Napi horoszkóp (december 19.)

Mit ígérnek a hét utolsó munkanapjára a csillagok?horoszkEzzel a péntekkel véget ér az évnek az utolsó olyan hete, amelyen hétfőtől péntekig kellett dolgoznunk. Most még a Hold a Skorpió jegyében áll, úgyhogy ma is vegyes, de egész jó napra számíthatunk.

Kos: Csodálatos napnak nézünk elébe. Ma minden jól megy, elsőre sikerül, aminek hatására jó kedvűek és aktívak leszünk. Menjünk, és találkozzunk a barátainkkal, mert a Hold segít, hogy az esténk is jól teljen. Ne feküdjünk le korán, mert meglepetéseket tartogatnak a nap utolsó órái.

Bika: Nagyon örülnénk annak, ha végre alaposan kialudhatnánk magunkat, de erre ma nincs lehetőségünk, mert szólít a kötelesség. Ennek ellenére könnyűnek érezzük a házimunkát, és még a konyhában is valami nagyszerűt alkothatunk. Este találkozzunk a barátainkkal, beszélgessünk, mert ennek kiváló hatása lesz ránk.

Ikrek: Csodálatos napunk lehet. Ma nyitottak vagyunk az újdonságokra, miközben egy jó ötletünk támadhat, amit feltétlenül meg kell valósítanunk. Máris kezdjük el a tervezést!

Rák: Az Uránusszal lépett kapcsolatba a Skorpió jegyében álló Hold, ezért mindenképpen vigyázzunk magunkra, és a kiadásainkra. Ma mindenben kissé mértéktelenek leszünk, és többet akarunk. Az is előfordulhat, hogy többet eszünk vagy iszunk, mint kéne.

Oroszlán: Továbbra is vásárlási lázban égünk, és nem bírunk ellenállni a kísértésnek. Amennyiben adósságaink vannak, akkor jobb, ha elkerüljük a várost. Ma jó atmoszférára és jó környezetre van szükségünk. Ha venni akarunk valamit, akkor az virág legyen. Este a Vízöntő jegyében álló Mars gyakorol hatást ránk, ami felpörget.

horoscopeSzűz: Habár a Hold még a Skorpió jegyében áll, a Merkúr a Bak jegyében van. Ez alapvetően jó hatást gyakorol ránk, ahogy az uralkodó bolygónk is. Most eljött az ideje, hogy mérleget készítsünk erről az évről. Délután támadhat egy-két ötletünk, amiket jegyezzünk fel. A Mars hatására összetűzésbe keveredhetünk, ezért fékezzük az indulatainkat!

Mérleg: Hold a Skorpió jegyében áll, és próbálja megközelíteni a Szaturnuszt, ami jót tesz nekünk. A kisugárzásunk varázslatos, de az uralkodó bolygónk, a Vénusz kellemetlenül kapcsolódik az Uránuszhoz, ami némi problémát okozhat. Lazításra csak az esti órákban lesz alkalmunk. Ez remek érzés lesz.

Skorpió: A Hold a Skorpió jegyében áll, de az Uránusz még mindig rosszul kapcsolódik a Plútóhoz, ami rossz hatással van ránk. Kimerültnek érezhetjük magunkat, de életörömben nem szenvedünk hiányt, és jól fogunk szórakozni. A mai kissé átlagos nap lesz. Nem lesznek drámai csúcs, de mélypontok se.

Nyilas: Fáradtnak érezzük magunkat, és ez másoknak is feltűnik, mert nem vagyunk túl jó bőrben. Az Uránusz elnyomja a szellemi energiánkat, emiatt fáradtak és lassúak vagyunk. Jól tesszük, ha korán lefekszünk aludni. Holnap úgy fogjuk érezni magunkat, mintha kicseréltek volna.

Bak: A Hold a Skorpió jegyében áll, a Mars a Vízöntő jegyében, és a Vénusz a Bak jegyében, mindez azt jelenti, hogy hatalmas stresszben lesz részünk. Amennyiben ezt könnyedén elfogadjuk, akkor jó napunk lehet. A kulcs tehát az, hogy vágjunk jó képet a helyzethez.

Vízöntő: A Mars a Vízöntő jegyében áll, ami azt jelenti, hogy az égiek mellettünk állnak. A Skorpió jegyében álló Hold energiát, vitalitást és motivációt kölcsönös nekünk, tehát ma sok mindent képesek vagyunk megvalósítani. Este az Uránusz fényszöge miatt összezavarodhatunk.

Halak: A csillagok továbbra is sikerekre buzdítanak minket. Remek nap áll előttünk, amit remélhetőleg ki tudunk használni. A Vénusz is olyan helyzetben áll, ami számunkra kedvező. Legyen szó bármilyen kérésről, kérdésről, biztos, hogy a barátainkra számíthatunk.

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Ez történhet veled péntek 13-án!

Ez történhet veled péntek 13-án!

Vicces horoszkóp, ami segít kinevetni a balszerencsét.

Erre számíthatsz péntek 13-án!

Erre számíthatsz péntek 13-án!

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy kell-e tartanod balszerencsétől.

Mikulás horoszkóp

Mikulás horoszkóp

Neked milyen ajándékot szánt a télapó?

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Erre figyelj ma!

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Erre számíthatsz ma az érzelmek terén, ha van párod, vagy ha nincs!

Péntek 13. horoszkóp

Péntek 13. horoszkóp

Balszerencsés vagy szerencsés napod lesz?

Napi horoszkóp (december 17.)

Napi horoszkóp (december 17.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Csütörtökön új tapasztalatokat, ismeretségeket szerezhetünk. Ha egy kicsit magunkba nézünk, akkor rájöhetünk, hogy mit kell tennünk a céljaink elérése érdekében. Figyeljün...

Napi horoszkóp (december 16.)

Napi horoszkóp (december 16.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szerdán az érzelmeink kerülnek főszerepbe. Eljött az ideje, hogy átgondoljuk a céljainkat, vágyainkat, valamint azt, hogy az elmúlt időszakban milyen eredményeket sikerült...

Napi horoszkóp (december 15.)

Napi horoszkóp (december 15.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Kedden egyre jobban érezzük, hogy közelednek az ünnepek, mert az érzelmek, és az életünk kerül az előtérben. Gondoljuk át a szeretteinkkel való kapcsolatunkat, és azt, hog...

Napi horoszkóp (december 14.)

Napi horoszkóp (december 14.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hétfői bolygóállások miatt párkapcsolati nehézségekre kell számítanunk. Próbáljuk kerülni a felesleges vitákat! A munkában jó irányt vehetnek az ügyeink, de anyagi téren...

http://ujhazak.com