Szívességek, amiket elvből, félelemből vagy más okból, de nem tennénk meg

Most minden ismerősünk megtudhatja, hogy mi az, amit ne kérjenek tőlünk.Az egészséges emberi kapcsolatok velejárója, hogy olykor-olykor megteszünk egy-két szívességet egymásnak, de vannak dolgok, amikre akkor sem vagyunk hajlandóak, ha egy olyan személy kéri, akit nagyon szeretünk.

A szívességeket megtagadhatjuk elvből, félelemből, de más okokból is, ám most azt tudhatjuk meg a csillagjegyünkből, hogy mi az, amit feleslegesen kérnének tőlünk a barátaink, a családunk és más ismerőseink, mert ezt senki kedvéért sem tennénk meg.

Kos: Tőlünk időpocsékolás lenne kocsit, pénzt, vagy bármi mást kölcsönkérni, ugyanis nem szeretjük megosztani másokkal azt, ami a miénk. Kosként úgy gondolkodunk, hogy mindenki szerezze meg magának, amit akar. Pénz tekintetében senki se nézzen banknak! Ha mégis kölcsönt adunk egy ismerősnek, akkor képesek vagyunk kamatot felszámolni.

A csillagjegyünk miatt alaptulajdonságunk, hogy nem vagyunk nagy szívességtevők, mert az elveink azt diktálják, hogy mindenki oldja meg a saját problémáját. Ha a szomszéd nem tudja meglocsolni a kertet, mert nyaral, akkor vállat vonva arra gondolunk, hogy száradjon csak ki a füve, így járt!

Bika: Mindenki tudja a csillagjegyünkről, hogy tőlünk szinte bármit lehet kérni, mert szeretünk szívességet tenni, ám mégis van egy dolog, amit senki sem kérhet tőlünk. Bikaként arra biztos, hogy nem vagyunk hajlandóak, hogy szemet hunyjunk például a szenvedés és az igazságtalanság felett.

Tőlünk ne várják azt, hogy elfordítsuk a fejünket, ha szenvedő embert vagy állatot látunk! Nekünk mindig van időnk és erőnk arra, hogy másoknak segítségünk, még akkor is, ha közben saját magunkat kellene mentenünk az égő házból.

Ikrek: Tőlünk senki se kérje azt, hogy hallgassunk. Nekünk muszáj beszélnünk, de nem kizárólag azért, mert olykor tényleg nem tudunk csendben maradni, hiszen mindig van egy új témánk, élményünk, amiről muszáj beszélnünk.

Főleg azt ne kérjék tőlünk, hogy ne öntsük szavakba azt, amit gondolunk, ne mondjuk el a véleményünket, az érzéseinket. Esetünkben, ha kérték, ha nem, de kiadjuk magunkból a gondoltainkat, amin nem szokásunk szépíteni.

Nekünk senki se próbálja megszabni azt, hogy miről beszélhetünk, vagy nem beszélhetünk, mert mi bizony még a tabutémákat is szívesen feszegetjük, nem foglalkozva azzal, hogy ez másokat kínosan érint-e.

Rák: Szinte bármit lehet kérni tőlünk, még azt is, hogy valaki élőpajzsnak használjon, ám azt senki se kérje tőlünk, hogy ne szeressünk. Rákként mindenkit szeretünk, árad belőlünk a jóság, az együttérzés, a törődés, tehát soha nem lennénk képesek felhagyni ezzel. A szeretet szinte ömlik belőlünk, ezért ez az, amivel szinte megfojtjuk a párunkat és más szeretteinket.

Túlzásba tudunk esni a gondoskodással, az ajnározással, de azzal is, hogy a folyamatos segíteni akarásunkkal úgy viselkedünk, mint egy túlpörgött hős, aki akkor is segít, ha az illető tulajdonképpen nem kért belőlünk, mert egyedül is boldogul.Oroszlán: Amit soha nem kérhetnek tőlünk az emberek az például az, hogy elnézzük az igazságtalanságot, hiszen úgy tekintünk magunkra, mint az Igazság Bajnokára, akinek az a küldetése, hogy kiálljon a védtelenekért.

