Művész horoszkóp

Milyen látásmódot képviselünk a művészetben és melyik művészet illik hozzánk a csillagjegyünk szerint?Kiállítással zárul a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti AlkotótelepJúnius 25-én a fővárosi és a vidéki múzeumok, könyvtárak, galériák tárt kapukkal, színes programokkal várják azokat a művészetkedvelőket, akik szórakozásra és tartalmas szombat estére vágynak. Ennek apropóján ismerkedjünk meg azzal, hogy a csillagjegyünk szerint mi jellemző ránk, ha művészetről van szó!

Kos: A kezdetet, a forrást, az élet tavaszi robbanását jelképezzük, ezért a mi művészetünk a kezdet, elindulás, ébredés. Kosként úgy véljük, hogy a művészet értelme az erőkifejtésben, az erő felhasználásában van. A kreativitásunkat próbáljuk tevékeny irányba terelni, emiatt könnyen az összegzett erők irányítója, mások vezetője válhat belőlünk.

Kosként merészen, nagy lendülettel csapunk bele a kifürkészhetetlen, nem mérlegelhető feladatokba. Szerintünk a művészet nem más, mint a bennünk feszülő erők kifejtésére szolgáló eszköz.

A kreativitásunkat a lendület, a kezdeményezőkészség, a küzdőkészség és az akaraterő alkotja. A bonyolult kérdéseket nem kedveljük, ahogy a felmerülő kételyeket, ellenvetést se, mert ezek csak elterelik az erőnket attól, hogy eredményes tevékenységet folytassunk.

Kos művész: Leonardo da Vinci, Vincent Van Gogh, Gustave Moreau, Francisco Goya

Bika: Amellett, hogy kitartóak vagyunk, még megállíthatatlanul is dolgozunk azért, hogy elérjük a célunkat, aminek érdekében hatalmas erőfeszítésekre vagyunk képesek, ezért azokat az akadályokat is legyőzzük, amelyeket mások képtelenek.

A művészetben az anyagformálás, formaalkotás hozza ki belőlünk a megbízhatóságot, nyugalmat, egyensúlyt. Az anyagban ösztönzést találunk, hiszen arra biztat, hogy formába öntsük, vénuszi szépséggel ruházzuk fel. A művészetben is jellemző ránk az aprólékos, a türelmes, a békés, az egyenletes, az egyensúlyra és a ritmus törekvő tevékenység.

Bika művész: Salvador Dali, Henri Rousseau, Gustave Boulanger.

Ikrek: Az átalakulás, a változékonyságot és a kettősséget képviseli a művészetünk. Az utóbbira utal a csillagjegyünk jelképe is, a két iker (Castor és Pollux), akik közül az egyik halandó a másik halhatatlan volt.

Ikrekként lételemünk a mozgás, a sokoldalúság. Minket a meglévővel szemben inkább az új, a még ismeretlen érdekel. Minden erőnkkel arra törekszünk, hogy tevékenyen, mozgékonyan irányítsuk a figyelmünket minden felé, amit megközelíthetünk, megismerhetünk. A művészetünkre a mozgékonyság, a légies és szétáradó hajlam jellemzi.

Ikrek művész: Paul Gauguin, Albrecht Durer, Henri Edmond Delacroix.7museum-visitors-draw-artwork-start-drawing-rijksmuseum-7Rák: A művészetünket a lelki megelégedés és a finomság különleges varázsa hatja át. Gyakran nyitott szemmel álmodozunk a múlton vagy a jövő dolgain. Emellett sokszor érdeklődünk a távoli dolgok iránt, és az is jellemző ránk, hogy képzeletbeli világban éljük át azt, amit a valóságban nem tudunk.

A művészetben az erős képzelet, a messzeségbe kalandozás jellemez, az alkotásainkban pedig megjelenik a hangulatingadozásunk, ugyanis a víz elemünk nem támogatja az akaraterő, a célkitűzés szétáradó módon való érvényesülését. Inkább az érzelmi életre koncentrálunk ezen a téren is.

