Napi horoszkóp (május 11.)

Mit ígérnek mára a csillagok?horoscoNem lesz könnyű a hét első napja! A bolygóállások miatt nehezen megy a munka, irigyeink akadhatnak, vagy a kapcsolatuk kerül válságba. Jó hír azonban, hogy ez a nap is csak 24 órából áll, és talán a kedd jobban alakul, de addig is lássuk, mire számíthatunk hétfőn!

Kos: Felejtsük el mára azt a tervet, hogy pályát módosítunk, mert később megbánjuk! Az égiek azt tanácsolják, hogy zárjuk le a függő ügyeinket, valamint gondoljuk át a felhalmozódott teendőket!

Bika: Rossz hír, hogy az emberek képtelenek normálisan viselkedni hétfőn. Ezt érzékelhetjük a boltban, vagy akár a közlekedésben. Már reggel készüljünk fel lelkiekben, hogy ma apró bosszúságok érnek, mert így vissza tudjuk majd fogni az indulatainkat.

Ikrek: A Mars egyre közelebb kerül a jegyünkhöz, ami nem tesz jót nekünk, mert hiába érezzük úgy a lelkünkben, hogy frissek vagyunk, fizikailag mégis hamarabb elfáradunk, mint máskor. Csak az vigasztalhat, hogy a rutin átsegít a nehéz órákon.

Rák: Jegyezzük meg, hogy minden munkahelyen akad olyan ember, aki rosszat akar a másiknak! Lehet, hogy ma mi leszünk a gonosz pletykák főszereplője. Beszéljünk a barátainkkal, mert velük megoldást találhatunk a problémákra!

Oroszlán: Feltámad bennünk a versenyszellem a hivatásunk területén, és meglátjuk a küzdelemre alkalmat adó lehetőségeket. Amennyiben nem akarunk lemaradni, akkor szükségünk lesz a kitartásunkra, leleményességünkre és erőnkre.

Szűz: A bolygóállások miatt előfordulhat, hogy semmi kedvünk a munkához ilyen szép időben. Ha a főnök nem lát, akkor nyugodtan lazíthatunk, és akár elkezdhetjük az idei nyaralás megtervezését is.

horoscope2Mérleg: Nem is hinnénk, hogy milyen apróságokon múlnak nagyon fontos dolgok. Ma nagyon figyeljünk oda a részletekre! Ha mégis elrontunk valamit, akkor ne keressünk bűnbakot, hanem gondolkodjunk a megoldáson.

Skorpió: Legyünk kedvesebbek a párunkkal! Attól, hogy megszokta a szidalmainkat, még nem élvezi azokat. Ha nem változtatunk a stílusunkon, akkor később ne lepődjünk meg azon, hogy a párunk elhagyott!

Nyilas: Lehet, hogy rossz a helyzetünk, ám annyira rossz nem lehet, hogy mindent elvállaljunk. Ne forgácsoljuk szét az erőnket! Ha valaki a kedvünkben szeretne járni, akkor ne spóroljunk a dicsérettel!

Bak: A Jupiter a betegségeket jelző területünkön áll. Nem kell krónikus betegségre számítanunk, mert inkább nyűgösek leszünk. Amennyiben egészségügyi problémánk van, akkor keressünk természetes megoldás!

Vízöntő: Hétfőn szabályosan menekülünk a racionális világban, hiszen ennek ismerjük a szabályait, ezért biztonságban érezzük magunkat, hogy nem tévedünk el. Ha sokat akarunk dolgozni, akkor ne fogadjuk a telefonhívásokat!

Halak: A Vénusz átvonul a szerelem házunkon, ez pedig egy találkozót jelent, de az kérdéses, hogy ezt később áldani, vagy átkozni fogjuk. Még mielőtt elfogadnánk, hogy elragad a szerelem, előbb ismerjük meg azt!

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Ez történhet veled péntek 13-án!

Ez történhet veled péntek 13-án!

Vicces horoszkóp, ami segít kinevetni a balszerencsét.

Erre számíthatsz péntek 13-án!

Erre számíthatsz péntek 13-án!

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy kell-e tartanod balszerencsétől.

Mikulás horoszkóp

Mikulás horoszkóp

Neked milyen ajándékot szánt a télapó?

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Erre figyelj ma!

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Erre számíthatsz ma az érzelmek terén, ha van párod, vagy ha nincs!

Péntek 13. horoszkóp

Péntek 13. horoszkóp

Balszerencsés vagy szerencsés napod lesz?

Napi horoszkóp (december 17.)

Napi horoszkóp (december 17.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Csütörtökön új tapasztalatokat, ismeretségeket szerezhetünk. Ha egy kicsit magunkba nézünk, akkor rájöhetünk, hogy mit kell tennünk a céljaink elérése érdekében. Figyeljün...

Napi horoszkóp (december 16.)

Napi horoszkóp (december 16.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szerdán az érzelmeink kerülnek főszerepbe. Eljött az ideje, hogy átgondoljuk a céljainkat, vágyainkat, valamint azt, hogy az elmúlt időszakban milyen eredményeket sikerült...

Napi horoszkóp (december 15.)

Napi horoszkóp (december 15.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Kedden egyre jobban érezzük, hogy közelednek az ünnepek, mert az érzelmek, és az életünk kerül az előtérben. Gondoljuk át a szeretteinkkel való kapcsolatunkat, és azt, hog...

Napi horoszkóp (december 14.)

Napi horoszkóp (december 14.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hétfői bolygóállások miatt párkapcsolati nehézségekre kell számítanunk. Próbáljuk kerülni a felesleges vitákat! A munkában jó irányt vehetnek az ügyeink, de anyagi téren...

http://ujhazak.com