Őszi horoszkóp

Tudjuk meg, hogy milyen feladatokat rónak ki ránk a csillagok!fallAz embernek minden évszakban megvan az aktuális munkája. Tavasszal elvetjük a magokat, nyáron learatjuk a munkánk gyümölcsét, ősszel lezárjuk a függő ügyeinket, raktározunk és felkészülünk a sötét, zord télre.

Azt már tudjuk, hogy szeptemberre mit ígérnek a csillagok, ám most megtudhatjuk az egész évszakra szóló feladatlistát, ami azt a célt hívatott szolgálni, hogy kidobjunk, lezárjunk mindent, ami nem szolgálja jól az életünket, érzelmeinket. Ha sikerült elvégeztünk a csillagok által kirótt feladatokat, akkor a télre csak azt visszük magunkkal, ami melegséggel tölti el a szívünket.

Kos: Az égiek arra kérnek, hogy hagyjuk a múltat, mert ez egyrészt fájdalmat okoz, másrészt elveszi a vitalitásunkat. Próbáljunk a jelenre koncentrálni, és még addig csináljunk rendet, mozogjunk a szabadba, amíg jó az idő!

Amennyiben megtehetjük, akkor utazzunk el! Ha van párunk, akkor vigyük őt is magunkkal, mert így esélyünk lesz arra, hogy újra közelebb kerüljünk egymáshoz. Abban az esetben, ha otthon kell maradnunk, akkor ügyeljünk a munkánkra, mert ősszel előreléphetünk.

Legyünk óvatosak, mert többfrontos harcba keveredhetünk az évszakban, ez pedig megtépázhatja az idegeinket. Jót tenne, ha beiratkoznánk egy tanfolyamra, vagy olyasmit csinálnánk, amihez kedvünk van. Ne mímeljük a stresszt, mert elveszíthetjük az előmeneteli lehetőséget, ha nem kerülünk olyan helyzetbe, amelyben bizonyíthatjuk a képességeinket, tudásunkat!

Bika: Kellemesnek ígérkezik az ősz, hiszen boldogságot, szerelmet jeleznek a csillagok. Az elmúlt időben szívesen álmodozunk, amivel nincs semmi baj, hiszen jó esély van arra, hogy megvalósítjuk az elképzeléseinket.

A csillagok szeretnék, ha a következő hónapokban folytatnánk az ábrándozást, a boldog időt pedig használjuk arra, hogy motiváljuk magunkat. Azt, hogy mikor jön el a cselekvés ideje, legbelül érezni fogjuk.

A családunkban valami jó fog történni, ami még egy lapáttal rádob a szuper hangulatunkra. Október második felében és egész novemberben kerüljük a Kos jegy szülötteit. A Bakok szívesen a földbe döngölnének, mert konkurenciát látnak bennünk. Az Ikrek nyílt küzdelemre hívnak. Egyedül a Szűz, a Rák és a Halak csillagjegyű emberek lesznek azok, akikben megbízhatunk ősszel.

Ikrek: Ősszel minden esély adott lesz ahhoz, hogy végre találkozzunk egy olyan emberrel, amilyet már régóta szerettünk volna. Lehet, hogy az illetővel volt némi nézeteltérésünk, esetleg vitánk, ami csak most ülepszik le annyira, hogy végre közelítsen egymáshoz az álláspontunk.

A csillagok azt kérik tőlünk, hogy legyünk nyitottak, közeledjünk békével a másik felé. Az ingatlan ügyekkel kapcsolatban szerencsénk lehet, ám legyünk óvatosak, ha párkapcsolatról van szó! Könnyen előfordulhat, hogy egy apró összekapásból hatalmas vita robban ki. Ezt megelőzhetjük azzal, ha jobban odafigyelünk a kedvesünkre.

