Neked melyik virág hoz szerencsét?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy melyik virágtól kaphatsz pozitív energiát.Rengeteg hiedelem és babona szól a virágokról, így például az, hogy általuk bevonzhatjuk a szerencsét és a pozitív energiát. Nem mindegy azonban, hogy melyik virággal próbáljuk elérni a kívánt hatást, ugyanis minden csillagjegynek megvan a saját szerencsehozó virága. Ismerd meg a sajátodat!

Kos:

1. Március 21-30. Első dekád, 0-10 fok, a Mars irányítása alatt: A te virágod a máriatövis, ami a hiedelmek szerint az egyik legáldottabb növény. A terhességgel és a szoptatással leginkább a megjelenése és a teljes összetétele miatt hozták a összefüggésbe. A máriatövist arra használták, hogy megvédje a várandós nőket. A máriatövist más gyógynövényekkel együtt egy varázs zsákba tették, majd ezt a zsákot a kismama ágya alá helyezték, hogy védelmet nyújtson a terhesség ideje alatt.

2. Március 31-Április 9. Második dekád, 10-20 fok, Nap által irányított: A te virágod a tulipán, amit a tavaszi istenekkel és fesztiválokkal hoztak összefüggésbe. Emellett vonzza a szerelmet, segít legyőzni a félelmeket és megoldani a kapcsolati gondokat. A papok a szerelem, a szeretet és a természet újjászületésének ünneplésére használják a tulipánt, ami abban is segít, hogy szépnek érezd magad.

3. Április 10-20. Harmadik dekád, 20-30 fok, Jupiter irányítása alatt: A neked szerencsét hozó virág a lonc, ami gazdagságot és sikert szimbolizálja. A lonc aromája vonzza a pénzt és a bőséget, a nektárját pedig a tündérek fogyasszák a hiedelmek szerint. Ha loncot ültetsz, akkor azzal jó szerencsét és fenntartható növekedést vonzhatja be.

Bika:

1. Április 21-30. Első dekád, 0-10 fok, Vénusz által irányított: Neked a rózsa hoz szerencsét. Ez a virág a szépség és a bölcsesség jelképe, aminek erejéről és bölcseletéről rengeteg hiedelem szól.

2. Május 1-10. Második dekád, 10-20 fok, Merkúr irányítása alatt: A te szerencsehozó virágod a pipacs, amit a tavasszal visszatérő Perszephoné istennővel kötnek össze, de szintén ez a virág jelképezi az éjszakát, a halált és az álmot is.

3. Május 11-21. Harmadik dekád, 20-30 fok, Szaturnusz irányítása alatt: Neked a gyűszűvirág hoz szerencsét. A boszorkányok abban hittek, hogy amikor a gyönyörű gyűszűvirágot óvatosan mozgatják, akkor annak harangalakú virága olyan mágikus hangot ad ki, amelyet meghallanak a szellemvilágban a tündérek és a szellemek, akik válaszolnak.


Emellett a gyűszűvirágot tilos letépni, mert azt elemi erőkkel szentelték meg, viszont elég valószínű, hogy ezt a babonát azért találták ki, mert a virág mérgező, ezért jobb távolról csodálni.

Ikrek:

1. Május 22-31. Első dekád, 0-10 fok, Merkúr által irányított: A te szerencsehozó virágod a levendula, amit főleg a vonzerő és a szexuális izgalom elősegítő képességéről híresült el, ezért a múltban arra használták a prostituáltak, hogy vonzóbbá tegyék magukat és több ügyfelük legyen. Azt állítják a virág illatáról, hogy elősegíti a hosszú életet.

2. Június 1-10. Második dekád, 10-20 fok, Vénusz által irányított: Neked a mirtusz hoz szerencsét. A mirtuszt Aphrodité szent virágának tartották. A növényről azt gondolták, hogy szeretetet és elképesztő élményeket hoz mindenféle kapcsolatba, köztük a szerelembe is.

3. Június 11-21. Harmadik dekád, 20-30 fok, Uránusz által irányított: A szerencsét hozó virágod a gyöngyvirág, amihez a jó szerencsét társítják. Emellett elősegíti a békét, a nyugalmat, és finoman javítja a pszichés képességeket.

Rák:

1. Június 22-Július 1. Első dekád, 0-10 fok, Hold által irányított: Neked a jázmin hoz szerencsét. Mágikus értelemben a virág illatára kell koncentrálnod, ha szeretnél elérni valamit (pénzt, boldogságot, szerelmet) az életben.

