Napi horoszkóp (február 18.)

Mit ígérnek mára a csillagok?horoscope2Szerdán a Hold a Vízöntő jegyből befolyásolja a napunkat, amin főszerepet kap a pihenés, egészség, konfliktusok és a sikerek. Lássuk, mire számíthatunk a csillagoktól a hét harmadik napján!

Kos: Az egészségünket jelző területen több bolygó is áll, amelyek arra sarkallnak, hogy vizsgáljuk át a gyógyszerek szavatossági idejét, és adjuk le a legközelebbi patikában azt, amely már lejárt. Délután számíthatunk egy problémára, amit meg kell oldanunk. Legyünk kompromisszum készek!

Bika: Sajnos a Hold cserben hagy minket, úgyhogy csak magunkra számíthatunk ma. Legyünk kedvesek, és nyugodtan kérdezzünk rá azokra a dolgokra, amiket nem értünk, mert csak így léphetünk előre. Este csináljunk olyasmit, amire régóta vágyunk!

Ikrek: Ma a Hold hagyja, hogy kicsit lazítsunk. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy engedjük a dolgokat megtörténni, és lássuk be, hogy az a probléma, amit sehogy sem tudunk megoldani, gyakorlatilag megoldhatatlan. Ma csakis önmagunkkal foglalkozzunk!

Rák: Ma semmi sem megy a tervek szerint, és könnyen felbosszanthatnak, úgyhogy tartsuk távol magunkat a provokációtól, és ne hagyjuk, hogy mások provokáljanak. Délután még rosszabb lesz a helyzet, mert a figyelmetlenségünk miatt hibázhatunk.

Oroszlán: A Hold és a Jupiter szemben áll egymással, ezért ma lépjünk bármit, biztos, hogy sikeresek leszünk. Mások csodálni fogják az erőnket, sőt, lesznek, akik titokban irigykednek ránk.

HoroscopeSzűz: A Vénusz és a Mars együtt áll és a jegyünkkel szemben helyezkedik el, a komoly párkapcsolatot jelző területünkön. Ez azt jelenti, hogy a mai nap tökéletes arra, hogy megtervezzük a párunkkal a közös jövőnket.

Mérleg: A Hold a jókedv és öröm területünkön áll. Ma szeretnénk mindent egyszerre elintézni, rendet akarunk rakni a lakásunkba, az irodánkban. Annak érdekében, hogy mindent megcsináljunk, amit akarunk, úgy fogunk mozogni, mint a forgószél.

Skorpió: A Hold közeledik a Naphoz, ám ez egyben azt is jelenti, hogy lassan rossz fényszöget zár be a Szaturnusszal, úgyhogy használjuk ki még a mai napot! Fogalmazzuk meg a kéréseinket az égiek felé! A szerelemre vonatkozó kívánságaink valószínűleg teljesülni fognak, de nem olyan egyszerűen, mint szeretnénk.

Nyilas: Előfordulhat, hogy a szüleink arra kérnek minket, hogy segítsünk az egyik barátjuknak. Ez nem olyan nagy dolog, úgyhogy tegyük meg azt, amit csak tudunk. Táplálkozzunk egészségesen, és mozogjunk többet!

Bak: Változatosságra csábít minket az Uránusz. Vegyünk elő egy cetlit, írjunk rá néhány helyet, ahova elmennénk. Lehet ez akár a kedvenc éttermünk.

Vízöntő: Mára ne tervezzünk túl sok feladatot, mert nem úgy fognak alakulni a dolgaink, ahogy azt elterveztük. Ha szeretnénk, ha nem, ma akkor is muszáj lesz türelmesnek lennünk.

Halak: A Jupiterrel szemben álló Hold miatt nagyon jó élmények várnak ránk, akkor is, ha egyedül, vagy a párunkkal töltjük a napot. Amennyiben szinglik vagyunk, akkor ma megismerhetünk valakit, akivel komolyra fordulhat a kapcsolatunk.

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Ez történhet veled péntek 13-án!

Ez történhet veled péntek 13-án!

Vicces horoszkóp, ami segít kinevetni a balszerencsét.

Erre számíthatsz péntek 13-án!

Erre számíthatsz péntek 13-án!

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy kell-e tartanod balszerencsétől.

Mikulás horoszkóp

Mikulás horoszkóp

Neked milyen ajándékot szánt a télapó?

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Erre figyelj ma!

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Erre számíthatsz ma az érzelmek terén, ha van párod, vagy ha nincs!

Péntek 13. horoszkóp

Péntek 13. horoszkóp

Balszerencsés vagy szerencsés napod lesz?

Napi horoszkóp (december 17.)

Napi horoszkóp (december 17.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Csütörtökön új tapasztalatokat, ismeretségeket szerezhetünk. Ha egy kicsit magunkba nézünk, akkor rájöhetünk, hogy mit kell tennünk a céljaink elérése érdekében. Figyeljün...

Napi horoszkóp (december 16.)

Napi horoszkóp (december 16.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szerdán az érzelmeink kerülnek főszerepbe. Eljött az ideje, hogy átgondoljuk a céljainkat, vágyainkat, valamint azt, hogy az elmúlt időszakban milyen eredményeket sikerült...

Napi horoszkóp (december 15.)

Napi horoszkóp (december 15.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Kedden egyre jobban érezzük, hogy közelednek az ünnepek, mert az érzelmek, és az életünk kerül az előtérben. Gondoljuk át a szeretteinkkel való kapcsolatunkat, és azt, hog...

Napi horoszkóp (december 14.)

Napi horoszkóp (december 14.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hétfői bolygóállások miatt párkapcsolati nehézségekre kell számítanunk. Próbáljuk kerülni a felesleges vitákat! A munkában jó irányt vehetnek az ügyeink, de anyagi téren...

http://ujhazak.com