Téged melyik igével lehetne jellemezni?

Védekező, Csábító, esetleg az Érző a csillagjegyedre legjobban illő szó?Ha tudatában vagyunk, ha nem, akkor is igaz, hogy mind rendelkezünk valamiféle energiával, aminek körülírására elég egyetlen igét használni. Az, hogy ez az energia pozitív vagy negatív energia, már az egyéntől függ. Ne feledd, hogy mindenki képes jobbá válni, ha elfogadja a személyiségét, hajlandó dolgozni a hibáin, amihez csak önismeretre és akaraterőre van szükség.

Tudd meg, hogy melyik ige tartozik a csillagjegyedhez, gondold át, hogy rád milyen formában igaz, és merj változtatni rajta, ha ennek szükségét érzed!

Kos – Védekező: Habár akadnak néhányan, akik szerint agresszíven viselkedsz, ez mégsem igaz, mert az igazság az, hogy mindig meg akarod védeni a szeretteidet. Kos csillagjegyed alapján akkor érzed magad teljes embernek, ha segíthetsz másoknak, megoldod a problémáikat.

Bika – Közvetlen: Számodra nagyon fontosak a határaid és az, hogy miről mit gondolsz, emiatt ezeket elsőként határozod meg. Nem kenyered a triviális beszélgetés, ugyanis az átlátható, tiszta, világos és tömör kommunikációt szereted.

Ikrek – Örök változást igénylő: Az egyik pillanatban szeretnél odabújni valakihez, de a következő pillanatban vérengző fenevaddá változol, ha valaki nem vesz komolyan. Elképesztően szeszélyes vagy, az érzelmek széles skáláját mutatod be, emiatt nincs a világon olyan ember, aki előre kitalálhatná, hogy mire számíthat tőled. Ikrekként olyan vagy, mint egy hurrikán.

Rák – Fészekrakó: Számodra nagyon fontos az otthonteremtés az életed minden területén. Ugyanilyen jelentőséget tulajdonítasz a stabilitásnak és az elkötelezettségnek. Rák csillagjegyed alapján mindig eltervezed a dolgokat a családi életedben, a kapcsolataidban és a karrieredben. Ezekhez a tervekhez makacsul ragaszkodsz.

Oroszlán – Csábító: Nem véletlen, hogy nagyon sok színésznek Oroszlán a csillagjegye, hiszen a zodiákus eme tagja híres a megnyerő természetéről. Ha te is Oroszlán vagy, akkor csak abban az esetben érzed jól magad a bőrödbe, ha a körülötted élő emberek úgy gondolják, hogy nagyszerű személy vagy. Élvezed, ha imádnak és bizalommal fordulnak feléd.

Szűz – Munkamániás: Neked mindig azon jár az eszed, hogy mit is csinálhatnál, ugyanis rosszul viseled a tétlenséget. A horoszkóp szerint a Szűz az egyik legtermékenyebb csillagjegy, ezért számodra valóra vált rémálom, ha tétlenül kell ücsörögnöd a kanapén.Mérleg – Egyensúlyra törekvő: Tisztában vagy azzal, hogy vannak hibáid, emiatt minden egyes nap próbálsz azokon javítani, hogy jobb emberré válj. Úgy gondolod, hogy hiába jó munkaerő valaki, ha emberileg kifogásolható vezető, esetleg nem elég kedves a kedveséhez.

Mérlegként nem találod meg egykönnyen az egyensúlyt, de törekszel rá, mert te nem áltatod magad, tudod, hogy nem lehetsz mindenben jó, de legalább megpróbálsz az lenni.

Skorpió – Tervező: Állandóan jár valamin az eszed. Az elméd leginkább egy labirintusra hasonlít, amiben csak te tudsz eligazodni. Jellemző rád, hogy mindig előre gondolkodsz, néhány lépéssel előrébb jársz, mint a többiek.

Egyértelmű, hogy ehhez az is hozzátartozik, hogy imádod megnyerni az ilyenfajta szellemi csatákat. Az álláspontod szerint az élet egy játék, amivel kapcsolatban felméred a lehetséges pontszámokat, ám azok mennyiségét mindig a játék közben tervezed meg.

Nyilas – Örökmozgó: A horoszkóp szerint, ha Nyilas a csillagjegyed, akkor még az emberi kapcsolatok terén sem tudsz lassítani. Állandóan valami újdonságon töröd a fejed, folyton mozgásban vagy.

Nehezedre esik lehorgonyozni egy kapcsolatban. Te nagyon nehezen mondasz le a dolgokról, még akkor is, ha az csak egy film, vagy szórakozási lehetőség, ugyanis egyszerűen semmiről sem akarsz lemondani, mert attól félsz, hogy akkor kimaradna valami az életedből. Ez abból is látszik, hogy imádod a társasági életet és a szórakozást.

Bak – Törekvő: Unalmasnak érzed a középszerűséget, ezért folyton a következő kihíváson jár az eszed. Újabb és újabb csúcsok elérését tűzöd ki célul magad elé, arról meg hallani sem akarsz, hogy bármit feladj az előtt, hogy elérted volna. Mindezért sokan túlzottan törtetőnek bélyegezhetnek.


Vízöntő – Béketeremtő: Nagyon jó a kisugárzásod, ami mellett érzékeny és gondoskodó személy vagy. Nem szereted a görcsös erőlködést, mert azt kedveled, ha minden spontán alakul. Vízöntőként egy olyan világban szeretnél élni, amiben mindenki megtalálja a lelki társát, a jó pedig mindig legyőzi a gonoszt.

Halak – Érző: Hihetetlen az együtt érző képességed, emiatt nem kérdés, hogy az érzelmek dominálnak nálad. Még mielőtt bármi történne, te már jóval az előtt megérzed a dolgot. Mindebből következik, hogy a veled való beszélgetés mindig nagyon különleges.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

A félelem horoszkópja

A félelem horoszkópja

Mitől tartasz a legjobban?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

A horoszkóp elárulja, hogy melyik jelkép illik hozzád.

Márciusi mantra

Márciusi mantra

Melyik mondatból meríthetsz erőt a tavasz első havában?

Nőnapi csillagüzenet

Nőnapi csillagüzenet

Neked mit jósol a horoszkóp?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Hiszel bennük, fenntartásokkal kezeled a témát vagy kizártnak tartod az idegenek létezését a horoszkóp szerint?

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Erre számíthatsz február 22-én a csillagjegyed alapján!

http://ujhazak.com