Emellett tőlünk felesleges megkérdezni, hogy hol vettük a csodás cipőnket, milyen módszerrel fogytunk le, mert nincs az az isten, hogy olyasmit áruljunk el, amivel másokat előnyhöz juttathatnánk, vagy aminek felhasználásával felülmúlhatnak.

Oroszlánként nagyon jól tudunk titkot tartani, ezért azt se kérjék tőlünk, hogy elmondjuk, amit mástól hallottunk. Végezetül arra a szívességre is nemet mondunk, amely azzal járna, hogy mások helyett kell ide-oda rohangálnunk. Minket senki sem ugráltasson!

Szűz: Habár biztos, hogy sokan örülnének, ha hajlandóak lennénk rá, tőlünk mégsem lehet azt kérni, hogy tartsuk meg magunknak az őszinte véleményünket, megjegyzéseinket, de főleg a kritikáinkat nem vagyunk hajlandóak elhallgatni.

Már-már rosszul vagyunk, ha valaki borzalmas ruhát vett fel, de ezt nem tehetjük szóvá. A divat és szépség hibáknál talán csak a jellem bakik azok, amiket még kevésbé tolerálunk. Emellett azt se kérjék tőlünk, hogy köntörfalazzunk.

Szűzként nem fogjuk mások miatt kockára tenni a bőrünket, nem hazudunk a kedvéért, ahogy arra sem vagyunk hajlandóak, hogy jó képet vágjunk valamihez, amihez nem akarunk. Ha egyszer nem kedveljük a párunk valamelyik rokonát, akkor az illetővel soha nem leszünk barátok.

Mérleg: Tőlünk soha nem kérhetik azt, hogy falazzunk vagy hazudjunk, de titkot se bízzanak ránk, mert minden ilyesmi stresszt okoz, amit nem viselünk jól. Szabályosan szorongani kezdünk, ha valaki mégis ilyesféle dolgot bízott ránk.

Arra se kötelezhetnek, hogy a tehetségünknél, teljesítményünknél rosszabb munkát végezzünk, mert elvi kérdés, hogy vagy jót csinálunk, vagy semmit. Mérlegként a munkaadók álma vagyunk, hiszen még kevés pénzért is kihozzuk magunkból a maximumot, mert a kezünkből csak minőségi munka kerülhet ki.

Skorpió: A csillagjegyünkre jellemző, hogy bevállalós, vagány, amihez még hozzá kell tenni, hogy imádunk segíteni. Nehéz olyasmit találni, amire ne lennénk hajlandóak, de azért akad ilyesmi, hiszen azt senki se kérheti, hogy felejtsünk el valamit, például egy ígéretet, ajánlatot, cselekedetet, vagy bármit, amit mondtak.

Mi mindent megjegyzünk, ha pedig arról vagy szó, akkor számon is kérjük a dolgot. Kegyelemért se könyörögjenek nekünk, mert nem szokásunk megkegyelmezni. Amikor úgy érezzük, hogy valaki rászolgált a büntetésre, kioktatása, móresre tanításra, akkor az illető megkapja tőlünk azt, amit érdemel.Nyilas: Két dolog létezik, amit kár lenne kérni tőlünk. Az egyik a hűség. Ez nem azt jelenti, hogy képtelenek vagyunk rá, mert nagyon is, hogy képesek vagyunk a hűségre, de azt nem tűrjük, ha valaki meg akar kötni. Minket mindenki hagyjon szabadon élni, lélegezni, hogy azt tehessünk, amit akarunk!

Mivel imádjuk a szabadságot, az életet, és utálunk minden komoly és felelősségteljes dolgot, ezért a másik dolog, amit ne kérjenek tőlünk, az a túlórázás, főleg akkor hagyjanak ezzel békén, ha ingyen kellene túlóráznunk. Nekünk megvan a saját életünk, amit élvezünk, tehát senki se akarja, hogy a kelleténél több időt töltsünk a munkahelyünkön!