Emellett ősszel számíthatunk arra, hogy visszaüt az, hogy az elmúlt időben két végén égettük a gyertyát. Ennek következménye a szívidegesség, szorongás lesz. Az évszakban minden meglepetés, például egy váratlan látogatás, képes lesz megzavarni a ritmusunkat, növeli a stresszt. A legfontosabb a következő hónapokban az, hogy rendezzük az érzelmi életünket!fallRák: Ha van párunk, akkor egy hullámhosszon leszünk vele, sőt, ősszel új szintre emelhetjük a kapcsolatunkat. A családunkban számítsunk bonyodalmakra, illetve arra, hogy valaki olyan kéréssel áll elénk, amit nem szeretnénk teljesíteni.

Amennyiben új munkát keresünk, akkor a csillagok támogatják a törekvéseinket. Számítsunk arra, hogy a Kos és az Ikrek jegyek szülöttei egy kanál vízben meg tudnának fojtani. Legyünk nagyon résen, mert az ellenségeink azok, akik nagyon barátságosan közelítenek, de belül forrnak a dühtől.

A csillagok őszi feladata számunkra az, hogy rá kell jönnünk, hogy az ellenségeink miért utálnak ennyire. Jó tanácsként fogadjuk meg, hogy csendben örülünk, illetve legyünk többek annál, mint amennyit mutatunk a külvilágnak!

Oroszlán: Ha szakítást tervezünk, akkor számítsunk arra, hogy nem lesz könnyű az elválás, mert a párunk nagyon ragaszkodik hozzánk. Még mielőtt szóba hoznánk a témát, alaposan gondoljuk át, hogy tényleg ezt akarjuk-e, mert nem biztos, hogy az új kiszemeltünk jobb, mint a jelenlegi partnerünk.

A csillagok előrejelzése szerint nem lesz problémánk a karrierünkkel, pénzünkkel az őszi hónapokban, úgyhogy nem kell aggódnunk. Mivel igazi játékosok vagyunk, ezért nem foglalkozunk apróságokkal, és a könyvelésünkre sem fordítunk figyelmet.

Ha nem szeretnénk, hogy a NAV zaklasson, akkor jobban tennénk, ha alaposabban odafigyelnénk az adóra, hiszen az adócsalás súlyos büntetéssel jár. A csillagok azt az őszi feladatot találták ki nekünk, hogy figyeljünk jobban a számfejtésre!

Szűz: A vállalkozásunk, karrierünk jó úton halad, és az sincs kizárva, hogy az őszi hónapokban sikerül megsokszorozni a jelenlegi vagyonunkat. Főleg szeptemberben érezhetjük szerencsésnek magunkat, ami nem meglepő, mivel ez a csillagjegyünk hava.

A családunk terén már nem lesz ilyen rózsás a helyzet, mert problémáink akadhatnak. Az ingatlanügyekkel is vigyázzunk, mert kellemetlenség lehet a vége, ha figyelmetlenek vagyunk. Ha a nyáron felszedtünk néhány felesleges kilót, akkor a csillagok azt tanácsolják, hogy fogyókúrázzunk, de ehhez ne használjunk különböző készítményeket, hanem foglalkozzunk a kerti munkával, kerékpározzunk, tornázzunk!fallMérleg: Ha van párunk, akkor zavarossá válhat a helyzet. Ha vita robban ki, akkor a kedvesünk képes lesz úgy manipulálni, hogy végül neki legyen igaza, őt kelljen sajnálni, pedig valójában ő a hibás. Sajnos a munkahelyünkön sem várható jobb helyzet, ezért a csillagok arra kérnek, hogy legyünk óvatosak, ne vitázzunk, ha nem muszáj!

Ősszel jól fog esni egy barát támogatása, ám októberben vigyázzunk, mert valaki hátba akar támadni! Főleg a Kosokat és Bakokat kerüljük, mert megpróbálhatják „kihúzni alólunk a széket”. Ezen nyugodtan nevessünk, mert senkinek sincs esélye ellenünk, ha az illető nem a főnökünk, üzlettársunk. Kerüljük a megjegyzéseket, mert némelyik ártalmas lehet!

