Napi horoszkóp (május 28.)

Mit ígérnek mára a csillagok?horoscope201234Csütörtökön kellemes napra számíthatunk az égiek szerint, akik némelyikünket közelebb juttatja a céljához, míg másikunkat arra biztat, hogy vegyünk vissza a tempóból, és gondoljuk át a terveinket. Lássuk, mi várható a hét negyedik napján!

Kos: Csütörtökön olyan szinten ingadozik a hangulatunk, hogy érezzük, ez így egyáltalán nincs jó, mert nemcsak magunknak, hanem a környezetünknek is gondot okozunk a kiszámíthatatlanságunkkal. Ne keseredjünk el, hiszen bárkinek lehet rossz napja!

Bika: Izgalmas felfedezésben lehet részünk, és talán egy régi lehetőségre is ráakadunk, ha követjük a megérzésünket. Ma felkészültünk arra, hogy átlépjünk annak az ajtónak a küszöbét, amihez eddig nem volt bátorságunk.

Ikrek: Szeretnénk, ha valakinek megadatna az a lehetőség, ami nekünk nem. Önzetlen szándéktól vezérelve próbálunk segíteni az illetőnek ebben, de ettől még nem marad el a hála, amit a támogatásunkért kapunk cserébe.

Rák: Ma semmi sem állja az utunkat, úgyhogy véghezvihetjük egy régi tervünket. Ne halogassuk tovább a dolgot, fejezzük be a kifogások gyártását! Vágjunk bele a megvalósításba, mert a siker garantált!

Oroszlán: Semmit sem oldunk meg azzal, ha sokáig halogatunk egy ügyet, mert ezzel csak azt érjük el, hogy nehezebb lesz szembenéznünk a következményekkel, és a környezetünktől szinte lehetetlen lesz támogatást szerezni. Cselekedjünk!

Szűz: Lehetetlen elvárásokat támaszt elénk valaki. Ebben az a legbosszantóbb, hogy ma nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ellenkezzünk az illetővel. Tartsunk ki, hiszen hamarosan elérkezik a mi időnk!

o-HOROSCOPEMérleg: Hasonló célok vezetnek, mint másokat, ám nekik könnyű az útjuk, míg a miénk tele van akadályokkal. Lehet, hogy fáradtabban érünk az út végére, de mi sokkal több tapasztalatot szerzünk, mint mások.

Skorpió: Elég erősek vagyunk ahhoz, hogy egy negatív helyzetből is levonjuk a megfelelő tanulságot, így minden helyzetből kihozzuk a legjobbat. Tartsuk meg ezt a hozzáállást, hogy sikeresek maradjunk!

Nyilas: Csütörtökön úgy érezzük, hogy sok hibát vétettünk, aminek a következménye az, hogy nem tudunk haladni a terveinkkel. Nyugodjunk meg, még semmivel sem késtünk el, hisz van időnk megváltoztatni az elképzeléseinket.

Bak: Lehet, hogy kimerültünk, de tartsunk ki, mert nagyon közel a cél! Amennyiben most visszafordulunk, akkor mindent el fogunk veszíteni, amit eddig elértünk a munkánkkal. Vegyünk erőt magunkon, és egy utolsó hajrával fussunk be a célba!

Vízöntő: Amennyiben van némi időnk, akkor azt töltsük azokkal, akikkel jól érezzük magunkat, de gondoljunk azokra is, akik messze vannak. Ne tegyünk olyasmit, amivel kockáztatjuk a nagyobb céljaink elérését!

Halak: Valaki nagyon bosszant, mert úgy viselkedik, ahogy az nekünk egyáltalán nem tetszik, ám szeretjük az illetőt, ezért elnézzük a dolgot. Ha segítünk valakinek, akkor figyeljünk arra, hogy közben ne áldozzuk fel a boldogságunkat!

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

Mikulás horoszkóp

Mikulás horoszkóp

Neked milyen ajándékot szánt a télapó?

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Erre figyelj ma!

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Erre számíthatsz ma az érzelmek terén, ha van párod, vagy ha nincs!

Péntek 13. horoszkóp

Péntek 13. horoszkóp

Balszerencsés vagy szerencsés napod lesz?

Napi horoszkóp (december 17.)

Napi horoszkóp (december 17.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Csütörtökön új tapasztalatokat, ismeretségeket szerezhetünk. Ha egy kicsit magunkba nézünk, akkor rájöhetünk, hogy mit kell tennünk a céljaink elérése érdekében. Figyeljün...

Napi horoszkóp (december 16.)

Napi horoszkóp (december 16.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szerdán az érzelmeink kerülnek főszerepbe. Eljött az ideje, hogy átgondoljuk a céljainkat, vágyainkat, valamint azt, hogy az elmúlt időszakban milyen eredményeket sikerült...

Napi horoszkóp (december 15.)

Napi horoszkóp (december 15.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Kedden egyre jobban érezzük, hogy közelednek az ünnepek, mert az érzelmek, és az életünk kerül az előtérben. Gondoljuk át a szeretteinkkel való kapcsolatunkat, és azt, hog...

Napi horoszkóp (december 14.)

Napi horoszkóp (december 14.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hétfői bolygóállások miatt párkapcsolati nehézségekre kell számítanunk. Próbáljuk kerülni a felesleges vitákat! A munkában jó irányt vehetnek az ügyeink, de anyagi téren...

Napi horoszkóp (december 13.)

Napi horoszkóp (december 13.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hét utolsó napját akkor tölthetjük el a legkellemesebben, ha pihenünk. A munkával holnapig ne foglalkozzunk. Ha döntést kell hoznunk, akkor szánjunk időt a lehetőségeink...

Napi horoszkóp (december 12.)

Napi horoszkóp (december 12.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szombaton kevesen tehetjük meg, hogy egész nap pihenjünk, ugyanis a csillagok arra biztatnak, hogy elvégezzük a folyamatban lévő ügyeinket. Az emberi kapcsolataink terén a...

http://ujhazak.com