Napi horoszkóp (április 01.)

Mit ígérnek mára a csillagok?HoroscopeElérkeztünk április első napjához, amin jobb lesz, ha vigyázunk, mert köztudott, hogy bolondok napja van. Szerencsére, a bolygók nem akarnak megviccelni minket, ugyanis inkább szép, kellemes szerdát ígérnek nekünk.

Kos: A Szűz jegyében álló Hold a munkát jelző területünket befolyásolja méghozzá jó értelemben. Ma senki sem állíthat meg minket. Tele leszünk energiával, és mindent véghezviszünk, amit elterveztünk.

Bika: A Vénusz továbbra is gondoskodik róla, hogy folytatódjon a jó időszakunk, ráadásul csatlakozik a Mars, aminek köszönhetően egyfajta tolóerőt kapunk. Szerdán spontán, aktív és magabiztos lesz a fellépésünk. Emellett a becsvágy is hajtani fog előre, aminek hála, végre leküzdjük azokat az akadályokat, amik már régebb óta idegesítettek.

Ikrek: A Szűz jegyében álló Hold egy kicsit visszavesz az energiánkból, hogy ezzel jelezze, idejelenne pihenünk, és a magánéletünkkel foglalkozni. Főleg a barátainkkal szeretnénk közös programot szervezni. Ha ez sikerül, akkor remekül fogunk szórakozni.

Rák: A rokonságunkat jelző területen áll a Hold. Intézzük úgy a szerdát, hogy találkozzunk velük, menjünk emberek közé, és keressük a kikapcsolódási lehetőségeket! A Hold még az érzékiségünket is felerősítheti.

Oroszlán: Habár a Jupitertől jó sugárzást kapunk, mégse lesz könnyű a mai nap, mert nehezen uralkodunk majd az érzéseinket, és ezért a tárgyilagossággal is problémáink akadnak. Nehezen tudunk a munkára figyelni.

Szűz: A Hold lendületet hoz az életünkbe. Ha ma feltétlenül dolgoznunk kell, akkor vigasztaljon minket a munka utáni szabadidőnk. Szervezzünk egy kedvünkre való programot, valamint jutalmazzuk meg magunkat!

horoscopeMérleg: A rutinfeladatok elvégzése közben semmit sem tudunk elrontani. Délutánra olyan remek kapcsolatba állnak össze a bolygók, amik nagy boldogságot hoznak az életünkbe, ha hagyjuk magunkat elvarázsolni.

Skorpió: A Szűz jegyében álló Holdtól olyan energiát kapunk, ami végre segít abban, hogy lendületesen belevágjunk valamibe, valamint a kockázatoktól sem ijedünk meg, hanem bátran szembenézünk azokkal. Ma leszámolhatunk a régi problémákkal, és eltakaríthatjuk az akadályokat.

Nyilas: A Jupiter hatására sokkal több vállalkozó kedv és tettrekészség lesz bennünk, mint korábban. Munka után mindenképpen menjünk szórakozni, mert annyi energiánk van, amivel vétek lenne otthon ülni.

Bak: A Szűz jegyében álló Hold olyan jó fényt vet ránk, ami arra ösztönöz, hogy beleugorjunk a munkába, és minden feladatot elvégezzünk. Este nagyon jó élmények várnak ránk, úgyhogy ne maradjunk otthon!

Vízöntő: Az Oroszlán jegyében álló Oroszlán nyugodt napot biztosít nekünk. Nem kell rohanunk, senki sem hajt, úgyhogy használjuk ki a békét és a csendet. Ma az sem okoz gondot, ha egyedül, vagy a szabadban kell töltenünk pár órát.

Halak: A Neptunusz és az Szaturnusz visszahúz minket, emiatt ne lepődjünk meg, ha nehezen kelünk reggel! Remélhetőleg megtehetjük, hogy lustálkodjunk egy kicsit a munka előtt. A mai napon érdekes emberekkel ismerkedhetünk meg.

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Ez történhet veled péntek 13-án!

Ez történhet veled péntek 13-án!

Vicces horoszkóp, ami segít kinevetni a balszerencsét.

Erre számíthatsz péntek 13-án!

Erre számíthatsz péntek 13-án!

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy kell-e tartanod balszerencsétől.

Mikulás horoszkóp

Mikulás horoszkóp

Neked milyen ajándékot szánt a télapó?

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Erre figyelj ma!

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Erre számíthatsz ma az érzelmek terén, ha van párod, vagy ha nincs!

Péntek 13. horoszkóp

Péntek 13. horoszkóp

Balszerencsés vagy szerencsés napod lesz?

Napi horoszkóp (december 17.)

Napi horoszkóp (december 17.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Csütörtökön új tapasztalatokat, ismeretségeket szerezhetünk. Ha egy kicsit magunkba nézünk, akkor rájöhetünk, hogy mit kell tennünk a céljaink elérése érdekében. Figyeljün...

Napi horoszkóp (december 16.)

Napi horoszkóp (december 16.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szerdán az érzelmeink kerülnek főszerepbe. Eljött az ideje, hogy átgondoljuk a céljainkat, vágyainkat, valamint azt, hogy az elmúlt időszakban milyen eredményeket sikerült...

Napi horoszkóp (december 15.)

Napi horoszkóp (december 15.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Kedden egyre jobban érezzük, hogy közelednek az ünnepek, mert az érzelmek, és az életünk kerül az előtérben. Gondoljuk át a szeretteinkkel való kapcsolatunkat, és azt, hog...

Napi horoszkóp (december 14.)

Napi horoszkóp (december 14.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hétfői bolygóállások miatt párkapcsolati nehézségekre kell számítanunk. Próbáljuk kerülni a felesleges vitákat! A munkában jó irányt vehetnek az ügyeink, de anyagi téren...

http://ujhazak.com