Tündérhoroszkóp 2017

Melyik tündérkirálynő lesz a segítségére az egyes csillagjegyeknek? 2017-ben is rengeteg támogatót kap a csillagjegyünk, hála a különböző hiedelmeknek, tehát attól a segítőtől kérhetünk segítséget, útmutatás, szerencsét, amelyiket a legközelebb érezzük magunkhoz. Ha a tündéreket kedveljük a legjobban, akkor most megtudhatjuk, hogy melyik tündérkirálynőre számíthatunk egy éven keresztül.

Kos – Mab királynő: A kelták hadistennője igazán erős, félelmetes és rettenthetetlen harcos. Emellett a testi szerelem, termékenység, bosszúállás, háború, a mágia és az illúziók mestere. 2017-ben ezeken a területeken kérhetjük a segítségét.

Ahogy a csillagjegyünkhöz rendelt tündérkirálynő, úgy mi sem tűrjük az ellentmondást. Szeretünk irányítani, uralkodni. Mab a harcos oldalunkat fogja a leginkább erősíteni, hogy erősek, tettre készek és karizmatikus személyekké váljunk, aki bárkit elbűvöl. Ha hajlandóak leszünk átadni magunkat a varázslatnak, a belső istenünknek, akkor 2017-ben nem lesz számunkra lehetetlen.

Bika – Blai: Az írek hiedelme szerint Ossian anyja, Blai a Brumberg-i tündérpalotájában él. A tündérkirálynő abban segít, hogy elmerüljünk a spiritualitásban, valamint kapcsolatot teremtsünk a tündérekkel és a láthatatlan világ.

Erre azért lesz szükségünk 2017-ben, mert idén előtérbe kerül a személyiségünk, vidám, virágzó oldala, aminek következtében egyszerre leszünk gyerekek és felnőttek, ahogy a tündérek. Blai segíteni fog az egyensúly megtalálásában, és abban, hogy önmagunkat adjuk. A tündérek mindig képesek arra, hogy örömöt, boldogságot, varázslatot adjanak. A tündérmágiával mi is sokra vihetjük idén, ha engedjük, hogy Blai tanítson.

Ikrek – Sin: Az írek szerint Sin eredetileg a harcosok védelmezője volt, de később kisebb tündérré változott, aki a harcokon táplálkozik. A legősibb legenda erős istennőként festi le, aki a vízből bort, levelekből malacot teremtett, hogy így táplálja a harcos csapatokat.

Sin az életerő, az erő, az ellenség, a védelem és a jólét felett uralkodik, de 2017-ben az lesz a küldetése, hogy életerővel, határtalan energiával töltsön fel minket, mert erre lesz szükségünk ahhoz, hogy változtassunk az életünkön, sorsunkon, kapcsolatainkon. Emellett harci kedvet is kapunk a tündérkirálynőtől, akitől bátran kérjünk támogató erőt, ha ennek szükségét érezzük.

Rák – Danu: Az ősi írek és kelták abban hittek, hogy Danu a legfőbb anyaistennő, a Tuatha De Danann ősi törzs és a tündérek anyja. Régen a Tuatha kormányozta Írországot. Danu emellett a varázslat, varázslók, folyók, tündérek, a termékenység, a vizek, a bölcsesség és a kutat úrnője is.

2017-ben a tündérkirálynő határtalan kedvességgel és szeretettel fordul felénk, mert szeretné kedvességgel, vidámsággal, reménnyel és boldogsággal megtölteni a mindennapjainkat. Ezen kívül a testi és lelki jólétünkre is figyelni fog.

