Napi horoszkóp (augusztus 22.)

Mit ígérnek mára a csillagok?HorosSzombaton a pihenés kapja a főszerepet, ám ez ne csak arról szóljon, hogy a lakásba maradunk. Menjünk társaságba még akkor is, ha ehhez semmi hangulatunk! A munkával ráérünk hétfőn foglalkozni.

Kos: Végre újra szabadnak, könnyűnek érezzük magunkat, a világot pedig szépnek és jónak látjuk. Használjuk ki ezt a pozitív életérzést arra, hogy elfelejtünk minden rosszat, ami az elmúlt időben történt velünk.

Bika: Felboríthatjuk a családunk, vagy a párunk programjait a szétszórtságunkkal. Ha hirtelen behívnak a munkahelyünkre, vagy túlórát vállalunk, akkor azért nem fogunk köszönetet kapni. Számítsunk rá, hogy sok váratlan vendég érkezik hozzánk!

Ikrek: Igazán élvezzük a mai napot. Gyönyörködünk a táj szépségeiben, a szabadban ebédelünk, amit néhány fröccsel öblíthetünk le. Amennyiben van párunk, akkor az este egy romantikus programmal záródhat.

Rák: Mozduljunk ki egy kicsit a házból, találkozzunk a barátainkkal, élvezzük a közös programokat! A beszélgetések során több dologra is fény derülhet, és hasznos tanácsokat kaphatunk. Később egy telefonhívás is vidámabbá teszi a szombat estét.

Oroszlán: Amikor harmónia költözik a párkapcsolatunkba, akkor mindig elbízzuk magunkat, és megfeledkezünk arról, hogy mennyi munkába került, hogy megteremtsük a békét. Jól válogassuk meg a szavainkat, mert megbánthatunk valakit!

HoroscopeSzűz: Amennyiben még szinglik vagyunk, akkor az elmúlt időben nagyon nyomaszt minket a magány. Mivel nem szeretjük kiönteni a lelkünket, emiatt a környezetünk nem érti, hogy miért vagyunk mostanában búskomorak. Ha társaságba hívnak, akkor menjünk el, és próbáljunk egy kicsit megnyílni a barátainknak!

Mérleg: Ha a hosszú hétvégén elutaztunk valahova, akkor biztos, hogy nagyon jól szórakozunk, és úgy érezhetjük, mintha kicseréltek volna. Törekedjünk arra, hogy a lehető legaktívabban töltsük a szabadidőnket!

Skorpió: Legyünk óvatosak, mert ma megint eluralkodhat rajtunk a gyűjtőszenvedély! Ennek a következménye egyrészről az, hogy többet költünk, mint kellene. Másrészről a tárgyak átvehetik az irányítást felettünk.

Nyilas: Álljunk ki önmagunkért! Határozottan utasítsuk vissza a minket ért igazságtalan vádakat, és verjük vissza a támadásokat, mert így visszavonulót fújnak a rosszakaróink. Ha úgy érezzük, hogy nincs erőnk vitatkozni, vagy ezt méltóságon alulinak érezzük, akkor azzal csak azt érjük el, hogy rágódni fogunk a problémán.

Bak: Legyünk egy kicsit ravaszak, mert ezzel könnyen elérjük a célunkat, a környezetünk pedig értékelni fogja, hogy használjuk az eszünket. Este csatlakozzunk egy vidám társasághoz! Mutassuk meg, hogy bennünk is tombol az életkedv!

Vízöntő: Unottnak és egykedvűnek érezzük magunkat ma, emiatt lehet, hogy sehova sincs kedvünk menni. Ha van egy estére szóló meghívásunk, akkor mindenképpen menjünk el, és viselkedjünk udvariasan még akkor is, ha ehhez nincs kedvünk!

Halak: Utáljuk a felfordulást, mégis szakítsunk időt a befőzésre! A munka mellett szól, hogy az anyagi helyzetünk nem a legjobb. A mai munkának meglesz az eredménye.

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Mikulás horoszkóp

Mikulás horoszkóp

Neked milyen ajándékot szánt a télapó?

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Erre figyelj ma!

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Erre számíthatsz ma az érzelmek terén, ha van párod, vagy ha nincs!

Péntek 13. horoszkóp

Péntek 13. horoszkóp

Balszerencsés vagy szerencsés napod lesz?

Napi horoszkóp (december 17.)

Napi horoszkóp (december 17.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Csütörtökön új tapasztalatokat, ismeretségeket szerezhetünk. Ha egy kicsit magunkba nézünk, akkor rájöhetünk, hogy mit kell tennünk a céljaink elérése érdekében. Figyeljün...

Napi horoszkóp (december 16.)

Napi horoszkóp (december 16.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szerdán az érzelmeink kerülnek főszerepbe. Eljött az ideje, hogy átgondoljuk a céljainkat, vágyainkat, valamint azt, hogy az elmúlt időszakban milyen eredményeket sikerült...

Napi horoszkóp (december 15.)

Napi horoszkóp (december 15.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Kedden egyre jobban érezzük, hogy közelednek az ünnepek, mert az érzelmek, és az életünk kerül az előtérben. Gondoljuk át a szeretteinkkel való kapcsolatunkat, és azt, hog...

Napi horoszkóp (december 14.)

Napi horoszkóp (december 14.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hétfői bolygóállások miatt párkapcsolati nehézségekre kell számítanunk. Próbáljuk kerülni a felesleges vitákat! A munkában jó irányt vehetnek az ügyeink, de anyagi téren...

Napi horoszkóp (december 13.)

Napi horoszkóp (december 13.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hét utolsó napját akkor tölthetjük el a legkellemesebben, ha pihenünk. A munkával holnapig ne foglalkozzunk. Ha döntést kell hoznunk, akkor szánjunk időt a lehetőségeink...

Napi horoszkóp (december 12.)

Napi horoszkóp (december 12.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szombaton kevesen tehetjük meg, hogy egész nap pihenjünk, ugyanis a csillagok arra biztatnak, hogy elvégezzük a folyamatban lévő ügyeinket. Az emberi kapcsolataink terén a...

http://ujhazak.com