2. Július 2-12. Második dekád, 10-20 fok, Plútó által irányított: A te szerencsét hozó virágod a liliom, amiről azt feltételezik, hogy a víz és a hold védelmező erejével rendelkezik, valamint növeli a lojalitást és megvédi az otthont és a családot a nem kívánt emberektől.

3. Június 13-22. Harmadik dekád, 20-30 fok, Neptun által irányított: Neked az esti kankalin hoz szerencsét, és állítólag abban segít, hogy az ember belülről ragyogjon és szépnek lássa saját magát.

Oroszlán:

1. Július 23.-Augusztus 1. Első dekád, 0-10 fok, a Nap által irányított: Neked a napraforgó hoz szerencsét. Ahol a Nap van, ott az árnyékok elmenekülnek. Ehhez hasonlóan, ahol napraforgó van, ott a negatív energia pozitívra változik, ezért a hiedelem szerint a napraforgó képes megidézni a jó és a fény erőit.

2. Augusztus 2-12. Második dekád, 10-20 fok, Jupiter által irányított: A te szerencsehozó virágod a méltóságot és eleganciát sugárzó dália, ami az önértékelés javításában segíthet. A hiedelmek szerint, aki dáliával van megáldva, az még a nehéz helyzetekben is képes ragyogni.

3. Augusztus 13.-23. Harmadik dekád, 20-30 fok, Mars által irányított: Neked a golgotavirág hoz szerencsét. Ezt a virágot szenvedélykeltő bájitalokhoz, szenvedélyes szerető bevonzására és a csáberő erősítésére is használták.Szűz:

1. Augusztus 24.-Szeptember 3. Első dekád, 0-10 fok, Merkúr által irányított: A te szerencsehozó virágod az írisz, amit Írisz istennőről neveztek el. A hiedelmek szerint az írisz részben a szivárvány jelképe, valamint vonzza a férfiakat és a szerencsét.

2. Szeptember 4.-13. Második dekád, 10-20 fok, Szaturnusz által irányított: Neked a hajnalka hozhat szerencsét. A Szaturnusz hatása alatt álló virágtól azt hiszik, hogy képes elűzni a rémálmokat és békét, boldogságot teremt az életbe.

3. Szeptember 14.-22. Harmadik dekád, 20-30 fok, Vénusz által irányított: A te szerencsét hozó virágod a krizantém, ami a babona szerint megvédi, megáldja az otthont, és visszaszorítja a negatív energiákat.

Mérleg:

1. Szeptember 23.-Október 3. Első dekád, 0-10 fok, Vénusz által irányított: Neked a nárcisz hoz szerencsét. A jó alvás elősegítésében, a szép álmok és az egészséges életmód elérésében segítő nárciszról azt állítják, hogy a zsebben hordva szerencsét hoz.

2. Október 4.-13. Második dekád, 10-20 fok, Uránusz által irányított: A te szerencsehozó virágod a magnólia, amiről azt gondolják, hogy segít a mágikus képességek felidézésében és a tehetség fejlesztésében.

3. Október 14.-23. Harmadik dekád, 20-30 fok, Merkúr által irányított: Neked a harangvirág hoz szerencsét. A hiedelmek szerint, ki ezt a virágot viseli, annak muszáj igazat mondania. Emellett álompárnákban használják a harangvirágot, hogy megkönnyítse az álmokat és elűzze a rémálmokat.

Skorpió:

1. Október 24.-November 2. Első dekád, 0-10 fok, Plútó által irányított: A te szerencsehozó virágod a hibiszkusz, amit a vágy virágának is szoktak nevezni. A hibiszkusz vonzza a szeretet, segít a szenvedélyes oldal felfedezésében és a félelmek leküzdésében.

2. November 3.-12. Második dekád, 10-20 fok, Neptun által irányított: Neked az angyalgyökér hoz szerencsét. A hiedelmek szerint ez a virág pozitív rezgéseket hoz. A mágiában démonok és az általuk okozott szenvedés ellen vetették be a virágot.

3. November 13.-22. Harmadik dekád, 20-30 fok, Hold irányítása alatt: A te szerencsehozó virágod a narancsvirág, ami állítólag mindenkit hipnotizál a varázslatos illatával. A virágról azt is gondolják, hogy segít a nehézségek, a félelmek és a szorongás leküzdésében, megszünteti a depressziót és előhozza az emberek boldog oldalát.

