Neked mit jelent a semmi?

Valójában mire gondolsz, amikor a nagy nulláról van szó?Ha a „mi a baj” kérdésre az a válasz, hogy „semmi”, akkor az esetek többségében valójában rengeteg mindent takar ez a szó. A következő horoszkópból ki is derül, hogy a csillagjegyek pontosan mire is gondolnak a „semmi” vagy a „nagy nulla” esetében. Te vajon mit?

Kos: Esetedben az elutasítást jelenti a „semmi” vagy a „nagy nulla”. Ezt általában azokra mondod, akiknek nincs ragyogó karrierjük, jól működő párkapcsolatuk. A céltudatos személyiséged miatt nem jössz ki azokkal, akiknek a céljai a tieidtől nagyon eltérőek.

Tisztában vagy azzal, hogy az élet rövid, emiatt semmi szükséged a nem megfelelő társakra, akik csak akadályoznak, visszafognak a siker felé vezető úton.

Bika: Anyagias természeted miatt mennyiségekben gondolkodsz, és számodra létkérdés az elvégzett munka után járó jutalom, ami esetében addig nem nyugszol, amíg meg nem kapod. Ebből következik, hogy a „semmi” nálad az anyagi javakra vonatkozik.

Ha tehát nem kapsz kézhez semmit, akkor az annyit is ér, vagyis „nagy nullát”.

Az égiek azt tanácsolják, hogy tudatosítsd magadban, hogy a megbecsülés nem kizárólag anyagi javakban mutatkozhat meg, mert az erkölcsi elismerés is sokat számít.

Ikrek: A horoszkóp szerint a mottód a „mindent vagy semmit”. Ikrekként folyamatosan keresed a kalandot, a határaid feszegetésekor pedig az a célod, hogy szellemi vagy fizikai értelemben „megmaradjon benned” valami, vagyis számodra az élmény a legfontosabb.

Ha tehát valami nem gazdagít maradandó élménnyel, akkor az nem ért semmit. Esetedben az emberi kapcsolatok is hosszú távra szólnak, nem vesznek a feledés homályába. Ha te azt mondod, hogy „semmi különös”, akkor az valójában azt jelenti, hogy valami vagy valaki nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Rák: A horoszkóp szerint a gondoskodó természeteddel áll összefüggésbe az, hogy neked mit jelent a „semmi”. Ha valaki igazán fontos a számodra, a kapcsolat pedig kölcsönös, akkor elégedettnek érzed magad. Ha azonban úgy tapasztalod, hogy a viszony egyoldalú, a másik nem viszonozza az érzéseidet, akkor az a kapcsolat számodra egy nagy nulla.

Ha tehát Rákként egy kapcsolatra azt mondod, hogy „nincs semmi”, akkor tényleg ezt gondolod arról a viszonyról.

Oroszlán: Mindig szem előtt tartod a célodat, és folyton azon jár az eszed, hogy hogyan tudnád azt minél előbb elérni. Oroszlánként akkor neveznéd saját magadat egy „nagy nullának”, ha kihagynád az eléd kerülő lehetőségeket, kihívásokat.

Az egyszerű kérdésekre akkor adsz „semmi” válaszokat, amikor nem vagy kibékülve a teljesítményeddel, önmagaddal. Tekintve, hogy mennyire szívós és céltudatos vagy, ezért gyorsan felállsz a padlóról, és már folytatod is a céljaid felé vezető utat.

Szűz: A horoszkóp alapján értelmes vagy, ezt pedig igyekszel mindenkinek a tudtára adni. Szűzként sokféleképpen használod a „semmi” szót, de a leggyakrabban az önbecsülésedre érted, valamint arra, hogy hova sorolod magad a körülötted élőkhöz képest.

Jellemző rád, hogy másokhoz hasonlítod, összeméred a teljesítményedet. Ha ennek nem sikerül a végére járnod, esetleg befejezetlenül hagysz egy feladatot, akkor egyszerűen továbbállsz, mert az számodra nem ér „semmit”.Mérleg: A harmónia megtestesítőjeként talán nem is ismered azt a szót, hogy „semmi”. Mérlegként folyamatosan keresed az igazságot, igyekszel egyensúlyt teremteni, az életed pedig tele van lehetőségekkel.

Neked mindig van mit csinálnod, ezért a „semmi” és a „nulla” egyszerűen nem szerepel a szótáradban. Mérlegként nagyon magasra teszed a lécet, ami már önmagában se semmi!

