Neked mi a legrosszabb rémálmod?

Tudd meg, hogy a csillagjegyed alapján mi a legnagyobb hétköznapi félelmed!Addig örül az ember, amíg a rémálomból fel tud ébredni, de előfordul, hogy a valóságban következik be valami, amiről azt kívánjuk, hogy bárcsak egy rossz álom lenne, amiből bármelyik pillanatban felriadhatunk.

A legnagyobb hétköznapi rémálmot embere válogatja, hiszen míg az egyiknek az anyagi csőd jelenti a legrosszabb dolgot, ami történhet vele, addig másnak az okoz rémálmot, ha nincs senkije, ezért a Rémálom horoszkóp lerántja a leplet arról, hogy mi a csillagjegyed legrosszabb rémálma.

Kos: Az anyagi csőd az, ami egy valóra vált rémálom a számodra. Elképzelni is ijesztő, hogy elfogy, eltűnik a pénzed, nincs meg az anyagi biztonságod és a luxus, amit szeretsz. Az anyagi javak elvesztése mellett az is rémálom számodra, hogy legyőznek, vagy kiderül, hogy valaki sokkal tehetségesebb, szebb, sikeresebb, mint te.

Képtelen vagy elviselni, ha a munkahelyeden, egy valódi vagy képzelt versenyen, bárhol máshol veszítenél. Ezt főleg akkor nem fogadnád el, ha az a személy győz, akit semmirekellőnek bélyegeztél, és mindig lenéztél.

Bika: A legnagyobb rémálmod az, hogy mindent elveszítesz. Az életed csak akkor teljes, ha megvan benne a szerető, a barátok, a szex, az ételek, a szép ruhák és a pénz. Ha tehát egy nap mindent elveszítenél, akkor az lenne a megvalósult rémálmod.

Bikaként foggal-körömmel ragaszkodsz mindenhez a szép és idilli világodban. Mindegy, hogy melyik területet nézzük, mert neked ugyanúgy fontos az autód, mint az utazgatás, vagy az életmódod. Ha valamiért mindettől megfosztanának, akkor kardodba dőlnél.

Ikrek: Társas lény vagy, ezért a valóra vált rémálmod az egyedüllét, mert ezt semmilyen téren sem viseled el. Rettegsz attól, hogy egyedül fogsz meghalni. Ebben az esetben még az sem vigasztal, ha legalább egy házi kedvenc melletted lenne öregkorodban.

Neked szükséged van a barátokra, családra, egy párra, tehát az emberi kapcsolatokra, mert ezek hiányában feleslegesnek érzed az egész életedet. Az is egy igazi rémálom a számodra, ha valaki okosabb, szebb, sikeresebb, mint te.

Szerencsére önbizalom terén nincs okod a panaszra, mert sokra tartod magad, ám az is igaz, hogy valójában ugyanolyan törékeny az önbizalmad, amilyen erősnek próbálod mutatni.Rák: Esetedben az igazi rémálom az lenne, ha egy nap senkinek se kellenél. Nem lenne senki, aki barátkozna veled, udvarolna, összeházasodna. Ez a félelem az oka annak, hogy görcsösen próbálsz mások kedvében járni, hogy mindenki elégedett legyen veled, és eszébe se jusson elhagyni.

Ugyanilyen rémálom az, hogy elhagy a párod, ez pedig társfüggővé, szeretetmániássá tehet. Mivel képes vagy arra, hogy halálosan szerelmes légy, emiatt igazi kínt jelenten, ha kedvesed közölné, hogy szakítani akar.

Oroszlán: Az anyagi kudarc jelentené számodra az egyik legnagyobb rémálmot. Ha elvesztenéd a házad, az autód, a luxus életstílust, a vagyonod, a ruháidat, akkor nem győznéd megcsípni magad, hogy végre felébredj ebből a lidércnyomásból.

Tulajdonképpen maga a bukás az, amitől igazán félsz. Ha most egy céget vezetsz, akkor belehalnál, ha holnap kénytelen lennél egy gyorsétteremben dolgozni. Ez a félelem az oka annak, hogy keményen dolgozol, illetve mindent megteszel azért, hogy teljes biztonságba tudhasd az anyagi életedet és a karriered.

Szűz: A betegségek jelentik számodra az igazi rémálmot. Rettegsz az összes bacilustól, kórokozótól, a szörnyű, halálos betegségektől, sőt, magától a haláltól is, ha már itt tartunk. Több, mint valószínű, hogy ez magyarázza a beteges egészség és higiénia mániádat.

Emellett azt is valóra vált rémálomként élnéd meg, ha egy nap megcsúnyulnál, hiszen rendkívül hiú vagy, emiatt mindent megteszel annak érdekében, hogy sokáig fitt és szép legyél.

