Önpusztító csillagjegyek

A tied is benne van a négy leginkább önromboló csillagjegyben?Hiába próbálják belénk sulykolni az ellenkezőjét, mert az igazság az, hogy egyszerűen nem való mindenkinek a párkapcsolat, ugyanis akadnak olyan emberek, akik szinte tudatosan törekednek arra, hogy tönkretegyék még azt a viszonyt is, ami egyébként jól indult, majd kijelentik, hogy ők előre megmondták, hogy nincs tökéletes párkapcsolat.

Azt, hogy kik a leginkább önromboló csillagjegyek, most te is megtudhatod.

Bika: Nagyon szerethető, érzékeny és szenvedélyes csillagjegy, ám van egy rossz szokása, amit kevesen ismernek vele kapcsolatban, ugyanis hajlamos megijedni a saját érzéseitől. A megnyerő stílusával könnyen csábít, de előfordul, hogy esélyt sem ad a szerelemre, mert inkább lekoptatja a másikat.

Ezt követően a saját rögeszméi miatt szenved, hiszen őrülten vágyik a párkapcsolatra, biztonságra, szeretetre. Ha mégsem ijed meg az érzéseitől és esélyt ad a párkapcsolatnak, akkor a Bika rendkívül birtokló és ellenőrző partnerré változhat.

Ikrek: Kívülről nagyon szórakoztató, vidám, optimista, könnyed teremtésnek tűnhet az Ikrek, aki a kezében tartja és irányítja a dolgokat, pozitívan szemléli a világot, az energiája pedig soha nem fogy el, ám mindez csak a külvilágnak mutatott képe, mert legbelül folyton gyötrődik.

Az Ikrek a lelke mélyén állandóan szorong, bizonytalan, és kicsit sem hiszi el, hogy a párja tényleg szereti és neki is fontos a kapcsolatuk. Ennek a csillagjegynek a problémái a belső bizonytalanságban gyökerezik. Jellemző rá, hogy nem értékeli eléggé önmagát és folyton saját magával harcol.

Oroszlán: Alapvetően nem lenne vele semmi baj, hiszen az önbizalma rendben van, pontosan tudja, hogy mennyire nagyszerű pár a partnerkapcsolatban. Ez azonban csak a viszony elején igaz, mert akkor sugárzik belőle az érzelem, az öröm és az élvezet, ám ahogy telik az idő, úgy múlik a varázs.

Hamarosan kitör belőle a büszkeség, az önteltség, a nagyravágyás, amivel szépen tönkreteszi a kapcsolatot. Az Oroszlán folyamatosan igényli a figyelmet, a csodálatot, de amikor az érzelmek csökkennek, akkor ő már nem tünteti ki ugyanezzel a párját. Az arroganciája és a kötekedése elpusztítja a kapcsolatot, de az Oroszlánt is.Skorpió: Szinte berobban a párkapcsolatba a Skorpió, aki hatalmas ambíciókkal, lendülettel és szenvedéllyel indul neki a viszonynak, ám még ennél is nagyobb hévvel rombolja le a szerelmet. A Skorpió nem kizárólat önmagát pusztítja el, hanem a párját és a közvetlen környezetét is.

Ennek a csillagjegynek a viselkedése teljesen érthetetlen, mert alapvetően szerethető, mélyen érző ember. A baj az, hogy amikor valaki igazán közel kerül a lelkéhez, azt birtokolni akarja a Skorpió, aki emellett még őrülten féltékeny is mindenkire, aki csak egy pillantást mer vetni a párjára.

(Forrás: nlcafe.hu)

Hozzászólások

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

Téli Tarot jóslat

Téli Tarot jóslat

Így alakulhat az évszak a jóskártya szerint!

http://ujhazak.com