Napi horoszkóp (augusztus 23.)

Mit ígérnek mára a csillagok?horoscopeA hosszú hétvége utolsó napjához érkeztünk, ezért előfordulhat, hogy a vasárnapunkba beleszól a munka. Amennyiben megtehetjük, akkor még ma is tegyük félre a tennivalókat, és élvezzük ki a pihenés utolsó óráit!

Kos: Szeretjük irányítani a környezetünket, de ma nem kell törnünk a fejünket, mert magától elrendeződnek a dolgaink. Hagyjuk, hogy a szeretteink irányítsák a nap eseményeit! Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy alkalmazkodjunk hozzájuk, és élvezzük a törődést!

Bika: Legnagyobb bosszúságunkra sok tennivaló szakadt a nyakunkba. A munka egyáltalán nem tesz boldoggá, és ez valószínűleg az eredményen is látszani fog. A közlekedésben legyünk óvatosak, kerüljük a balesetveszélyes helyzeteket, és lehetőleg ne üljünk autóba! Mélyedjünk el a gondolatainkban, vagy az alkotásban.

Ikrek: Ha nem várnánk vendéget, akkor biztos, hogy nem kelnénk fel az ágyból, hanem csak olvasnánk, aludnánk. Ma igazán ábrándos, kiegyensúlyozott hangulatba kerülünk. Élvezzük ki ezt a szép napot!

Rák: Ma egy kicsit bágyadtak vagyunk, ami nem baj, mert ez az állapot alkalmas arra, hogy átgondoljuk a tegnapi beszélgetéseket. Az álmodozó hangulatunk oda vezethet, hogy eltervezzük a jövőt, ám nem valószínű, hogy a ma született döntéseinket hosszú távon be tudjuk tartani.

Oroszlán: Lassan mi sem tudunk eligazodni az érzéseinken, mert a szívünkre, de az eszünkre is hallgatnánk. Ne kövessük el azt a hibát, hogy sokáig őrlődünk a kettős érzések között, és az időre se hagyatkozzunk, mert az eredmény nem fog tetszeni.

Szűz: Ahelyett, hogy kihasználnánk a hétvége utolsó napját, inkább dolgozunk. A szeretteink nem fognak együtt érezni velünk. Ők tartják magukat az eredeti terveikhez. Ez nem baj, mert az üres házban sokkal gyorsabban végzünk a munkával, és a pihenésre is jut időnk.

horoscope201234Mérleg: Tulajdonképpen semmi akadálya, hogy a vasárnapot pihenéssel töltsük, de gyötör a bűntudat, hogy miért nem az eltervezett munkánkkal foglalkozzunk. Emlékeztessük magunkat, hogy a hétvége a pihenésé! A feladataink elvégzéséhez kérjünk segítséget.

Skorpió: Akad valaki a környezetünkben, aki a segítségünkre szorul. Ha nem támogatjuk az illetőt, akkor teljesen egyedül fog maradni a problémájával. Ne foglalkozzunk az idővel, hanem áldozzuk az ismerősünkre az egész napot, mert így sikerülhet jobb kedvre derítenünk.

Nyilas: Ne értékeljük túl az ítélőképességünket, mert mi sem vagyunk csalhatatlanok! Ha az ismerőseink közül valaki felhívja a figyelmünket a tévedésünkre, vagy egy fontos részletre, ami felett átsiklottunk, akkor az első reakciónk ne a dühös visszautasítás legyen, hanem gondolkodjunk el a hallottakon!

Bak: A mai bolygóállások olyan románcot, flörtöt jeleznek, amelynek lesz folytatása. Akadhat valaki a környezetünkben, akiről azt feltételezzük, hogy nem tiszták a szándékai, pedig az illető nem akar rosszat.

Vízöntő: Ma megfoghatatlanul szépnek találjuk az életet, és ezt a környezetünk is észreveszi. A körülöttünk lévő emberek mosolyogva nézik a hirtelen, pozitív hangulatváltozásunkat, és mindent megtesznek, hogy legalább estig kitartson a derűnk.

Halak: Olyan kérdésekkel találkozunk, amelyeket elméleti oldalról nem lehet megközelíteni. Mivel a puding próbája az evés, ezért előfordulhat, hogy pillanatok alatt kiderül az igazság, ha kimondjuk, hogy elegünk van.

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Mikulás horoszkóp

Mikulás horoszkóp

Neked milyen ajándékot szánt a télapó?

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Erre figyelj ma!

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Erre számíthatsz ma az érzelmek terén, ha van párod, vagy ha nincs!

Péntek 13. horoszkóp

Péntek 13. horoszkóp

Balszerencsés vagy szerencsés napod lesz?

Napi horoszkóp (december 17.)

Napi horoszkóp (december 17.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Csütörtökön új tapasztalatokat, ismeretségeket szerezhetünk. Ha egy kicsit magunkba nézünk, akkor rájöhetünk, hogy mit kell tennünk a céljaink elérése érdekében. Figyeljün...

Napi horoszkóp (december 16.)

Napi horoszkóp (december 16.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szerdán az érzelmeink kerülnek főszerepbe. Eljött az ideje, hogy átgondoljuk a céljainkat, vágyainkat, valamint azt, hogy az elmúlt időszakban milyen eredményeket sikerült...

Napi horoszkóp (december 15.)

Napi horoszkóp (december 15.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Kedden egyre jobban érezzük, hogy közelednek az ünnepek, mert az érzelmek, és az életünk kerül az előtérben. Gondoljuk át a szeretteinkkel való kapcsolatunkat, és azt, hog...

Napi horoszkóp (december 14.)

Napi horoszkóp (december 14.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hétfői bolygóállások miatt párkapcsolati nehézségekre kell számítanunk. Próbáljuk kerülni a felesleges vitákat! A munkában jó irányt vehetnek az ügyeink, de anyagi téren...

Napi horoszkóp (december 13.)

Napi horoszkóp (december 13.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hét utolsó napját akkor tölthetjük el a legkellemesebben, ha pihenünk. A munkával holnapig ne foglalkozzunk. Ha döntést kell hoznunk, akkor szánjunk időt a lehetőségeink...

Napi horoszkóp (december 12.)

Napi horoszkóp (december 12.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szombaton kevesen tehetjük meg, hogy egész nap pihenjünk, ugyanis a csillagok arra biztatnak, hogy elvégezzük a folyamatban lévő ügyeinket. Az emberi kapcsolataink terén a...

http://ujhazak.com