Mérleg: A te életedben a legrosszabb rémálmot az idő múlása okozza. Félsz attól, hogy megöregszel, ronda leszel, elveszted a fiatalosságod, az életerődet, és ezzel együtt mindent. Te nem a haláltól rettegsz, hanem attól, hogy eljön az az idő, amikor fel kell hagynod az izgalmas, kalandos életeddel.

Elképzelni is fáj, hogy nem eheted azt, amit a legjobban szeretnél, és gyógyszereket kell szedned, amit utálsz. Kicsit sem kisebb lidércnyomás ennél az, hogy elveszted a szeretteidet. Habár szinte szerelmes vagy az életbe, mégis a családodat ennél is jobban szereted, ezért képes lennél követni őket a túlvilágra, ha elveszítenéd őket.

Skorpió: Elég szerencsésnek érezheted magad, hiszen egy Skorpió szinte semmitől sem fél, tehát igazi rémálmaid sincsenek, mert hiszel magadban, az erődben, a képességeidben, és abban, hogy tényleg képes vagy bármire.

Ráadásul spirituális alkat is vagy, tehát abban is biztos vagy, hogy mindent megtehetsz, a sorsodat pedig egyedül te alakítod. Ez az a pont, ahol elérkeztünk a rémálmodhoz, ami az, hogy egy nap rájössz, hogy becsaptad magad, mert például egoista lettél. Abból pláne nem épülnél fel, ha valamilyen módon betonbiztossá válna, hogy az ezotéria csak kitaláció.Nyilas: A legnagyobb valóra vált rémálmod egyik fele az, hogy nem találsz párt, míg a másik fele az, hogy találsz, de az illető mellett kínszenvedés az élet. Valószínűleg ez magyarázza azt, hogy miért felemás a párkapcsolathoz való hozzáállásod.

Nyilasként szeretnél egy párt, de mégsem, mert félsz, hogy a viszony rémálom lenne. Az unalomtól is tartasz, ahogy attól is, hogy elhagynak a barátaid, nem tudsz élni és szórakozni. Összességében elmondhatjuk, hogy szinte minden hétköznapi dolog rémálom a számodra.

Bak: A valóra vált rémálmod az, hogy megcsalnak, miután nagy nehezen megnyitottad a szívedet valaki előtt. Ha van párod, akkor ez a rémálom gyakran kínozhat, amikor alszol, ezért, ha hajnali kettőkor is, de kifejezetten boldog vagy, ha felébredhetsz, és érzed, hogy ott fekszik melletted a kedvesed.

Ugyanígy rettegsz attól, hogy valami baj történik az egyik szeretteddel, aki meghal. Bakként kevés embert engedsz közel a szívedhez, de akiket igen, azokat örökre magad mellett szeretnéd tudni, így például a családodat, ezért elviselhetetlen számodra a gondolat, hogy elveszíted valamelyiküket.

Az utolsó rémálmod az, hogy kiderül, hogy az általad szemfényvesztésnek tartott spirituális-szellemes téma igaz, és egy nap megtámadnak. A láthatatlantól való félelmed nagyon is valós és gyökeret vert benned.

Vízöntő: Igazi életművészként jössz-mész a nagyvilágban, azt teszed, amihez kedvet kapsz, ezért azt gondolhatod, hogy mindennek az elvesztése jelentené az igazi rémálmot, pedig nem így van.

Valójában attól félsz a legjobban, hogy soha nem találod meg életed párját, nem fogsz megállapodni, nem lesznek gyökereid, és csak lézengeni fogsz az életben. Egy idő után pánikba esve próbálsz megvalósítani mindent, mert rettegsz, hogy egyedül, betegségben fogod kilehelni a lelked.

Halak: Esetedben a legnagyobb rémálom az, hogy elveszíted a szeretteidet, a családodat, a kedvesedet, de még az imádod háziállatod távozása is kikészítene. Halakként a szeretteid jelentik az élet értelmét, emiatt elképzelhetetlen a számodra, hogy így vagy úgy, de el kell válnod bármelyiküktől.

Emellett van egy másik rémálmod is, ami az, hogy körülötted mindenkinek megvalósulnak a legnagyobb álmai, csak a tied nem. Aki híres író akart lenni, az a Könyvhéten dedikál, míg a másik, aki festeni akart, most nyitja meg a galériáját, de a te álmod még mindig csak egy álom.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Karácsonyi Tarot jóslat

Karácsonyi Tarot jóslat

Neked mit üzen a kártya az ünnepekre?

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

http://ujhazak.com