Napi horoszkóp (február 20.)

Mit ígérnek mára a csillagok?o-HOROSCOPENem lesz nyugtunk pénteken, ugyanis a bolygók nagyon belelendültek abba, hogy befolyásolják az érzéseinket, cselekedeteinket, napunkat! Némelyikünk számára ez csupa jót jelent, de természetesen lesz, akinek nem ez lesz a hét legjobb napja, hiszen az Univerzumnak is meg kell tartania az egyensúlyt.

Kos: Az uralkodó bolygónk nem sokára visszatér hozzánk, amit már érezhetünk is, mert ennek megfelelően alakul a péntek. Tisztában vagyunk vele, hogy mit kell tennünk, és mi az, amit jobb elnapolni. Ma még nem mi kezdeményezünk. Jól fogjuk érezni magunkat a bőrünkben és arra is marad energiánk, hogy elvégezzünk egy kisebb munkát, ami fizikai erőt igénnyel.

Bika: A Halak jegyében tartózkodó Hold együtt áll a Neptunusszal, valamint bolygóhalmozódás van a 11. sorsterületünkön. Mindez azt jelenti, hogy a mai nap tökéletes a baráti összejövetelekhez, szórakozáshoz.

Ikrek: A hivatásunk területén bolygóhalmozódás figyelhető meg, ráadásul a Nap belépett a Halak jegyében, aminek köszönhetően remek napunk lesz, ha vidáman és jó hangulatban állunk hozzá a dolgokhoz. A kemény szavakkal ma nem megyünk semmire, főleg akkor nem, ha csapatban dolgozunk. Legyünk nagyon résen, mert ez a péntek nagyon fontossá válhat, ugyanis jelentős lépéseket tehetünk a célunk felé.

Rák: Négy fontos bolygó áll a Halak jegyében. Ez az egészségünk szempontjából fontos. Vigyázzunk magunkra, mert sokszorosan erősebb hatása lesz annak, amit ma a szervezetünkkel teszünk. Lehetőleg ne együnk készételeket, hanem vásároljunk alapanyagokat és főzzünk! Tartsunk húsmentes napot, valamint sör és bor helyett, forrásvizet igyunk! Lehetőleg menjünk korán aludni! Ha mindezt betartjuk, akkor egy évvel meghosszabbíthatjuk az életünket.

Oroszlán: A Halak jegyében bolygóhalmozódás van, ami a 8. napházunkat érinti. Ma már nincs értelme fontos dolgokba belekezdeni, hiszen vége a hét munkás részének. Jobb, ha inkább befejezzük a függő ügyeinket. Törődjünk többet az egészségünkkel, este pedig lazítsunk egy kellemes, illatos fürdővel.

horoszkSzűz: Szemben áll velünk a Nap, a Hold, a Vénusz a Mars, és a Neptunusz, tehát keblünkre ölelhetjük a világot! Szórakozzunk, beszélgessünk, mert másnak nincs értelme. Ne erőltessünk semmit, hanem csak hagyjuk, hogy a dolgok maguktól történjenek meg! Ne féljünk, mert minden a legnagyobb rendben lesz! Tartsunk egészségnapot!

Mérleg: Az egészségünket jelző területen bolygóhalmozódás van. Vidáman ébredünk, és ezt a jó kedvet egész nap megtarthatjuk. A Mars lassan a Kos jegyébe lép, ami azt jelenti, hogy a kompromisszumok fontos szerepet fognak betölteni az életünkben. A bókoknak mindig nagy hatásuk van, úgyhogy ne fukarkodjunk velük!

Skorpió: Az 5. sorsterületünket jelző területen bolygóhalmozódás van, ráadásul a Nap belépett a Halak jegyébe. Pénteken csak rutinmunkával foglalkozzunk! Mivel nagyon mélyek az érzéseink, ezért ma minden kapcsolatban, főleg a szerelemben, viszonzásra találunk. Valaki nagy szerepet kap az életünkben, mert kihozza belőlünk azokat a tulajdonságokat, amelyeknek létezéséről eddig nem is tudtunk.

Nyilas: A Hold a Halak jegyében áll, a Jupiter pedig kellemesen kapcsolódik a Marshoz. Jó egészségnek örvendünk, tele vagyunk életerővel, önbizalommal, ez a kombináció pedig nyerő párosítás. Ez a bolygóállás egy új családtag érkezését is jelenti.

HoroscopeBak: A Nap és a Mars helyet cserél a Halak jegyében, ezért nagyon jó hangulatban kezdjük a napot. Ma nem kell sietnünk, mert nem vár ránk döntő fontosságú esemény. Nem lesz azonban olyan felhőtlen a péntekünk, mert furcsa telefonhívásokat kaphatunk olyan személyektől, akik nem akarják elárulni, hogy kicsodák.

Vízöntő: A Nap a második, míg a Mars a harmadik napházunkban található, ezért ma sikerülnie kell annak, amit anyagilag elhatároznunk. Az energiabolygónk hatására olyan szavakat mondhatunk, amelyek remek érvek, úgyhogy pénzügyekben sikert arathatunk.

Halak: A személyiségünk területén áll a két életet adó bolygó, ami arra figyelmeztet minket, hogy törődjünk többet a szervezetünkkel. Reggelire együnk friss gyümölcsöt, ebédre salátát válasszunk, vagy főzeléket. A Neptunusz arra figyelmeztet, hogy halat is együnk.

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Ez történhet veled péntek 13-án!

Ez történhet veled péntek 13-án!

Vicces horoszkóp, ami segít kinevetni a balszerencsét.

Erre számíthatsz péntek 13-án!

Erre számíthatsz péntek 13-án!

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy kell-e tartanod balszerencsétől.

Mikulás horoszkóp

Mikulás horoszkóp

Neked milyen ajándékot szánt a télapó?

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Erre figyelj ma!

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Erre számíthatsz ma az érzelmek terén, ha van párod, vagy ha nincs!

Péntek 13. horoszkóp

Péntek 13. horoszkóp

Balszerencsés vagy szerencsés napod lesz?

Napi horoszkóp (december 17.)

Napi horoszkóp (december 17.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Csütörtökön új tapasztalatokat, ismeretségeket szerezhetünk. Ha egy kicsit magunkba nézünk, akkor rájöhetünk, hogy mit kell tennünk a céljaink elérése érdekében. Figyeljün...

Napi horoszkóp (december 16.)

Napi horoszkóp (december 16.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szerdán az érzelmeink kerülnek főszerepbe. Eljött az ideje, hogy átgondoljuk a céljainkat, vágyainkat, valamint azt, hogy az elmúlt időszakban milyen eredményeket sikerült...

Napi horoszkóp (december 15.)

Napi horoszkóp (december 15.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Kedden egyre jobban érezzük, hogy közelednek az ünnepek, mert az érzelmek, és az életünk kerül az előtérben. Gondoljuk át a szeretteinkkel való kapcsolatunkat, és azt, hog...

Napi horoszkóp (december 14.)

Napi horoszkóp (december 14.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hétfői bolygóállások miatt párkapcsolati nehézségekre kell számítanunk. Próbáljuk kerülni a felesleges vitákat! A munkában jó irányt vehetnek az ügyeink, de anyagi téren...

http://ujhazak.com