Danu támogatja a gyermeki oldalunkat, amelynek köszönhetően közelebb kerülhetünk a tündérekhez, akikkel akár együtt is dolgozhatunk. Ezen kívül a természetes szépségünket, bájunkat is erősíti a tündérkirálynő, aki megtanít a természet erejének használatára. 2017-ben nagy szerepet kap a spiritualitás életünk. Oroszlán – Grain: Az ír legenda szerint a tündéristennő a Tipperary megyéből származik, és a Pallas Green völgyben található palotájában él. Grain neve azt jelenti, hogy „napos”, emiatt fontos Napistenség lehetett. Sokan úgy hiszik, hogy a tündér Aine ikertestvére, aki az év hanyatló részét uralja, míg Grian a növekvő év királynője, aki a szezonális rítusok és a Nap uralkodója is.

2017-ben Grain abban segíthet, hogy az életünk növekedjen, fejlődjön, gazdagodjon, kiteljesedjen. Idén majdnem minden életterületen kérhetjük a tündérkirálynő segítségét, aki a személyiségünk fejlesztésében is támogathat.

Szűz – Aeval: A tündérkirálynő minden éjjel őrködik, hogy vajon a férfi kielégíti-e a nő vágyait. Aeval képes irányítani a férfit, hogy az hajoljon meg a nő szexuális kívánságai előtt, amiket teljesítenie kell. A tündér így uralkodik a szexuális mágia, a döntéshozás és a vágy felett.

2017-ben Aeval felkorbácsolhatja a szenvedélyünket, szexuális vágyunkat, úgyhogy ne lepődjünk meg, ha megjön a kedvünk a szerelemhez, a párunkkal pedig gyakran kötünk ki az ágyban. Talán még olyasmit is kipróbálunk idén, amit eddig nem mertünk. Testileg és lelkileg is átalakulhatunk, aminek hála, megtalálhatjuk önmagunkat.

Mérleg – A Tó tündére: Arthur király legendájából ismerjük a Tó tündérét, aki a mágikus kardot, az Excaliburt nyújtotta át a királynak azzal a feltétellel, hogy Arthur legyen igazságos uralkodó, majd visszavette a kardot, amikor Arthur áldozati király szerepe bekövetkezett.

Egyes mítoszok szerint a tündérasszony az élet és a halál istennője, de gyógyítóként is említik. A tündért kapcsolatba hozták a daruval, vízililiomokkal, a márvánnyal. Emellett uralja a gyógyítást, megtisztítást, a Nagy Rítust, és bármilyen mágikus cselekedetet a nőiesség felett.

2017-ben a Tó tündére előhívhatja a belső istenünket, a gyógyító erőnket, amivel másokat is szolgálhatunk, nem csak önmagunkat. Idén el kell fogadnunk önmagunkat, a képességeinket, mert a következő hónapokban nem lesz hiány azokból a területekből, amelyeken kamatoztatnunk kell az adottságainkat.

Skorpió – Aine: Nagy hatalommal rendelkezik a kelta tündéristennő, aki rengeteg testet öltött tündérnek adott életet úgy, hogy halandó férfiakkal feküdt össze. Az írek elsősorban a bőséges termésért és az állatok védelméért imádkoznak hozzá.

2017-ben Aine a szerelmi életünket támogathatja, de bármilyen más ügyben is segíthet, ha lesz merszünk ezt kérni tőle. Ha hiszünk a tündérben, akkor megkapjuk tőle azt az erőt, amivel sikert arathatunk. Aine megteremti azt a lehetőséget, amelyet ki kell használnunk ahhoz, hogy megvalósítsuk önmagunkat, sokra vigyük az életben, a karrierünkben, szerelmi életünkben.

Nyilas – Cred: Az ír és skót származású tündérkirálynő megesküdött, hogy addig nem alszik, amíg meg nem találja azt a férfit, aki megírja a világ leglenyűgözőbb versét. Coll, a harcos teljesítette Cred kívánságát, mire a tündér hozzáment.

A tündérkirálynőt összekapcsolták a tiszafával, a rózsaolajjal és a rózsaszínnel. Cred uralma alá tartózik a szerelem, a szerelmi mágia, a tökéletes társ meglelése, a titkok őrzése és a szerelmi kapcsolatok.

