Strand horoszkóp

Milyen a csillagjegyek a vízparton?Megérkezett az igazi nyár, ami azt jelenti, hogy aki teheti, az a strandon keres menekvést a nagy meleg elől, ezért most azt tudhatod meg az alábbi horoszkóp, hogy mi jellemző az egyes csillagjegyekre a vízparton.

Kos – A sportos: Ha a Kos strandra megy, akkor miután kicsit bemelegített, kipróbálja az összes sportlehetőséget. A strandröplabdához próbál csapatot szervezni, majd ő lesz a csapatkapitány. Természetesen a végén mindig kiderül, hogy ő a legjobb mindenben.

Bika – A gurmé: Erre a csillagjegyre jellemző, hogy miután megérkezett a strandra azonnal a büféhez megy, hogy megnézze, milyen alapanyagokból készülnek az ételek. A hamburgert félig átsütve rendeli, majd sok időt tölt a kézműves sörök választékával. A nyugágyban koktélozik, és időről időre elégedetten néz végig a strandon.

Ikrek – A flörtmester: Arról lehet megismerni az Ikreket a strandon, hogy a bárnál ücsörögve folyton cseveg valakivel. Ha nem így tesz, akkor a vízben akad össze néhány vonzó idegennel, akikkel megbeszél egy esti bulit. Bár egyedül érkezik a strandra, mégis néhány perccel később már társasággal veszi körül magát.

Rák – A gondoskodó: A Rákra jellemző, hogy legalább három napi túlélőcsomaggal érkezik a strandra, és nem győzi naptejjel kenni a gyerekeit és a párját.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezután próbál fényképezni, de a családja strandolni szeretne, nem pózolni. Nála biztos, hogy van ragtapasz, csavarhúzó és rejtett csokoládé.

Oroszlán – A feltűnő: Az Oroszlánra jellemző, hogy miután megérkezett a strandra, nagyon sok időt tölt azzal, hogy megtalálja a tökéletes helyszínt, ahol leterítheti az élénk színben pompázó strandtörölközőjét. Ezután látványosan bekenni magát naptejjel, hogy mindenki lássa, ő a világ leggyönyörűbb embere, majd bevonul a vízbe a feltűnő felfújható krokodiljával/unikornisával/ flamingójával.

Szűz – A rendezett: Erre a csillagjegyre jellemző, hogy mértani pontossággal helyezi el a cuccait a földön, a telefonja pedig jelez, ha lejárt a naptej faktorszámához tartozó napozási idő. Ha olvas, akkor okos krimit választasz, ha inkább keresztrejtvényt fejt, akkor nehéz sudokuval üti el a napozás óráit. A büfében csak organikus ételt kér, amit ha nem kap meg, akkor ott van a vésztartaléka a kis hűtőtáskájában.

Mérleg – A harmonikus: A Mérleg arról ismerhető fel, hogy széles mosollyal az arcán érkezik a strandra, ahol folyton bocsánatot kér, ha véletlenül rálép valaki törülközőjére, és a szomszéd kisbabához is van néhány kedves szava.

Minden holmija természetes anyagú és színű. Belőle csak úgy árad a zen, és úgy tűnhet, hogy a világon semmi sem tudja kibillenti a lelki egyensúlyából. Bajban csak akkor van, ha a fagylaltok közül kell választania.

Skorpió – A magányos: A Skorpió a strandon is egy misztikus figura, aki messze az emberektől leszúrja a furcsa napernyőjét, majd hatalmas szalmakalapjával lefekszik, hogy úgy olvasson, hogy közben gondosan eltakarja a könyv borítóját. Csak hozott ételből és italból fogyaszt.

Nyilas – A kalandor: A Nyilas arról ismerhető fel a strandon, hogy viszi magával a szörfjét, a SUP-ját, a kutyáját és a nagy mosolyát. Neki mindegy, hogy a Balaton, a Duna, a tenger- vagy az óceánpart, mert mindig úgy jelenik meg, mintha egy trópusi kunyhóból lépett volna ki. Alig van pár perce a strandon, már az utazásairól tart élménybeszámolót, és kijelenti, hogy számára a világ egy nyitott könyv, amit nem csak olvas, hanem valósággal fal.

Bak – Az intéző: A Bakra jellemző, hogy ügyesen terelgeti a gyerekeit, szépen elrendezi a családját. Rajta jól látszik, hogy mindene megvan, elégedett az életével, amit ő irányít. Videóhívást intéz a nagyszülőkkel, valamint figyel, hogy mindenki egészségesen táplálkozzon a strandon is.

Vízöntő – A különc: A Vízöntő tulajdonságai miatt biztos, hogy neki van a legfurcsább strandruhája és strandeszközei. Saját készítésű napsátrat állít fel, amihez kis akkumulátorra kötött hűtő és egy gitár is tartozik. Őt semmi sem izgatja. Néha összejön pár barátjával, és olykor a vízbe is bemerészkedik.

Halak – Az álmodozó: Ez a csillagjegy arról ismerhető fel a strandon, hogy két fa közé kihúzza a függőágyát, majd abban feküdve, kizárja a külvilágot. Ha olvas, akkor szépirodalmi műt fog a kezébe. Néha kiül a partra, hogy elgyönyörködjön a vízben. Ha bemegy, akkor sokáig játszik a hullámokkal, nagyot úszik. A strandról csak naplemente után távozik.

(Forrás: nlc.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerti sütögetésben is segíthet a horoszkóp

A kerti sütögetésben is segíthet a horoszkóp

Így kellene grillezned az asztrológia szerint!

Az Univerzum nyári üzenete

Az Univerzum nyári üzenete

A csillagjegyed alapján megkapod a neked szóló tanácsot.

Cigánykártya jóslat 2026 nyarára

Cigánykártya jóslat 2026 nyarára

A csillagjegyed alapján kapod meg az üzenetet.

Ez a mondat adhat erőt 2026 nyarán

Ez a mondat adhat erőt 2026 nyarán

A csillagjegyed alapján kapott mantra segíthet az évszakban.

Nyári egészségtippek

Nyári egészségtippek

Erre figyelj, ha jó formában szeretnéd tölteni az évszakot!

Így alakulhat a szerelmi életed 2026 nyarán!

Így alakulhat a szerelmi életed 2026 nyarán!

Mire számíthatsz az érzelmek terén az asztrológia szerint?

Így alakulhat az anyagi helyzeted 2026 nyarán!

Így alakulhat az anyagi helyzeted 2026 nyarán!

Erre számíthatsz a pénz terén az évszakban.

Nyári horoszkóp 2026

Nyári horoszkóp 2026

Így alakulhat az évszak az asztrológia szerint!

Így hat rád az Ikrekbe lépett Uránusz!

Így hat rád az Ikrekbe lépett Uránusz!

2026. április 26-tól 2032-ig marad a bolygó a csillagjegyben.

Te melyik kutyára hasonlítasz?

Te melyik kutyára hasonlítasz?

A csillagjegyed jellemzői alapján kiderül, hogy milyen kutyafajta lehetnél.

http://ujhazak.com