Napi horoszkóp (március 23.)

Mit ígérnek mára a csillagok?horosRengeteg energiával vághatunk bele az új hétbe, ám a Mars nem csak az erőről gondoskodik, hanem arról is, hogy ingerlékenyebbek, türelmetlenebbek legyünk, mint máskor, ezért vitákra kell számítanunk.

Kos: Legyünk nagyon óvatosak hétfőn, és különösen az egészségünkre ügyeljünk! Rengeteg energia tombol bennünk, amiket remekül kamatoztathatunk, ha hagynak minket egyedül, önállóan dolgozni. Ma sok elképzelésünket megvalósíthatjuk. Ne hagyjuk, hogy bárki is alkudozni kezdjen velünk!

Bika: Valószínűleg a tudatalattink miatt érezzük olyan feszültnek és ingerlékenynek magunkat. Keressük meg ennek az okát, ha nem akarjuk egész nap csalódottnak érezni magunkat. Hétfőn jótékonysági akciókkal segíthetünk másoknak.

Ikrek: Hétfőn nem lehetünk magányos farkasok, mert muszáj lesz másokkal együtt dolgoznunk, ugyanis az energiánkat csak akkor tudjuk jól felhasználni, ha csapatban dolgozunk. Ugyancsak emellett szól az is, hogy a céljainkat is csak akkor tudjuk a legjobban szolgálni, ha másokkal együtt működünk.

Rák: Miközben haladunk a célunk felé, muszáj figyelembe vennünk mások érdekeit is. Ha valaki megpróbálja keresztezni a sikerhez vezető utunkat, akkor próbáljuk meg meggyőzni az illetőt arról, hogy közösek a céljaink!

Oroszlán: A mai nap kiváló egy külföldi úthoz, ami a lelkünkre is jó hatást gyakorolhat. A Mars nagyon sok energiát ad nekünk, ám ezek vitára ösztönözhetnek. Legyünk sokkal türelmesebbek, főleg a párunk rokonságával szemben.

Szűz: Vigyázzunk a meggondolatlan, heves reakciókkal! Ma jól tesszük, ha felülvizsgáljuk a biztosításainkat olyan szempontból, hogy azok mennyire felelnek meg a jelenlegi élethelyzetünknek. A hosszú távú pénzügyi terveinket is át kell gondolnunk.

HoroscopeMérleg: A Marstól nagyon sok energiát kapunk, aminek a felhasználásával könnyen haladhatunk a munkába. A felesleges vitákat azzal kerülhetjük el, ha egyedül dolgozunk. Vigyázzunk a szúró szerszámok és gépek használatakor!

Skorpió: A Mars miatt nehezebben értünk szót a kollégákkal, alkalmazottakkal, ezért sok vitára számíthatunk hétfőn, ha nem tudunk uralkodni magunkon. A Mars emellett fejfájásra és gyulladásos betegségekre is hajlamosabbá tesz.

Nyilas: Tömve vagyunk energiával, de az önfegyelem terén akár napokig is problémáink lehetnek. Ennek oka az, hogy szórakozásra vágyunk. Ne tagadjuk meg magunktól a kikapcsolódást azért, mert hétköznap van! Keressünk aktív, de veszélytelen fizikai szórakozást.

Bak: Legyünk óvatosak, mert ma mélyről feltörő motiváció, vagy egy régi emlék próbálja befolyásolni a cselekedeteinket. Ha ezzel tisztában vagyunk, akkor az irányításunk alatt tarthatjuk a helyzetet, és még sokat is tanulhatunk önmagunkról.

Vízöntő: Minden adottságunk megvan ahhoz, hogy másokat befolyásoljunk, meggyőzzünk, ám nem ártana, ha kicsit visszafognánk magunkat, mert senki sem szereti, ha valaki folyton okoskodik.

Halak: Hétfőn az kötheti le a gondolatainkat, hogy mennyi vagyonunk és értékünk van. Emlékeztessük magunkat, hogy nem az határozza meg az embert, hogy mennyire van kitömve a zsebe! Foglalkozzunk inkább azzal, hogy mit tudunk tenni a megélhetésünkért.

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Erre számíthatsz péntek 13-án!

Erre számíthatsz péntek 13-án!

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy kell-e tartanod balszerencsétől.

Mikulás horoszkóp

Mikulás horoszkóp

Neked milyen ajándékot szánt a télapó?

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Erre figyelj ma!

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Erre számíthatsz ma az érzelmek terén, ha van párod, vagy ha nincs!

Péntek 13. horoszkóp

Péntek 13. horoszkóp

Balszerencsés vagy szerencsés napod lesz?

Napi horoszkóp (december 17.)

Napi horoszkóp (december 17.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Csütörtökön új tapasztalatokat, ismeretségeket szerezhetünk. Ha egy kicsit magunkba nézünk, akkor rájöhetünk, hogy mit kell tennünk a céljaink elérése érdekében. Figyeljün...

Napi horoszkóp (december 16.)

Napi horoszkóp (december 16.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szerdán az érzelmeink kerülnek főszerepbe. Eljött az ideje, hogy átgondoljuk a céljainkat, vágyainkat, valamint azt, hogy az elmúlt időszakban milyen eredményeket sikerült...

Napi horoszkóp (december 15.)

Napi horoszkóp (december 15.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Kedden egyre jobban érezzük, hogy közelednek az ünnepek, mert az érzelmek, és az életünk kerül az előtérben. Gondoljuk át a szeretteinkkel való kapcsolatunkat, és azt, hog...

Napi horoszkóp (december 14.)

Napi horoszkóp (december 14.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hétfői bolygóállások miatt párkapcsolati nehézségekre kell számítanunk. Próbáljuk kerülni a felesleges vitákat! A munkában jó irányt vehetnek az ügyeink, de anyagi téren...

Napi horoszkóp (december 13.)

Napi horoszkóp (december 13.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hét utolsó napját akkor tölthetjük el a legkellemesebben, ha pihenünk. A munkával holnapig ne foglalkozzunk. Ha döntést kell hoznunk, akkor szánjunk időt a lehetőségeink...

http://ujhazak.com