2017-ben azért kapjuk őt, mert Cred segíteni fog abban, hogy megtaláljuk a tökéletes párt, vagy a már meglévővel tökéletesítsük a románcunkat. Bak – Elphame királynője: A betegség, a halál, a pusztítás, a járvány, a harc, a Másvilág, az újjászületés, a tündérekkel való kapcsolattartás és Beltane istennője, aki valószínűleg kicsit sem nyerte el a tetszésünket ezek után, de ne aggódjunk, mert nem akar bajt!

Mint tudjuk, aki a halál és az újjászületés felett uralkodik, az valójában átalakító erővel rendelkezik, tehát Elphame királynője komoly változást idézhet elő az életünkben 2017-ben. Idén kitörhetünk, és gyökerestül megváltoztathatjuk az életünk egyes területeit.

Ez azt jelenti, hogy szinte újjászületünk, ami már egyáltalán nem hangzik rosszul. Idén úgy alakíthatjuk az életünket, ahogy tetszik, hiszen a mi kezünkben van a teremtő erő, valamint a felszínre hozott képességeink.

Vízöntő – Nicnevin: A skótok nagy vadászistennője uralkodik az állatok, az erdők szépsége, a tündérek és a boszorkányok felett. A csapatával fehér lovon vonul, miközben teljesen megbabonázza az embereket a csodás külsejével és kisugárzásával. Nicnevin a tündérmágia legkiválóbb művelője. Nagyon könnyen babonáz, igéz, és úgy játszik az illúziókkal, ahogy kedve van hozzá.

2017-ben azon fog dolgozni, hogy támogassa a szerelmi életünket, összeboronáljon a megfelelő párral, vagy a meglévő kapcsolatunkat tökéletesíti. Nicnevin megújult energiával, szépséggel ruház fel, ezért szinte újjászületünk. Ha kérjük, akkor a tündérmágia titkaiba is beavat, hogy nagy dolgokat vihessünk véghez.

Halak – Morgan Le Fay: Többféle történetet hallhattunk a tündérkirálynőről, akiről a legtöbben azt tudjuk, hogy ő volt a gonosz Arthur király legendájában, mert a fiát akarta a trónra ültetni. Más történet szerint a gyönyörű, nagy varázserővel megáldott Morgan Le Fay nem gonosz.

Ezt bizonyítja az, hogy egyes mondák szerint Morgan Le Fay vitte Avalonba a haldokló Arthurt, akit a végsőkig ápolt. Morgan Le Fay a tündérmágia, az átváltozás, az illúzió és a varázslat tündérkirálynője.

2017-ben gyökeres változásokra számíthatunk, emiatt Morgan Le Fay mellénk állt, hogy ő idézze elő a változást, illetve felszínre hozza a mágikus oldalunkat, amivel képesek leszünk alakítani az életünket. A környezetünk is komoly változáson fog átesni 2017-ben.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Problémamegoldás horoszkóp módra

Problémamegoldás horoszkóp módra

Így mászol ki a nehézségekből az asztrológia szerint.

Bakancslista-horoszkóp

Bakancslista-horoszkóp

Mi az, amit egyszer ki szeretnél próbálni az életedben a csillagjegyed alapján?

Szerelmi tanácsok tavaszra

Szerelmi tanácsok tavaszra

Neked mit tanácsol a horoszkóp a csillagjegyed alapján?

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Így hat rád a nagy bolygóegyüttállás!

Tíz bolygóegyüttállás befolyásolhatja az életünket április 6. és 12. között.

Így öltözz 2024 tavaszán!

Így öltözz 2024 tavaszán!

Neked mit tanácsol a horoszkóp?

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Így hat rád a Merkúr retrográd!

Mire számíthatsz 2024. április 1-jétől április 25-ig?

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

http://ujhazak.com