Napi horoszkóp (március 21.)

Mit ígérnek mára a csillagok?horoscopeSzombaton nem lesz felhőtlen napunk, mert a legtöbben kénytelenek leszünk a sarkunkra állni, ugyanis mások meg akarják mondani, hogy mit csináljunk, és velünk végeztetnék el a saját munkájukat.

Kos: Próbálunk haladni a célunk felé, de folyamatosan akadályokba ütközünk, ezért felül kell bírálnunk a korábbi döntéseinket. Jelöljünk ki magunk elé egy utat, amiről semmiféleképpen se térjünk le!

Bika: Olyan helyzetben kell megállnunk a helyünket, amilyenben egyszer már elbuktunk, emiatt most sokkal óvatosabbak vagyunk. Ne féljünk attól, hogy megint elkövetjük ugyanazt a hibát, mert a tapasztalataink átsegítenek a dolgon!

Ikrek: Megnyílunk valaki előtt, és őszintén beszélünk neki a gondjainkról. Az illető meghallgat, ám ő még mindig rejteget előlünk valamit. Ennek a problémának a megoldásához két ember kell. Amíg nem állunk készen mindketten, addig a gond megmarad.

Rák: Habár mi kértük a felelősséget, most mégis úgy érezzük, hogy valaki túlságosan nagy terhet rakott a vállainkra. Az illető elvárja, hogy helyette cselekedjünk, ezért ideje tisztázni, hogy hol vannak a határok!

Oroszlán: Nem szeretnénk megbántani másokat, de azt nem fogjuk hagyni, hogy olyasmire vegyenek rá, amit nem akarunk megtenni, vagy az elveink nem engedik, hogy megtegyük. Ha határozottak maradunk, akkor nem lesz baj.

Szűz: Próbálunk valakit biztosítani arról, hogy megértjük, ám nem akarjuk az összes szabadidőnket ráfordítani, hiszen vannak fontosabb dolgaink. Törekedjünk arra, hogy senki se sértődjön meg!

horos2Mérleg: Kevés az időnk arra a sok feladatra, ami ránk vár, ezért koncentráljunk arra, hogy a lehető legjobb formánkat hozzuk, és hozzunk ki mindenből annyit, amennyit tudunk. Akinek ez nem tetszik, annak a véleményével ne foglalkozzunk!

Skorpió: Valaki meg akar győzni a véleményéről, de mi úgy látjuk, hogy csak üres ideológiákat hangoztat. Ne foglalkozzunk az illetővel, hiszen mi tudjuk, hogy miben hiszünk, és miben nem.

Nyilas: Szeretnénk, ha valaki segítene megoldani a dolgainkat, ám csak magunkra számíthatunk. Most nekünk kell megoldásokat keresni, különben minden összezavarodik, és a dolgok irányítása kicsúszik a markunkból.

Bak: Jól esik, hogy szombaton végre elengedhetjük azt a rengeteg feszültséget, ami egész héten nehezítette az életünket. Ne feledkezzünk meg a kötelezettségeinkről, mert ellenkező esetben, csalódást okozhatunk valakinek!

Vízöntő: Nem lesz könnyű, de muszáj egyensúlyt találunk a terveink megvalósítása, az álmaink követése között, miközben még azt a személyt is boldoggá kell tennünk, aki nagyon fontos nekünk, és számít ránk. Ha mindez sikerül, akkor boldogok lehetünk.

Halak: A szívünk azt diktálja, hogy rúgjunk fel mindent, és kezdjünk új lappal, ám az eszünk jelzi, hogy előbb el kell varrni néhány szálat, mert addig elfelejthetjük a nyugodt alvást. Zárjunk le végre egy függő ügyet!

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

Mikulás horoszkóp

Mikulás horoszkóp

Neked milyen ajándékot szánt a télapó?

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Erre figyelj ma!

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Erre számíthatsz ma az érzelmek terén, ha van párod, vagy ha nincs!

Péntek 13. horoszkóp

Péntek 13. horoszkóp

Balszerencsés vagy szerencsés napod lesz?

Napi horoszkóp (december 17.)

Napi horoszkóp (december 17.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Csütörtökön új tapasztalatokat, ismeretségeket szerezhetünk. Ha egy kicsit magunkba nézünk, akkor rájöhetünk, hogy mit kell tennünk a céljaink elérése érdekében. Figyeljün...

Napi horoszkóp (december 16.)

Napi horoszkóp (december 16.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szerdán az érzelmeink kerülnek főszerepbe. Eljött az ideje, hogy átgondoljuk a céljainkat, vágyainkat, valamint azt, hogy az elmúlt időszakban milyen eredményeket sikerült...

Napi horoszkóp (december 15.)

Napi horoszkóp (december 15.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Kedden egyre jobban érezzük, hogy közelednek az ünnepek, mert az érzelmek, és az életünk kerül az előtérben. Gondoljuk át a szeretteinkkel való kapcsolatunkat, és azt, hog...

Napi horoszkóp (december 14.)

Napi horoszkóp (december 14.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hétfői bolygóállások miatt párkapcsolati nehézségekre kell számítanunk. Próbáljuk kerülni a felesleges vitákat! A munkában jó irányt vehetnek az ügyeink, de anyagi téren...

Napi horoszkóp (december 13.)

Napi horoszkóp (december 13.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hét utolsó napját akkor tölthetjük el a legkellemesebben, ha pihenünk. A munkával holnapig ne foglalkozzunk. Ha döntést kell hoznunk, akkor szánjunk időt a lehetőségeink...

Napi horoszkóp (december 12.)

Napi horoszkóp (december 12.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szombaton kevesen tehetjük meg, hogy egész nap pihenjünk, ugyanis a csillagok arra biztatnak, hogy elvégezzük a folyamatban lévő ügyeinket. Az emberi kapcsolataink terén a...

http://ujhazak.com