Nyilas:

1. November 23.-December 2. Első dekád, 0-10 fok, Jupiter által irányított: Neked a pitypang hoz szerencsét. Erről a csodás virágról azt tartják, hogy a legzordabb időben is képes életben maradni, és olyan erős varázslattal rendelkezik, hogy még a legsötétebb időkben is képes fényt hozni.

2. December 3.-12. Második dekád, 10-20 fok, Mars által irányított: A te szerencsehozó virágod a szegfű, ami nagyon intenzív energiával rendelkezik. A boszorkányok azért viselték, hogy elkerüljék a korai halált és segítsen nekik a sikerben.

3. December 13.-21. Harmadik dekád, 20-30 fok, Nap által irányított: Neked a bazsarózsa hoz szerencsét. Erről a virágról, de főleg a gyökeréről, azt gondolják, hogy jó szerencsét hoz. Általánosságban a boldogságot és a bőséget társítják a babarózsához.Bak:

1. December 22.-31. Első dekád, 0-10 fok, Szaturnusz által irányított: A te szerencsét hozó virágod az oroszlánszáj, amit mágikus védelemre használnak fel, de arról is ismert, hogy vonzza a nyilvánosságot és segít a tömegből való kitűnésben. Az oroszlánszáj állítólag vonzza a szalamandrákat, akik imádnak játszani vele.

2. Január 1.-10. Második dekád, 10-20 fok, Vénusz által irányított: Neked a ciklámen hoz szerencsét. A hiedelem szerint a halál utáni életet és a reinkarnációt jelképezi a ciklámen. Emellett arról is ismert, hogy segít a mágikus erőkhöz és az előző életbeli sikerhez való alkalmazkodásban, illetve az érzelmi sebek gyógyításában is hasznos lehet.

3. Január 11.-20. Harmadik dekád, 20-30 fok, Merkúr által irányított: A te szerencsét hozó virágod a százszorszép, ami állítólag rendelkezik a világ összes áldásával, valamint boldogságot és szerencsét hoz. Régen a boszorkányok újszülöttek ágyát díszítették százszorszéppel.

Vízöntő:

1. Január 21-29. Első dekád, 0-10 fok, Uránusz által irányított: Neked a hármasszirom hoz szerencsét. Ezt a virágot a bennszülött amerikaiak használták a kreativitás, az inspiráció elősegítésére és a fiatalok motivációjára.

2. Január 30.-Február 8. Második dekád, 10-20 fok, Merkúr által irányított: A te szerencsehozó virágod a citromverbéna, ami állítólag megszünteti a rossz szokásokat, megtisztítja a testet, az elmét, valamint képes elűzni a negatív energiát.

3. Február 9.-18. Harmadik dekád, 20-30 fok, Vénusz által irányított: Neked a jácint hoz szerencsét. Erről a virágról azt gondolták, hogy segítséget nyújt az érzelmi sebek gyógyításában és képes igazi szeretettek megtölteni az életet.

Halak:

1. Február 19.-29. Első dekád, 0-10 fok, Neptun által irányított: A te szerencsehozó virágod az ökörfarkkóró, amit leginkább a halászok tiszteltek, mert ez a virág megzavarta és megbénította a halakat.

2. Március 1.-10. Második dekád, 10-20 fok, Hold által irányított: Neked a vízililiom hoz szerencsét. Régen a papok és a papnők bájitalokhoz használták fel a virágot, hogy kapcsolatba lépjenek a mágikus entitásokkal.

3. Március 11.-20. Harmadik dekád, 20-30 fok, Plútó által irányított: A te szerencsét hozó virágod a szépséget és varázslatot jelképező ibolya, amit régen azért égettek a boszorkányok, hogy így hívják össze a tündéreket. Ugyanakkor az ibolya a halált és az újjászületést is jelképezi.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Problémamegoldás horoszkóp módra

Problémamegoldás horoszkóp módra

Így mászol ki a nehézségekből az asztrológia szerint.

Bakancslista-horoszkóp

Bakancslista-horoszkóp

Mi az, amit egyszer ki szeretnél próbálni az életedben a csillagjegyed alapján?

Szerelmi tanácsok tavaszra

Szerelmi tanácsok tavaszra

Neked mit tanácsol a horoszkóp a csillagjegyed alapján?

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Tíz bolygóegyüttállás befolyásolhatja az életünket április 6. és 12. között.

Így öltözz 2024 tavaszán!

Így öltözz 2024 tavaszán!

Neked mit tanácsol a horoszkóp?

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Mire számíthatsz 2024. április 1-jétől április 25-ig?

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

http://ujhazak.com