Oroszlán Holddal indul a hét - kreativitás, önérvényesítés és izzó indulatok a levegőben

A Hold elhagyja a Rák jegyét és átlép az Oroszlánéba. Előtérbe kerül az ego, a csillogás és az önérvényesítés. 



Az érzelmes, gondoskodó, empatikus, víz elemű Rák jegyéből, átlép a Hold, az önérvényesítő, izzó, csillogó, karizmatikus, tűz elemű Oroszlánéba.

Míg a Rák fókusza, sokkal inkább a szeretteire és a segítségre szoruló embereken akad, az Oroszláné, kizárólag saját magán, hiszen küldetése első körben az, hogy önmagát érvényesítse. Azért van itt, hogy sikereket érjen el, hogy körül rajongják, ünnepeljék őt, hogy ő kerüljön a falka élére, mint vezető. Ezek az energiák fogják belengeni a 11. hét elejét. A tűz energiája, elvonja fókuszunkat az érzelmeinkről és egyenesen saját lényünkre tereli. Felbukkannak az önmegvalósítással, önbizalommal, akaratérvényesítéssel és kreativitással kapcsolódó kérdéskörök. 

Magasabb minőségben az Oroszlán magára figyel, ugyanakkor nagylelkű és nagyvonalú. Azt a csillogó, fényűző életszemléletet, amivel rendelkezik, szívesen megosztja mással is, ám csak olyan értelemben, hogy a tudását adja át. Ragyogásából nem ad egy csipetnyit sem, azonban megmutatja, hogyan lobbanthatja fel mindenki a saját tüzét. Nagy késztetést érezhetünk ilyenkor önmagunk kényeztetésére, a szórakozásra, saját készségeink fitogtatására, önmagunk megmutatására és ünnepeltetésére. Vágyunk az elismerésre és a csillogásra. Alacsonyabb minőségben, felélénkülnek a konfliktusok munka fronton és a személyes kapcsolatokban is. Előtörhetnek az elnyomott vágyak a másik uralására, háttérbeszorítására. Megjelenhet az önzés és az abból fakadó nézeteltérések száma is. 



(forrás: boldsky)

Hozzászólások

Karácsonyi viselkedésformák

Karácsonyi viselkedésformák

Melyik oldalad kerül előtérbe 2025 karácsonyán?

Karácsonyi süteményhoroszkóp

Karácsonyi süteményhoroszkóp

Melyik desszert illik hozzád?

Ezt hozza neked a Télapó, ha jó voltál az évben

Ezt hozza neked a Télapó, ha jó voltál az évben

Milyen meglepetésre számíthatsz?

Mi a legjobb a karácsonyban?

Mi a legjobb a karácsonyban?

Az ünnep melyik részét szeretik a csillagjegyek?

Ennek a karácsonyi ajándéknak örülhetnek a szeretteid

Ennek a karácsonyi ajándéknak örülhetnek a szeretteid

Mivel érdemes meglepni a családodat és barátaidat?

Az angyalok téli üzenete

Az angyalok téli üzenete

Neked mit tanácsolnak az évszakra?

Így alakulhat a szerelmi életed télen!

Így alakulhat a szerelmi életed télen!

Mire számíthatsz párkeresőként vagy párkapcsolatban élőként az évszakban?

A Tarot téli üzenete

A Tarot téli üzenete

Vedd át a neked szóló jóslatot!

Téli horoszkóp

Téli horoszkóp

Így alakulhat az évszak!

Ezt bánthatod meg 2025 végén

Ezt bánthatod meg 2025 végén

Még van időd változtatni!

http://ujhazak.com