Skorpió: A csillagjegyed alapján különleges a kisugárzásod, és szeretsz beszélgetni. Ha valamire azt mondod, hogy „semmi különös”, akkor az a kommunikációra utal, vagyis arra, hogy mennyire sikerült világosan megfogalmaznod a gondolataidat, mennyire volt sikeres az információcsere a beszélgetés többi résztvevőjével.

Ha úgy érzed, hogy ez nem volt valami eredményes, akkor azt túlságosan magadra veszed, és egy „senkinek” érzed magad. Amennyiben szerinted a másik fél nem értett meg téged, akkor őt bélyegzed egy „nagy nullának”.

Nyilas: Imádod az életet, és nagyon szeretnéd, ha az emberek ugyanolyan pozitívan és optimistán gondolkodnának a világról és önmagukról, ahogy azt te is teszed. Nyilasként imádod a társasági életet, az önfeledt szórakozást, ezért veled öröm együtt lenni.

Abban az esetben, ha a szádat elhagyja a „semmi”, akkor az élet olyan szörnyű voltára utalsz, mint a rugalmatlanság, az önzőség, a korlátok és az erkölcsi normák megsértése.

Bak: Ha Bak a csillagjegyed, akkor a kiegyensúlyozottságodnak köszönhetően semmi sem billenthet ki a nyugalmadból. Ezt sokan szeretnék eltanulni tőled, ami jót tesz az önbizalmadnak. Nagyon ritkán azonban előfordulhat, hogy „senkinek” érzed magad. Ez azért lehet, mert nem tudsz a várakozásaidnak megfelelően teljesíteni, vagy mások nem ismerik el az erőfeszítéseidet. Ez csak rövid ideig tart, mert gyorsan teszel azért, hogy megváltozzon a nézeted.

Vízöntő: Habár a horoszkóp szerint a Vízöntő a legintelligensebb csillagjegy, te mégis hajlamos vagy a legbutábbnak érezni magadat. A „jelentéktelen” érzés akkor jelentkezik, amikor úgy gondolod, hogy nem tanulsz eleget a környezetedtől.

Ezt az érzést azzal számolhatod fel a leggyorsabban, ha nyitott szemmel járnál a világban, mélyebben szívnád magadba az új ismereteket. Vízöntőként semmi sincs veszve a számodra, mert szinte mindig okos emberekkel veszed körül magadat.

Halak: Közismert vagy a művészi oldaladról. Halakként elég egy ecsetet ragadnod, hogy valami egyedi kerüljön ki a kezeid közül. Ha te azt mondod, hogy „nagy nulla”, akkor a benned rejlő lehetőségre gondolsz.

Mivel téged az mozgat, hogy hogyan lehet valami eredetit alkotni a „semmiből”, ezért tulajdonképpen a semmi inspirál. Te a semmiből hozol létre alkotást, valami egyedit.

(Forrás: nlcafe.hu)


Hozzászólások

Hova utaznál a legszívesebben 2019 nyarán?

Hova utaznál a legszívesebben 2019 nyarán?

Idén Velence, Ecuador, Izland, esetleg Miami lenne-e számodra a legideálisabb úti cél?

Ideje lenne szabira menned, ha neked is ezek egyike a csillagjegyed!

Ideje lenne szabira menned, ha neked is ezek egyike a csillagjegyed!

Hét munkamániás csillagjegy, aki nyáron se tud lazítani, pedig kellene.

Most kiderül, hogy mi a legféltettebb titkod!

Most kiderül, hogy mi a legféltettebb titkod!

Hiába vagy az őszinteség mintaképe, a csillagjegyed szerint akkor is titkolsz valamit.

A legjobb tanács, amit anyukád adhatott a horoszkópja alapján

A legjobb tanács, amit anyukád adhatott a horoszkópja alapján

Ne a sajátodat, hanem az édesanyád csillagjegyéhez tartozó leírást olvasd el!

Mire keresel rá a leggyakrabban az interneten?

Mire keresel rá a leggyakrabban az interneten?

A horoszkópból kiderül, hogy milyen információk után kutatsz a világhálón.

Kinek indul nehezen a nyár?

Kinek indul nehezen a nyár?

Ezek a csillagjegyek megsínylik a júniust.

Tarot horoszkóp 2019 nyarára

Tarot horoszkóp 2019 nyarára

Melyik kártyalap határozza meg a következő hónapokat?

Nyári horoszkóp 2019

Nyári horoszkóp 2019

Mire számíthatsz a következő három hónapban?

Nyári karrier horoszkóp 2019

Nyári karrier horoszkóp 2019

Mi várható a munka terén a következő három hónapban?

Júniusi egészség horoszkóp

Júniusi egészség horoszkóp

Mi várható az egészség terén a nyár első havában?

http://ujhazak.com