Napi horoszkóp (január 04.)

Mit ígérnek mára a csillagok?HorosElérkezett az utolsó szabadnap. Holnap hétfő, úgyhogy munkába kell állnunk. Mivel jövő hét igazán dolgosnak ígérkezik, ráadásul sokan még szombaton is kénytelenek leszünk húzni az igát, ezért igazán fontos, hogy ma még pihenjünk. De vajon a bolygóállások támogatják ezt, vagy inkább már ma se lesz nyugtunk?

Kos: Vegyünk egy mély lélegzetet, lazítsunk, és próbáljuk meg elfelejteni a problémáinkat, amik az utunkba állnak. Ezt muszáj megtennünk, mert csak így számolhatunk le a feszültséggel, és szabadíthatjuk fel a kreatív energiáinkat. Néha egy kis megállás kell ahhoz, hogy később minden jóra forduljon.

Bika: Szeretnénk nagy lépéseket tenni, de erre valaki más még nem áll készen. Legyünk türelmesek még akkor is, ha már indulnánk, ugyanis vannak az életben olyan dolgok, amiket nem lehet siettetni.

Ikrek: Úgy érezhetjük, hogy túl nagy terhet cipelünk, és lassan kimerülünk a súlya alatt. Ez csak is a mi hibánk, mert lenne, aki segítene, ha kérnénk tőle. Ha azonban még mindig fontosabb nekünk a büszkeségünk, akkor sokáig fogunk szenvedni.

Rák: Ne sajnáljunk magunktól egy kis kikapcsolódást, mert nekünk is jár a pihenés. Hagyjuk az olyan gondolatokat, hogy hogyan tölthetnénk hasznosabban az időnket! Ha egy kicsit el tudunk lazulni azzal nemcsak magunknak, hanem a környezetünknek is jót teszünk.

Oroszlán: Elmondjuk valakinek a titkunkat vagy egy gondolatunkat, ám ezt rögtön megbánhatjuk, mert lehet, hogy a lelkünk könnyebb lesz, de félni fogunk, hogy az illető visszaél azzal, amit hallott tőlünk. Amennyiben a megfelelő emberre bíztuk a titkunkat, akkor nem kell aggódnunk.

o-HOROSCOPESzűz: Utólag könnyű okosnak lenni. Ezt mi is érezzük most. Visszagondolunk egy korábbi eseményre, és rájövünk, hogy bölcsebben is dönthettünk volna. Már nincs mit tenni. Ami történt, megtörtént, úgyhogy kár ezen keseregni. Jegyezzük meg, hogy senki sem hozhatja mindig a legjobb formáját!

Mérleg: Szeretnénk mindenkinek a kedvében járni, ám mi sem tudunk ezerfelé figyelni, és közben még a saját érdekeinket is szem előtt kellene tartanunk. Készítsünk fontossági sorrendet, és értsük meg, hogy nem tudunk mindenkinek megfelelni!

Skorpió: Nekünk dolgozik az idő. Minél tovább kitartunk, annál biztosabb a siker. Maradjunk talpon, amíg csak tudunk, és akkor dőljünk hátra, ha biztosan tudjuk, hogy elég messze jutottunk.

Nyilas: Úgy érezzük, hogy mindenki elsétál mellettünk, senki sem ért meg minket, vagy észre sem vesznek. Ez a gondolat azonban csak a mi fejünkben létezik, úgyhogy ne engedjük, hogy eluralkodjon rajtunk.

Bak: Nehéz napunk lesz, ám bízzunk magunkban, mert akkor minden akadályt legyőzünk, és minden feladatra találunk megoldást. Ne adjuk át másnak az irányítást, hanem mi nézzünk szembe a problémáinkkal!

Vízöntő: Tartanunk kell ahhoz magunkat, amit ma kimondunk, úgyhogy jól gondoljuk át az álláspontunkat. Indulatból ne mondjunk semmit, mert nagy ára lenne a hirtelen felindultságból kimondott szavaknak.

Halak: Valaki annyira közel van hozzánk, hogy még akkor is kiállunk mellette, amikor már mindenki más magára hagyta. Ezzel szerezhetünk néhány ellenséget, ám nem hozunk rossz döntés, ha így is megéri ez a személy.

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

Ez történhet veled péntek 13-án!

Ez történhet veled péntek 13-án!

Vicces horoszkóp, ami segít kinevetni a balszerencsét.

Erre számíthatsz péntek 13-án!

Erre számíthatsz péntek 13-án!

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy kell-e tartanod balszerencsétől.

Mikulás horoszkóp

Mikulás horoszkóp

Neked milyen ajándékot szánt a télapó?

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Erre figyelj ma!

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Erre számíthatsz ma az érzelmek terén, ha van párod, vagy ha nincs!

Péntek 13. horoszkóp

Péntek 13. horoszkóp

Balszerencsés vagy szerencsés napod lesz?

Napi horoszkóp (december 17.)

Napi horoszkóp (december 17.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Csütörtökön új tapasztalatokat, ismeretségeket szerezhetünk. Ha egy kicsit magunkba nézünk, akkor rájöhetünk, hogy mit kell tennünk a céljaink elérése érdekében. Figyeljün...

Napi horoszkóp (december 16.)

Napi horoszkóp (december 16.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szerdán az érzelmeink kerülnek főszerepbe. Eljött az ideje, hogy átgondoljuk a céljainkat, vágyainkat, valamint azt, hogy az elmúlt időszakban milyen eredményeket sikerült...

Napi horoszkóp (december 15.)

Napi horoszkóp (december 15.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Kedden egyre jobban érezzük, hogy közelednek az ünnepek, mert az érzelmek, és az életünk kerül az előtérben. Gondoljuk át a szeretteinkkel való kapcsolatunkat, és azt, hog...

Napi horoszkóp (december 14.)

Napi horoszkóp (december 14.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hétfői bolygóállások miatt párkapcsolati nehézségekre kell számítanunk. Próbáljuk kerülni a felesleges vitákat! A munkában jó irányt vehetnek az ügyeink, de anyagi téren...

http://ujhazak.com