Napi horoszkóp (június 24.)

Mit ígérnek mára a csillagok?o-HOROSCOPESzerdán a munka gördülékenyen megy, ám a lelkivilágunkban már nem lesz ennyire fényes a helyzet. Néhány csillagjegy szülöttéhez jobb lesz hozzá sem szólni, míg másokkal madarat lehet fogatni.

Kos: Fontos változások várhatók a magánéletünkben, de nem valószínű, hogy ennek örülni fogunk, mert kész helyzet elé állíthatnak, ami felborzolja az idegeinket, hiszen utáljuk, ha valaki meg akarja mondani, hogy mit tegyünk.

Bika: Ha tehetnénk, akkor legszívesebben kihagynánk ezt a szerdai napot. Ma még arra is ráripakodunk, aki jót akar, ha azonban senki sem foglalkozik velünk, akkor az lesz a bajunk. Jól tesszük, ha este a lehető legkorábban lefekszünk!

Ikrek: Ha éjjel álmodtunk valamit, és emlékszünk rá, akkor feltétlenül írjuk le a látott szimbólumokat, amiknek a megfejtéséhez nem kell könyv, mert elég csak egy kicsit gondolkodnunk, és meg fogjuk érteni a rejtett üzenetet.

Rák: A testnek adjuk meg, ami a testé, a léleknek pedig adjuk meg, ami a léleké! Ma választ találhatunk a minket emésztő kérdésekre. Hívjuk össze a barátainkat egy kis csevegésre, mert ettől is megnyugszik a lelkünk!

Oroszlán: Akadályok nélkül járhatunk be egy utat. Használjuk ki, hogy most nem akaszt meg minket semmi, és rázzunk le magunkról néhány terhet! Sok apró elintéznivaló idegesít minket, ezért ne késlekedjünk ezek elintézésével!

Szűz: Rakjunk rendet magunk körül, mert lassan már mi sem tudjuk, hogy mit hova tettünk. Ezt intézzük el a lehető leghamarabb, hogy újra átlássunk mindent! Ha estére nincs programunk, akkor lepjük meg valamivel a párunkat!

horoszkMérleg: Olyan jókedvvel keltünk fel, hogy ezt átadhatjuk a környezetünknek. Igazán remek napunk lesz, mert a vidámságunkat senki sem törheti le. Ma mindennek a szebbik oldalát látjuk, és nem hagyjuk magunkat felbosszantani.

Skorpió: Ne adjunk választ addig, amíg nem vagyunk biztosak a dolgunkban! Ma még azt se ígérjük meg, hogy mikorra készülünk el a feladatainkkal! Legyen szó bármiről, az most nem olyan fontos nekünk, mint másoknak.

Nyilas: Ami nem megy, az nem kell erőltetni! Ezt tartsuk ma észben! Ha a magánéletünkben vannak problémáink, akkor most eljuthatunk arra a pontra, amikor ráébredünk, hogy nem érdemes hosszú távon kompromisszumot kötni.

Bak: Tény, a szellemi értékek fontosak, de idegesítő, ha folyton erről papolunk. Értsük meg végre, hogy prédikálással senkit sem változtathatunk meg! Ha példát mutatunk, akkor van arra esély, hogy másokat változásra ösztönözzünk.

Vízöntő: Jobb a kedvünk, mint korábban, de még mindig nem az igazi, mert csak téblábolunk, és várunk valamire, de mi sem tudjuk, hogy mire. Fejezzük be a lehető legkorábban a munkát, és menjünk emberek közé, hátha „odakinn” történik valami érdekes.

Halak: Ma az a veszély fenyeget minket, hogy az embereket, eseményeket nem olyannak fogjuk látni, amilyenek valójában. Ne halogassuk a problémák megoldását, hanem azonnal vegyük kezelésbe azokat!

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Mikulás horoszkóp

Mikulás horoszkóp

Neked milyen ajándékot szánt a télapó?

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Erre figyelj ma!

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Erre számíthatsz ma az érzelmek terén, ha van párod, vagy ha nincs!

Péntek 13. horoszkóp

Péntek 13. horoszkóp

Balszerencsés vagy szerencsés napod lesz?

Napi horoszkóp (december 17.)

Napi horoszkóp (december 17.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Csütörtökön új tapasztalatokat, ismeretségeket szerezhetünk. Ha egy kicsit magunkba nézünk, akkor rájöhetünk, hogy mit kell tennünk a céljaink elérése érdekében. Figyeljün...

Napi horoszkóp (december 16.)

Napi horoszkóp (december 16.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szerdán az érzelmeink kerülnek főszerepbe. Eljött az ideje, hogy átgondoljuk a céljainkat, vágyainkat, valamint azt, hogy az elmúlt időszakban milyen eredményeket sikerült...

Napi horoszkóp (december 15.)

Napi horoszkóp (december 15.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Kedden egyre jobban érezzük, hogy közelednek az ünnepek, mert az érzelmek, és az életünk kerül az előtérben. Gondoljuk át a szeretteinkkel való kapcsolatunkat, és azt, hog...

Napi horoszkóp (december 14.)

Napi horoszkóp (december 14.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hétfői bolygóállások miatt párkapcsolati nehézségekre kell számítanunk. Próbáljuk kerülni a felesleges vitákat! A munkában jó irányt vehetnek az ügyeink, de anyagi téren...

Napi horoszkóp (december 13.)

Napi horoszkóp (december 13.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hét utolsó napját akkor tölthetjük el a legkellemesebben, ha pihenünk. A munkával holnapig ne foglalkozzunk. Ha döntést kell hoznunk, akkor szánjunk időt a lehetőségeink...

Napi horoszkóp (december 12.)

Napi horoszkóp (december 12.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szombaton kevesen tehetjük meg, hogy egész nap pihenjünk, ugyanis a csillagok arra biztatnak, hogy elvégezzük a folyamatban lévő ügyeinket. Az emberi kapcsolataink terén a...

http://ujhazak.com