Bak: Ha valaki azt kéri tőlünk, hogy hazudjunk, akkor az illető megőrült, mert ez nekünk nem fog menni. Utálunk hazudni, és gyűlöljük, ha nekünk hazudnak, ezért esetünkben nem létezik füllentés, vagy kegyes hazugság.

Azok is elfelejthetnek, akik arra kérnének meg, hogy változzunk meg, mert a világon nincs senki, akinek a kedvéért ezt megtennénk. Úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk, minden tekintetben. Arról se lehet szó, hogy hagyjunk valakit nyerni, de arra sem vagyunk hajlandóak, hogy átengedjünk valamit.

Bakként alapszabályunk, hogy mindenki harcoljon meg a saját eredményeiért. Győzzön a jobbik, vagy veszítsen, minket nem érdekel, mert eszünkbe se jut, hogy másokkal jótékonykodjunk.

Vízöntő: Általában nagyon szívesen segítünk, és szeretünk jót tenni másokkal, de azért esetünkben is van egy határ. Vízöntőként tőlünk senki se kérje, hogy viselkedjünk, öltözzünk fel normálisan, a rózsaszín hajunkat pedig fessük át.

Ennek oka nem az, hogy botrányosan viselkednénk, vagy az öltözékünk nem szalonképes, hanem az, hogy egyedi a stílusunk, különös a megjelenésünk és a beszédmodorunk is utánozhatatlan, ráadásul nincs senki, aki kedvéért moderálnánk magunkat. Végül arra se kérjenek meg, hogy ne igyunk vagy ne dohányozzunk, mert imádjunk a különféle szenvedélyeket.

Halak: Habár vannak más segítőkész csillagjegyek, mégis ránk jellemző a leginkább, hogy feláldoznánk magunkat másokért, emiatt nehéz olyasmit kérni, amit ne tennénk meg, de azért akad egy dolog.

Tőlünk senki se kérje azt, hogy váljunk meg valamitől, hiszen esetünkben mindennek megvan a maga története, jelentése. A szentimentalizmusunk nem ismer határokat. Ha egy egyszerű fehér szalvétáról van szó, mi még azzal kapcsolatban is el tudjuk mesélni, hogy milyen élmény miatt tettük el emlékbe.

Be kell vallanunk, hogy mániákus szinten tudjuk művelni a gyűjtögetést, ami lehet állat, ajándék, kacat, vagy bármi más. Ha pedig valaki megkér, hogy valamit dobjunk ki, adjunk el, akkor azt úgy éljük meg, mintha a szívünket tépnék ki a mellkasunkból.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Karácsonyi Tarot jóslat

Karácsonyi Tarot jóslat

Neked mit üzen a kártya az ünnepekre?

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ezt szeretik a karácsonyban a csillagjegyek

Ki mit élvez a legjobban az ünnepben?

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Így fogsz viselkedni karácsonykor!

Rád mi lesz jellemző a horoszkóp szerint?

Karácsonyi ajándéktippek

Karácsonyi ajándéktippek

Ki minek örülhet idén az asztrológia szerint?

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Ezt a dolgot engedd el 2024 végén!

Indítsd tiszta lappal az új évet!

Mivel lep meg a Télapó?

Mivel lep meg a Télapó?

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy milyen ajándékra számíthatsz az idén.

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Ez a karácsonyi sütemény illik hozzád!

Neked melyik finomságot ajánlja az asztrológia?

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Ilyen színű karácsonyfa illik hozzád!

Arany, piros, kék, vagy valamilyen más színbe kellene öltöztetned a fenyőfádat?

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Pénzügyi kihívást hozhat 2024 vége

Mire figyelmeztet a horoszkóp anyagi téren?

Téli cigánykártya jóslat

Téli cigánykártya jóslat

Mit üzen a jóskártya az évszakra?

http://ujhazak.com