda jobban az akaratod érvényesítésére! A rugalmasság alapvetően jó dolog, de csak addig, amíg nem hagyod, hogy mások a fejedre nőjenek.

Azt sem engedheted, hogy rávegyenek olyasmire, amit valójában nem akarsz, de arra is figyelned kell, hogy mások ne akadályozzanak meg a céljaid elérésében, mert 2018 végén meg fogod bánni, hogy hagytad magad befolyásolni.

(Forrás: bien.hu)


Hozzászólások

Bakancslista-horoszkóp

Bakancslista-horoszkóp

Mi az, amit egyszer ki szeretnél próbálni az életedben a csillagjegyed alapján?

Szerelmi tanácsok tavaszra

Szerelmi tanácsok tavaszra

Neked mit tanácsol a horoszkóp a csillagjegyed alapján?

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Tíz bolygóegyüttállás befolyásolhatja az életünket április 6. és 12. között.

Így öltözz 2024 tavaszán!

Így öltözz 2024 tavaszán!

Neked mit tanácsol a horoszkóp?

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Mire számíthatsz 2024. április 1-jétől április 25-ig?

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

A félelem horoszkópja

A félelem horoszkópja

Mitől tartasz a legjobban?

http://ujhazak.com