Rák művész: Camille Corot, Amadeo Modigliani, Marc Chagall, Rembrandt, Rubens.

Oroszlán: Kreatív emberként nem pazaroljuk az időt az általános viselkedési elvekre, létfilozófiára. Emellett földi eszmények jellemeznek, és nincsenek a valóságtól elrugaszkodó, légies, túlzottan elvont ambícióink.

Mivel a csillagjegyünkben a Nap uralkodik, ezért a művészetben az életérzés teljessége vonz, mert a művészet mindig életigenlő, nagyvonalú. Ha művészettel foglalkozunk, akkor nem kapkodunk, hanem beleadunk mindent, mert ezzel hangsúlyozhatjuk ki a hatalmunkat, erőforrásainkat.

Oroszlán művész: Gustave Caillebotte, Aubrey Beardsley (grafikus)

Szűz: Az élet minden területén a tökéletességre törekszünk, és ez a művészetben sincs másképpen. A művészetünk gyakorlatias, anyagias feladatokra irányul. Mi az anyagot és az anyagi világot próbáljuk megismerni és kutatni.

A Bikákkal ellentétben mi nem önmagáért becsüljük az anyagot, és nem azzal foglalkozunk, hogy hogyan használhatjuk fel, hanem a mélyebb természetével próbálunk tisztába jönni. Ha ez sikerül, akkor rájövünk, hogy az anyag nem egy egyszerű, nyersen kézzelfogható valami, hanem titkokkal teli dolog.

Azt is szeretnénk kideríteni, hogy az ember hogyan viszonyul az anyagi létformához. Keressük az értelmet, az eredményt, amit természetesen próbálunk rendszerezni. A művészetünk tehát kutató törekvéssel párosul. Szűzként mindent kritikának vetünk alá, illetve nemesítjük az anyagot, a földies dolgokat pedig bizonyos szinten „átszellemítjük”.

Szűz művész: Bernard Lorjou, Anton Mauve.horoscopeMérleg: A harmóniával és a szépséggel függ össze az önkifejezésünk. A művészetünk a mértéket, az összhangot és az egyensúlyt jelképezi. Mindig két pólus között egyensúlyozunk, de végül megmaradunk a középpontban.

Ahogy az életben, úgy a művészetben is a harmóniára irányítjuk a figyelmünket. Esetünkben a formáknak nagy jelentősége van, mert ezek nem üres formaságot, hanem a harmóniát, az éles ellentétek áthidalását szolgálják. A művészetünket a világosan látott és tudott szellemi törekvések alkotják, aminek „grand art” lesz az eredménye.

Mérleg művész: Alberto Giacometti, Pierre Bounard, Édouard Détaille.

Skorpió: Az eszmények, az ambíciók, és a Főnix madárhoz hasonló újjászületés jelképezi a művészetünket. Mi a fizikai léten túli, az érzékfeletti világot szeretnénk megtapasztalni és legyőzni.

Élvezzük, ha a lélek titkait boncolgathatjuk, ráadásul erősen vonzódunk a misztikumokhoz, amihez remek képességekkel rendelkezünk. A művészetünkben az ellentétek a legélesebb, legvégletesebb formát képesek ölteni. Nem szokásunk az átlagos élet síkján maradni, hanem a magasabb régiókba emelkedünk.

A kreativitásunkkal az anyag legrejtettebb természetét próbáljuk megismerni, de ezt nem kívülről szemlélve, rendszerezve tesszük, mint a Szüzek, hanem a legközvetlenebb, legszemélyesebb módon. A hajlamaink, adottságaink a misztérium felé terelnek, a mágia pedig képesen hidat mutatni nekünk a véges és a végtelen között.

Skorpió művész: Pablo Picasso, Benvenuto Cellini, Auguste Rodin.

Nyilas: Imádunk utazni, a távolba tekinteni, és szívesen szétterjesztjük az önkifejezésünket. A kreativitásunk értelmi, szellemi, ha pedig párosul a tüzes lendülettel, akkor magas célok felé irányulhat.

