Napi horoszkóp (január 19.)

Mit ígérnek mára a csillagok?HoroscopeHétfő reggel a Hold a Bika jegyéből sugároz ránk és együtt áll a Plútóval. Ennek a hatását azonban befolyásolják a bolygók, melyek vagy megkönnyítik a napunkat, vagy ellenkezőleg, megnehezítik azt. Lássuk, hogy a horoszkópunk szerint, mi várható a hét első napján!

Kos: A Hold együtt áll a Plútóval, aminek az a pozitív eredménye, hogy energikusnak érezzük magunkat, úgyhogy ma nagy teljesítményre leszünk képesek. Este sem lesz okunk a panaszra, mert vidám szórakozást ígérnek az égiek.

Bika: Habár a Hold együtt áll a Plútóval, mégis kellemetlen fényszöget zár be az Uránusszal. Ezért ma ne foglalkozzunk az anyagi dolgainkkal, mert rosszul járunk, ha ma akarunk befektetni, vagy egy értékes dolgot vásárolnánk. Várjunk ezekkel egy kicsit!

Ikrek: Gyakorlati dolgokkal kellene ma foglalkoznunk, például rakjunk rendet, vagy javítsunk meg ezt-azt! A táplálkozásra is oda kell figyelnünk, mert túlzásokba eshetünk. A Vénusz-Jupitert szembenállása arra sarkall, hogy többet szórakozzunk.

Rák: Szeretnénk sokáig aludni, úgyhogy vegyünk ki szabadságot, mert akkor délután is azt tehetünk, amit akarunk. A Hold szemben áll a jegyünkkel, ebből fakadóan lehet, hogy valaki meg szeretne hívni minket valamilyen rendezvényre. Ne mondjunk nemet!

Oroszlán: Ma is hajszol minket a tegnapi Vénusz-Jupiter szemben állás. Ezen a helyzeten tovább ront, hogy a Vénusz és a Merkúr a Vízöntő jegyében áll, ami erősen nyugtalanít minket. Úgy érezzük, ma muszáj történnie valaminek. Ha nincs programunk délutánra, akkor találjunk ki valamit, például sportoljunk!

Szűz: Olyan meglepetésekre kell számítanunk, amik csak akkor lesznek kellemesek, ha a szívünkre hallgatunk. A Vénusz együtt áll az uralkodó bolygónkkal, ami szerelmes napot ígér nekünk.

Mérleg: Vidáman és szórakoztatón indul a napunk, ám könnyen kipattanhatnak viták és veszekedések. Döntsünk a szerelem javára, mert akkor jól telhet az egész hétfőnk. A Vénusz és a Merkúr a szerelem területünkön áll. Remélhetőleg otthon tölthetjük a délutánt, mert akkor a mai lehet az egyik legszebb napunk.

horoscope2Skorpió: Lendületesen indítjuk a hetet. A Mars a Halak jegyében, az ötödik sorsterületünkön áll, ám kicsit fogjuk vissza magunkat, mert több energiára van szükségünk. Ne terheljük túl magunkat, és ne hagyjuk, hogy eltereljék a figyelmünket!

Nyilas: Nagyon felpörögtek az események, ezért kímélnünk kellene magunkat. A Mars és a Neptunusz együtt állnak a Halak jegyében, ami törékennyé tesz minket, ezért egyáltalán ne terheljük magunkat! A Hold már közeledik a Vízöntő jegyéhez, ami kellemes érzéseket, gondolatokat ébreszt bennünk. Este tervezgessünk, találjunk ki új terveket!

Bak: Úgy érezzük, hogy ugyanúgy zajlanak az év első hetei, mint a tavalyi év utolsó napjai, pedig ez nem igaz, mivel most a Jupiter uralja az évet. Erősnek érezzük magunkat, ezért megérdemlünk egy kis jutalmat. Az estét töltsük a párunkkal!

Vízöntő: A Merkúr és a Vénusz a jegyünkben állt, emiatt nincs kizárva, hogy sokat idegeskedünk. Törekedjünk arra, hogy néha lazítsunk, és gondoljunk kellemes dolgokra! Ha tárgyilagosan szemléljük a dolgokat, akkor lehetőségünk nyílik arra, hogy elmélyedjünk, önvizsgálatot tartsunk.

Halak: Jobban kell vigyáznunk magunkra, mert kevés az erőnk, ezért könnyen ingerlékenyek, lehangoltak lehetünk ma. Téveszmék és illúziók ejthetnek csapdába, ami miatt úgy érezzük, mintha nem lennénk önmagunk, és nem tudjuk, hogy mi, micsoda.

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Ez történhet veled péntek 13-án!

Ez történhet veled péntek 13-án!

Vicces horoszkóp, ami segít kinevetni a balszerencsét.

Erre számíthatsz péntek 13-án!

Erre számíthatsz péntek 13-án!

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy kell-e tartanod balszerencsétől.

Mikulás horoszkóp

Mikulás horoszkóp

Neked milyen ajándékot szánt a télapó?

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Erre figyelj ma!

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Erre számíthatsz ma az érzelmek terén, ha van párod, vagy ha nincs!

Péntek 13. horoszkóp

Péntek 13. horoszkóp

Balszerencsés vagy szerencsés napod lesz?

Napi horoszkóp (december 17.)

Napi horoszkóp (december 17.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Csütörtökön új tapasztalatokat, ismeretségeket szerezhetünk. Ha egy kicsit magunkba nézünk, akkor rájöhetünk, hogy mit kell tennünk a céljaink elérése érdekében. Figyeljün...

Napi horoszkóp (december 16.)

Napi horoszkóp (december 16.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szerdán az érzelmeink kerülnek főszerepbe. Eljött az ideje, hogy átgondoljuk a céljainkat, vágyainkat, valamint azt, hogy az elmúlt időszakban milyen eredményeket sikerült...

Napi horoszkóp (december 15.)

Napi horoszkóp (december 15.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Kedden egyre jobban érezzük, hogy közelednek az ünnepek, mert az érzelmek, és az életünk kerül az előtérben. Gondoljuk át a szeretteinkkel való kapcsolatunkat, és azt, hog...

Napi horoszkóp (december 14.)

Napi horoszkóp (december 14.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hétfői bolygóállások miatt párkapcsolati nehézségekre kell számítanunk. Próbáljuk kerülni a felesleges vitákat! A munkában jó irányt vehetnek az ügyeink, de anyagi téren...

http://ujhazak.com