Napi horoszkóp (április 24.)

Mit ígérnek mára a csillagok?horoscoPénteken akadályokba ütközhetünk, de ez nem jelenti azt, hogy rossz úton járunk, és vissza kell fordulnunk. Ha segítségre van szükségünk, akkor merjünk kérni, a lehetőségeinket pedig minden oldalról ismerjük meg!

Kos: Ne akarjuk másokhoz mérni magunkat, hiszen a legfontosabb az, hogy önmagunknak megfeleljünk! Amennyiben elégedettek vagyunk, akkor ne foglalkozzunk azzal, hogy mások mit gondolnak rólunk!

Bika: Tisztán és világosan elmagyarázunk valamit, de ennek ellenére akad valaki, aki nem lesz képes megérteni azt a fontos üzenetet, amit próbáltunk elmondani. Ne bosszankodjunk emiatt, mert mi csak a saját munkánkért tartózunk felelősséggel!

Ikrek: Nehéz egy olyan ember érzelmeire hatni, aki régóta eltemette azokat, és nem akar ezen az állapoton változtatni. Amikor a helyzet megköveteli, hogy egy ilyen emberhez kerüljünk közel, akkor nagy a veszélye, hogy a szívünk megsérül az igyekvés közben.

Rák: Eleinte nagyon jól indul valami, de aztán találkozunk egy akadállyal, ami letöri a lelkesedésünket. Koncentráljunk a célunkra, mert akkor sikerül visszaülnünk a nyeregbe, és minden olyan lesz, mint az akadály előtt.

Oroszlán: Nem könnyű rejtegetni egy titkot, főleg akkor nem, ha egyre nagyobb a nyomás rajtunk emiatt. A titkolózás és aggódás sok energiánkat felőrli, ezért lehet, hogy jobb lenne szembenézni a következményekkel.

o-HOROSCOPESzűz: Félúton járunk a céljaink felé, amikor hirtelen kétségeink támadnak. Legszívesebben visszafordulnánk, amit megtehetünk, de jegyezzük meg, hogy sosem fogjuk megtudni, hogy mi van az út végén, ha most feladjuk!

Mérleg: Érezzük, hogy rengeteget dolgozunk, ezért örülnénk, ha valaki tisztelné, vagy jobban elismerné a teljesítményünket. Amikor pihenésre lenne szükségünk, akkor előfordulhat, hogy mások ezt nem fogják támogatni.

Skorpió: A legrosszabb, ami történhet velünk az, hogy a saját környezetünk rabjává válunk. Ha nem tudunk természetesen viselkedni, valamint képtelenek vagyunk elengedni magunkat, akkor feltöltődni sem tudunk.

Nyilas: Lazábban értelmezzük a szabályokat, mint mások. Olykor ez a hozzáállás jól jöhet, de jegyezzük meg, hogy az, aki játszik a tűzzel, sokat kockáztat, mert a dolgok visszafelé is elsülhetnek, akkor pedig nagy bajba kerülhetünk.

Bak: Nem kell ma döntést hoznunk, de továbbra is ismerkedjünk a lehetőségeinkkel, hogy tudjuk, milyen ösvényeket választhatunk! Csak akkor lehetünk nyugodtak, ha minden lehetséges irányt ismerünk.

Vízöntő: Ha sűrű napunk van, akkor is szakítsunk időt a romantikára, mert fontos, hogy érzelmileg feltöltődjünk. Amennyiben az életünk ezen területén elégedettek vagyunk, akkor más területeken is sikert érhetünk el.

Halak: Ha belekezdtünk valamibe, akkor szeretnénk befejezni, ám ez nem jelenti azt, hogy egyedül kell szembenéznünk az összes akadállyal. Kérjük olyan emberek segítségét, akik ugyanolyan fontosnak tartják az ügyet, mint mi, de nagyobb tapasztalattal rendelkeznek!

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

Ez történhet veled péntek 13-án!

Ez történhet veled péntek 13-án!

Vicces horoszkóp, ami segít kinevetni a balszerencsét.

Erre számíthatsz péntek 13-án!

Erre számíthatsz péntek 13-án!

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy kell-e tartanod balszerencsétől.

Mikulás horoszkóp

Mikulás horoszkóp

Neked milyen ajándékot szánt a télapó?

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Erre figyelj ma!

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Erre számíthatsz ma az érzelmek terén, ha van párod, vagy ha nincs!

Péntek 13. horoszkóp

Péntek 13. horoszkóp

Balszerencsés vagy szerencsés napod lesz?

Napi horoszkóp (december 17.)

Napi horoszkóp (december 17.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Csütörtökön új tapasztalatokat, ismeretségeket szerezhetünk. Ha egy kicsit magunkba nézünk, akkor rájöhetünk, hogy mit kell tennünk a céljaink elérése érdekében. Figyeljün...

Napi horoszkóp (december 16.)

Napi horoszkóp (december 16.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szerdán az érzelmeink kerülnek főszerepbe. Eljött az ideje, hogy átgondoljuk a céljainkat, vágyainkat, valamint azt, hogy az elmúlt időszakban milyen eredményeket sikerült...

Napi horoszkóp (december 15.)

Napi horoszkóp (december 15.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Kedden egyre jobban érezzük, hogy közelednek az ünnepek, mert az érzelmek, és az életünk kerül az előtérben. Gondoljuk át a szeretteinkkel való kapcsolatunkat, és azt, hog...

Napi horoszkóp (december 14.)

Napi horoszkóp (december 14.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hétfői bolygóállások miatt párkapcsolati nehézségekre kell számítanunk. Próbáljuk kerülni a felesleges vitákat! A munkában jó irányt vehetnek az ügyeink, de anyagi téren...

http://ujhazak.com