Skorpió: Ősszel nagy feladat vár ránk, mert gyökeresen meg kell változtatnunk az életünket. Ideje, hogy mindent kijavítsunk, ami nem működik. Ezt jobb lesz, ha magunktól megtesszük, különben egy betegség kényszeríthet a feladat elvégzésére.

Az anyagi életben nem leszünk szerencsések, mert több lesz a kiadásunk, mint a bevételünk. Próbáljuk meg túlélni ezt az évszakot, és inkább koncentráljunk a változásra! A jelszavunk legyen az, hogy mindent, vagy semmit.

A csillagoktól olyan erőt kapunk, aminek képtelenség ellenállni. Az évszakban megvalósíthatjuk a karrierrel kapcsolatos terveinket, beindíthatjuk a vállalkozásunk. A csillagok ezt támogatják, de a hatalomvágyat, érvényesülni akarást nem. Ha november 6. és 14. között születtünk, akkor legyünk nagyon óvatosak ősszel!

Nyilas: A munkahelyünkön megoldódhat egy olyan gond, ami már régebb óta nyomaszt. Lehet, hogy ősszel már eljutottunk arra a pontra, hogy nem tudja megzavarni a nyugalmunkat, ha valami probléma adódik a munkánkkal kapcsolatban, hiszen megtanultuk a leckét.

Ha van párunk, akkor ne számítsunk változásra, hiszen jól megvagyunk. A kedvesünkkel tesszük, amit kell, éljük az átlagos hétköznapokat, dolgozunk, de ez most nem baj, mert az évszaknak erről kell szólnia. Októberben és novemberben legyünk óvatosak, és ügyeljünk arra, hogy mit mondunk, mert könnyen elszabadulhat a pokol!workBak: Ősszel számítsunk arra, hogy csalódni fogunk az egyik barátunkban. Előfordulhat, hogy a múltban nem gondoltuk át elég alaposan azt, hogy kivel osztjuk meg a legféltettebb titkainkat. Ezt a könnyelműséget most megbánjuk, mert az illető el fog árulni.

A csillagok azt se zárják ki, hogy a munkahelyünkön szivárognak ki olyan információk, amelyeknek nem kellene, ennek pedig kicsit sem fogunk örülni. Máskor nagyobb körültekintéssel válasszunk bizalmast, még akkor is, ha az őszi események nem befolyásolják a karrierünket. Ha nyáron úgy gondoltuk, hogy nincs jövőnk a cégnél, akkor ez a véleményünk ősszel változhat.

Vízöntő: Ősszel eljött az ideje annak, hogy életmódot váltsunk. Amennyiben eddig nem sportoltunk, nem figyeltünk az étrendünkre, akkor változtassunk ezen! Valószínűleg érezzük, hogy elfáradtunk, gyengék vagyunk. Ezeket a tüneteket komolyan kell vennünk.

A csillagok arra is utasítanak, hogy figyeljünk jobban a pénzügyeinkre! Ha találunk egy jónak hangzó befektetési lehetőséget, akkor annak ne higgyünk, hanem alaposan járjunk utána a dolognak, mert nem kizárt, hogy át akarnak verni. Ha van párunk, akkor közelebb kerülhetünk egymáshoz.

Halak: Ősszel azt várják el tőlünk a csillagok, hogy legyünk azok mellett, akik segítségre szorulnak, mert mások támogatása most nekünk is jót tehet. A munkahelyünkön instabilitás várható, úgyhogy keresgéljünk az új állások között, mert lehet, hogy találunk egy ajánlatot, ami miatt megéri váltani. Abban az esetben, ha van párunk, akkor az évszakban megélhetjük az igaz szerelmet. Nyugalom, béke és harmónia ölel körbe, úgyhogy jól tesszük, ha alaposan kiélvezzük az őszi hónapokat.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Karácsonyi Tarot jóslat

Karácsonyi Tarot jóslat

Neked mit üzen a kártya az ünnepekre?

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

http://ujhazak.com