A világban, a külső kapcsolatokban és az életben próbálunk érvényt szerezni a törekvéseinknek. A művészetet szeretjük arra használni, hogy magasabb rendű törvényt szolgáljunk, ezt átéljük, valamint szeretnénk másokat az egyetemesség elvének megismerése felé terelni.

Szeretjük a kifinomult formákat, a szertartásos, ünnepi külsőt. Az életigenlésünk és az életszeretetünk is kiterjed a művészetre. Mindemellett mozgékonyság, széles érdeklődés is jellemző ránk, az élet egészséges örömei pedig kiegyensúlyozott szerepet kapnak esetünkben.

Nyilas művész: Toulouse-Lautrec, William Blake, Adolphe von Menzelhoroscope2Bak: Minden erőnket bevetjük, hogy az uralmunk alá hajtsuk az anyagot. Minden gondolatunk, célkitűzésünk ezt szolgálja, mert az anyag merev, hajlíthatatlan, ami a legnagyobb mértékben képes kihívni az erőnket, uralkodásra való törekvésünket. Ha akadályba ütközünk, akkor az csak még jobban motivál, hogy győzzünk.

A művészetben a célt és a hivatást keressük, mert a lehető legmagasabb fokra szeretnénk eljutni. Amikor el akarunk érni valamit, akkor azt alaposan megtervezzük, majd türelmesen, kitartóan felépítjük.

A hatalmas erőnket a kijelölt feladatra összpontosítjuk. A szellemi-értelmi célok nem elégítenek ki, mert a kézzelfoghatóbb, keményebb, szilárdabb művészetet kedveljük. A kreativitásunk nem keres messzi távlatot. Ragaszkodunk a meglévő, egyszer elért elismeréshez.

Bak művész: Henri Matisse, Paul Cézanne, Maurice Utrillo

Vízöntő: Mivel mi mindig keressük, hogy miben különbözhetünk másoktól, ezért a művészetünk eredeti, zseniális, szabad téri. Önálló, független emberként nem tűrjük a megkötést.

A művészetben kiköveteljük a szabad teret, ezért számunkra nyűg a hagyomány, a fennálló és kiegyensúlyozott rend. Nekünk szárnyalnunk kell, a messzeséghez kell eljutnunk. Vízöntőként úgy gondoljuk, hogy az új egyben többet jelent, mert tele van lehetőséggel, de nem sejtett tartalmat.

Szabadságot, függetlenséget és új eszméket követelünk, és képesek vagyunk meglazítani azokat a korlátokat, amelyek megmozdíthatatlannak tűnnek. A kreativitásunk merész erőfeszítésekre biztat, ezért keressük a meglepően újat, az elavult ósdi helyett.

Vízöntő művész: Édouard Manet, Oswald Achenbach

Halak: A kreativitásunkra a művészi vagy a misztikus jelző illik. A művészetünkben a mindenség ébredhet öntudatra, maga a tudat pedig szétárad a mindenségben. Ebből mély lelkiség, örök tényekből fakadó ösztönösség születhet.

A világba érzéssel, szinte öntudatlanul kapcsolódunk be, az anyagon keresztül pedig a minden korlátozáson túlterjedő szellemvilággal lépünk kapcsolatba. Az erőinket nem kifelé, hanem befelé irányítjuk.

Halakként képesek vagyunk önmagunk legmélyebb részébe szállni, és koncentráltan kutatjuk a lélek végső, legmélyebb titkait. Ha kifelé halad az erőnk, akkor megszűnik a „kint” és a „bent”, mert a művészetben találkozik egymással ez a kettő, és egyetlen nagy értelmet kapnak.

Halak művész: Pierre Renoir, Michelangelo Buonoratti, Livia Gorka

(Forrás: harmonet.hu)

Hozzászólások

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

Téli Tarot jóslat

Téli Tarot jóslat

Így alakulhat az évszak a jóskártya szerint!

Az angyalok téli üzenete

Az angyalok téli üzenete

Neked mit tanácsolnak az angyalok a csillagjegyed alapján?

A mahjong kövek téli üzenete

A mahjong kövek téli üzenete

A csillagjegyed alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

http://ujhazak.com