Napi horoszkóp (november 16.)

Mit ígérnek mára a csillagok?horoscope2Új hét kezdődik, melynek első napján fontos, hogy józanul gondolkodjunk a munkában, az egészségünkre figyeljünk oda jobban, a párkapcsolatunkban és emberi kapcsolatainkban pedig rendezzük a konfliktusokat.

Kos: Külföldi vagy tudományos dolgokkal kell ma foglalkoznunk, mert ezekben sikert arathatunk. Amennyiben iskolába járunk, akkor jó jegyeket fogunk kapni, míg idegen nyelv tanulás esetén könnyen megjegyezzük a szavakat.

Bika: A Hold arra utasít, hogy vegyük komolyabban a munkát, céljainkat, valamint törődjünk a szüleinkkel, illetve a párunk szüleivel. Ha konfliktusunk van valakivel, akkor rendezzük el, különben elmérgesedhet a helyzet!

Ikrek: A 11. sorsterületünkön áll a Hold, ami az álmok, vágyak, remények, másodszülöttek területe. Ma valóra válhatnak a vágyaink. Amennyiben gyereket szeretnénk, akkor ez a kívánságunk is teljesülhet.

Rák: A párkapcsolatunk területén áll a Hold, emiatt erre kellene több figyelmet fordítanunk. Ideje felfrissíteni, új alapokra helyezni a kapcsolatunkat. Töröljük el a rossz szokásokat, majd koncentráljunk a megújulásra.

Oroszlán: Hétfőn az akaraterőnkkel tűnhetünk ki a tömegből. Ahogy mindig, úgy ma is küzdünk valamiért, amit minden áron el akarunk érni. A kemény munkáért cserébe meg fogjuk kapni a jutalmunkat.

Szűz: Amennyiben a párunk nem látnok, akkor osszuk meg vele a problémáinkat, mert magától nem fogja kitalálni azokat. Mondjuk el, hogy min szeretnénk változtatni! Még mielőtt mást kritizálnánk, nézzünk magunkba!horoscopeMérleg: Mélyrepülésbe kezdtek az érzelmeink, amiért mások szertelenek, barátságtalanok, ám nem ez az igazi probléma, hanem az, hogy mi még a szeretteinkkel szemben is bizalmatlanok vagyunk. Ne mondjunk le a boldogságról!

Skorpió: A Szaturnusz érinti az anyagi javakat jelző területünket, emiatt ma az önértékelésünk és munkaerő piaci értékünk is napirendre kerül. Fontos, hogy most mindenképpen maradjunk józanok!

Nyilas: Az otthonunk körül, a családunkban, vagy az ingatlanunkkal kapcsolatban akadhat problémánk. A csillagok arra utasítanak, hogy képezzük magunkat, ha arra vágyunk, hogy jobban elismerjenek!

Bak: A Plútó és a Hold együttállása miatt biztos, hogy új emberek lépnek be az életünkbe. A kérdés velük kapcsolatban az lesz, hogy a segítőszándék vezérli őket, vagy bonyolítani akarják az életünket.

Vízöntő: Munka, betegség, táplálkozás, szolgálat, alkalmazottak, szokások. A mai napon ezekkel a témákkal kell foglalkoznunk. Amennyiben Szűz az aszcendensünk, akkor nagyon alaposak leszünk.

Halak: A csillagjegyünkben álló Neptunusz miatt a narkotikumokra, az illékony anyagokra és a kőolajszármazékokra kell nagyon odafigyelnünk. Kerüljük a dohányzást, és alkoholt se igyunk!

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Mikulás horoszkóp

Mikulás horoszkóp

Neked milyen ajándékot szánt a télapó?

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Erre figyelj ma!

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Erre számíthatsz ma az érzelmek terén, ha van párod, vagy ha nincs!

Péntek 13. horoszkóp

Péntek 13. horoszkóp

Balszerencsés vagy szerencsés napod lesz?

Napi horoszkóp (december 17.)

Napi horoszkóp (december 17.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Csütörtökön új tapasztalatokat, ismeretségeket szerezhetünk. Ha egy kicsit magunkba nézünk, akkor rájöhetünk, hogy mit kell tennünk a céljaink elérése érdekében. Figyeljün...

Napi horoszkóp (december 16.)

Napi horoszkóp (december 16.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szerdán az érzelmeink kerülnek főszerepbe. Eljött az ideje, hogy átgondoljuk a céljainkat, vágyainkat, valamint azt, hogy az elmúlt időszakban milyen eredményeket sikerült...

Napi horoszkóp (december 15.)

Napi horoszkóp (december 15.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Kedden egyre jobban érezzük, hogy közelednek az ünnepek, mert az érzelmek, és az életünk kerül az előtérben. Gondoljuk át a szeretteinkkel való kapcsolatunkat, és azt, hog...

Napi horoszkóp (december 14.)

Napi horoszkóp (december 14.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hétfői bolygóállások miatt párkapcsolati nehézségekre kell számítanunk. Próbáljuk kerülni a felesleges vitákat! A munkában jó irányt vehetnek az ügyeink, de anyagi téren...

Napi horoszkóp (december 13.)

Napi horoszkóp (december 13.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hét utolsó napját akkor tölthetjük el a legkellemesebben, ha pihenünk. A munkával holnapig ne foglalkozzunk. Ha döntést kell hoznunk, akkor szánjunk időt a lehetőségeink...

Napi horoszkóp (december 12.)

Napi horoszkóp (december 12.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szombaton kevesen tehetjük meg, hogy egész nap pihenjünk, ugyanis a csillagok arra biztatnak, hogy elvégezzük a folyamatban lévő ügyeinket. Az emberi kapcsolataink terén a...

http://ujhazak.com